Radikalizálódó klímavédők: kevesebb gyerekkel a Föld védelméért? 

Nyugat- és észak-európai klímavédő körökben terjed az a nézőpont miszerint a legtöbbet azzal teheti az ember a Föld védelméért, ha nem vállal gyereket. Német radikális aktivisták sterilizációhoz folyamodnak az „ügy” érdekében, s ezért pénzbeli jutalmat is várnának. Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete kibocsátásmérséklésekkel foglalkozó munkacsoportjának alelnöke roppant károsnak nevezte ezt a szemléletet.  

A klímavédők körében nagy népszerűségnek örvendő Születéssztrájk mozgalom állítja: a gyermek további nyomást gyakorol az éghajlatra, így a helyzeten csak a gyermektelenség segít igazán. A szervezet egyik 35 éves német klímaaktivistája erre hivatkozva folyamodott sterilizációhoz, s ezt érvként magyarázta egy bírósági ügy során. Az aktivista ellen azért idnult eljárás, mert törvénytelenül blokkolta a forgalmat a bajorországi Regensburg egy útján. A bíróság előtt sírva beszélt a sterilizáció okáról: „nem vállalhatok felelősséget azért, hogy egy gyereket erre a világra hozzak”. 

Verena Brunschweiger, a mozgalmárok vezetője Forrás: Verena Brunschweiger Facebook oldala

A Németországban élő románok portálja, a ziarulromanesc.de arról számolt, be hogy a „születéssztrájkolók” most ötvenezer eurós kártérítést kérnek a kormánytól azoknak a pároknak, akik nem vállalnak gyereket. Szerintük ugyanis ezzel csökken a szén-dioxid-kibocsátás. Azzal érvelnek, hogy egy meg nem született személy 58,6 tonna CO2-kibocsátást spórol meg évente. A mozgalom vezetője, a 42 éves Verena Brunschweiger – aki magát „születésellensként” határozza meg – egyfajta ikonná vált a gyerekvállalást elvi alapon elutasítók körében. Az ötvenezer euró támogatást a „föld védelméért” járó jutalomként követeli minden ötven évesnél idősebb gyermektelen párnak. A mozgalomhoz csatlakozva, több férfi is vállalta a műtétettel végrehajtott meddőséget. „Nem zavar, hogy időnként húst fogyasztok vagy riktán használom a légi közlekedést. Végülis sokkal több szén-dioxid-kibocsátást spórolok meg, ha nincs gyermekem” – mondta a Zeit című német lapnak egy 35 éves férfi.

Ürge-Vorsatz Diána fizikusprofesszor, klímakutató, az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) kibocsátásmérséklésekkel foglalkozó munkacsoportjának alelnöke – aki hét gyermek édesanyja – egy minapi interjúban roppant károsnak nevezte azt a szemléletet, miszerint a legtöbbet azzal teheti az ember a Föld védelméért, ha nem vállal gyereket. Elismerte ugyanakkor: nehéz szembemenni ezzel a vélekedéssel. „A propaganda a gazdag elittől jön, és sajnos még olyan elismert, általam is nagyra becsült ikonok is hangoztatják, mint David Attenborough vagy Jane Goodall” – mondta a Mandiner portálnak a professzor. 

Klímaaktivisták egy londoni képtárban Fotó: Agerpres

Mint hozzátette, az IPCC-t is kitámadták, amiért a jelentésben nem beszél a túlnépesedés jelenségéről. A kritikára válaszul írt egy tweetet, feltéve a kérdést: mégis mi számít „túlnak”, egyáltalán ki jogosult megmondani bárkinek, hogy kinek az élete van a „határon belül”, és kié a „túl”-népesedés? „Emiatt magas szinten bepanaszoltak az IPCC-nél, mondván, keresztény szexista nézetekkel támadom a jóhiszemű aktivistákat. Ám valójában mindez a fogyasztásról szól, hiszen – sokak szerint –, ha gátat szabunk a népességnövekedésnek, többet lehetne fogyasztanunk. De miért van inkább joga a kevesebb embernek a nagyobb arányú fogyasztáshoz, mint a több embernek az élethez? Ők röpködhetnek, másnak meg ne legyen lehetősége a szabad családtervezésre? Ez súlyos morális kérdés, amelyet az IPCC szándékosan nem feszeget” – fogalmazott Ürge-Vorsatz Diána. 

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?