banner_kahA4IWq_WEB maszol_allj meg_2026_09_24-02.png
banner_3NdkJGmT_WEB maszol_allj meg_2026_09_24-03.png
banner_E868yDDL_WEB maszol_allj meg_2026_09_24-01.png

Nyolcvan év után is elkobozhatják a magyarok földjeit Felvidéken

Nyolc évtizeddel a második világháború után ismét földeket veszítettek el egy család örökösei Szlovákiában, a Beneš-dekrétumokra hivatkozva. A jogerős bírósági döntés arra is emlékeztet, hogy a nemzetiségi alapon elkövetett jogfosztások következményeit máig viselik az érintettek. Erdélyben sem ismeretlen ez a történet, hiszen a kommunista Románia is számos jogszabállyal fosztott meg magyar családokat és intézményeket vagyonuktól.

A Pozsonyt elkerülő D4-es autópálya építése miatt több mint másfél millió euró értékű földterületet veszített el egy család Szlovákiában, miután a bíróság a második világháború utáni Beneš-dekrétumokra hivatkozva a szlovák államnak adott igazat. A Pozsonypüspökiben található telkeket Géhry Terézia leszármazottai 2018-ban, jogerős hagyatéki végzés alapján örökölték, így az autópálya építése miatt kártalanításra számítottak. A Szlovák Földalap azonban megtámadta a tulajdonjogukat, arra hivatkozva, hogy az ingatlanokat még 1945-ben elkobozták, ezért azok valójában már akkor állami tulajdonba kerültek.

Egy korábbi pozsonyi tüntetés a Benes-dekrétumok megkérdőjelezésének tiltása ellen Fotó: Gubík László Facebook oldala

Az ügy visszás része, hogy a szlovák állam nem tudta bemutatni a földekre vonatkozó egykori elkobzási határozatot. Az elsőfokú bíróság még az örökösöknek adott igazat, a Pozsonyi Kerületi Bíróság viszont másodfokon megváltoztatta az ítéletet, és az ötvenes, illetve hatvanas évekből származó közvetett dokumentumokat is elegendő bi zonyítéknak fogadta el. A döntés hátterében az áll, hogy Géhry Terézia az 1930-as népszámláláson német nemzetiségűnek vallotta magát, ami a háború utáni csehszlovák jogszabályok alapján vagyonelkobzást vonhatott maga után.

A család története jól mutatja a korabeli intézkedések következményeit: hat gyermeke közül kettőt németként Németországba, egyet pedig magyarként Magyarországra telepítettek ki. Most, nyolc évtizeddel később, a leszármazottak ismét szembesülnek a korabeli jogfosztás következményeivel, noha a földeket törvényesen örökölték, és adót is fizettek utánuk. Az örökösök ügyvédje rendkívüli jogorvoslati kérelemmel támadta meg a jogerős ítéletet. Orosz Örs felvidéki jogvédő szerint az ügy messze túlmutat egyetlen család veszteségén. Arra figyelmeztet, hogy az évtizedekkel ezelőtti, nemzetiségi alapon elrendelt elkobzások mai érvényesítése más örökösöket is veszélyeztethet. Állítása szerint az elmúlt években ezrével kerültek így földrészletek állami kézbe.

Mit jelentenek a Beneš-dekrétumok a magyarok számára?

A Beneš-dekrétumok a második világháború utáni csehszlovák történelem legsúlyosabb, magyarokat és németeket érintő jogfosztó intézkedései közé tartoznak. Az Edvard Beneš államfő nevéhez kötődő rendeletek a kollektív bűnösség elvéből indultak ki, vagyis a háborúért nemcsak azokat vonták felelősségre, akik ténylegesen elkövettek valamilyen bűncselekményt, hanem egész nemzetiségi közösségeket is. Az 1945 augusztusában kiadott 33-as dekrétum következtében a magyarok és németek jelentős része elveszítette csehszlovák állampolgárságát, az októberben elfogadott 108-as rendelet pedig lehetővé tette vagyonuk kártalanítás nélküli elkobzását. Szlovákiában a 104/1945-ös rendelet alapján a mezőgazdasági földeket is elvehették tulajdonosaiktól. Bár a jogszabályok bizonyos kivételeket is megengedtek, a magyar nemzetiség önmagában elegendő lehetett ahhoz, hogy valaki elveszítse állampolgárságát, földjét vagy más tulajdonát.

A jogfosztás azonban korántsem korlátozódott a vagyonelkobzásokra. Magyar családok tízezreit telepítették át Magyarországra, másokat otthonuktól távol, a cseh országrészekben kényszerítettek munkára. A reszlovakizációnak nevezett folyamat során sokakat olyan helyzetbe hoztak, hogy csak akkor kerülhették el a további hátrányokat, ha szlováknak vallották magukat. Felszámolták a magyar nyelvű oktatást, magyar alkalmazottakat bocsátottak el és családok ezrei veszítették el megélhetésüket, otthonukat. Mindez olyan emberekkel történt, akiknek egyetlen „bűnük” az volt, hogy magyarnak születtek, vagy magyarnak vallották magukat.

A pozsonypüspöki ítélet azért aggasztó, mert azt mutatja, hogy ezeknek a nyolcvan évvel ezelőtti intézkedéseknek a következményeit a mai szlovák igazságszolgáltatás is érvényesítheti. Nehezen egyeztethető össze a 21. századi európai jogállamisággal, hogy valaki felmenője nemzetisége miatt veszítse el örökölt vagyonát, ráadásul olyan esetben, amikor az eredeti elkobzási határozatot sem tudják bemutatni. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a szlovák parlament 2025 végén olyan büntetőjogi rendelkezést fogadott el, amely a második világháború utáni rendezés nyilvános megkérdőjelezését akár hat hónap szabadságvesztéssel is büntetheti.

Romániában is ismert volt az „ellenséges vagyon” fogalma

Az erdélyieknek is ismerős az állami vagyonelvonás története, bár a két ország gyakorlata nem volt azonos. Romániában már 1945 februárjában, még a királyság idején elfogadták a 91-es számú törvényt, amely létrehozta az Ellenséges Javakat Kezelő és Felügyelő Pénztárat, közismert nevén a CASBI-t. A rendelkezés a fegyverszüneti egyezményre hivatkozva magyar és német állami, valamint meghatározott magánvagyon kezelését rendelte el. Észak-Erdélyben ennek alkalmazása olyan magyarok ingatlanjait is érintette, akik a front elől Magyarországra menekültek. Házaik és földjeik kerültek állami kezelésbe, személyes bűnösség megállapítása nélkül.

A kommunista hatalomátvétel után a vagyonelvonás újabb hulláma következett. Az 1948. augusztus 2-i 176-os dekrétum állami tulajdonba utalta az egyházi és magániskolák működtetését szolgáló épületeket és más javakat. Az országos intézkedés különösen sújtotta az erdélyi magyar közösséget, amelynek iskoláit jelentős részben a történelmi egyházak tartották fenn. Katolikus, református, unitárius és evangélikus intézmények százai kerültek állami kézbe. Az egyházak az oktatásuk fölötti önálló rendelkezés jogát is elveszítették.

Az 1950. áprilisi 92-es dekrétum az ingatlanok államosításának egyik legfontosabb eszköze lett. A korábbi nagyiparosok, földbirtokosok és háztulajdonosok bizonyos ingatlanjait ellenszolgáltatás nélkül vette át az állam. A jogszabály nem a magyar nemzetiséget nevezte meg célpontként, mégis számos erdélyi magyar polgári család vagyonát érintette. A társadalmi és kisebbségi kiszolgáltatottság egymásra rakódhatott.

A Ceaușescu-korszakban az ország végleges elhagyásáért is súlyos vagyoni árat lehetett fizetni. Az 1974-es 223-as dekrétum alapján a kivándorlóknak el kellett idegeníteniük lakóingatlanukat az állam javára; az engedély nélkül távozók vagy vissza nem térők épületei térítés nélkül állami tulajdonba kerülhettek. A rendszerváltás után, lassan négy évtizeddel, sem sikerült rendezni a kommunista diktatúra idején elkobzott ingatlanok sorsát. Napjainkban is számos család és történelmi egyház várja egykori tulajdonának visszaszolgáltatását vagy a megfelelő kártalanítást, amit az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt folyamatban lévő ügyek is igazolnak.  

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?