A szervezők fellebbeznek az Európai Unió Bíróságának november eleji döntése ellen, amellyel helyben hagyta az Európai Bizottság döntését, miszerint nem indokolt új jogi aktusok kidolgozása a Minority SafePack Innitiative (MSPI) európai polgári kezdeményezés kapcsán – tudtuk meg Vincze Loránt európai parlamenti képviselőtől, a kezdeményezést koordináló szervezet elnökétől. Az ötletgazda Winkler Gyula európai parlamenti képviselő úgy véli: a jogi vita kimenetelétől függetlenül a kezdeményezés mindenképpen eredményesnek tekinthető.

Formális döntés még nem született, de a „Minority SafePack – Egymillió aláírás a sokszínű Európáért” elnevezésű európai polgári kezdeményezés szervezői nagy eséllyel megfellebbezik az Európai Unió Bíróságának döntését, amelyben a luxemburgi székhelyű bíróság elutasította az Európai Bizottság elleni keresetüket – tudtuk meg a kezdeményezést koordináló szervezet elnökétől. „Még van egy jogi lépés, amit én, azt gondolom, hogy meg kell tenni. Következetesen azt mondtuk, hogy végig kell járni ezt az utat, és állunk elébe” – fogalmazott a Maszol kérdésére Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnöke. Az RMDSZ-es EP-képviselő elmondta: meglátása szerint nem teljesen esélytelen a fellebbezés, és reméli, hogy legalább néhány témakörben mégis elindulhat a jogalkotás.

A csaknem egy évtizede elindított kezdeményezés arra kérte az Európai Bizottságot, hogy tegyen javaslatot 11 jogi aktusra annak érdekében, hogy fokozza a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek védelmét, és megerősítse a kulturális és nyelvi sokszínűséget az unióban.

Mérföldkövek
2010. Winkler Gyula EP-képviselő javaslatára elkezdődik a kisebbségi kezdeményezés előkészítése.
2011. Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN), valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Dél-Tiroli Néppárt (SVP) megalakítja a kezdeményező bizottságot, amely elindítja a kisebbségvédelmi európai kezdeményezést. Tagjai: Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, Heinrich Hansen (dániai német, a FUEN volt elnöke), Karl-Heinz Lambertz (belgiumi német), Anke Spoorendonk (németországi dán), Valentin Inzko (ausztriai szlovén), Luis Durnwalder (déltiroli), Jannewietske De Vries (hollandiai fríz). A kezdeményezés koordinátora és szóvivője Vincze Loránt, a FUEN időközben megválasztott elnöke.
2013. Az Európai Bizottság elutasítja a Minority SafePack bejegyzését arra hivatkozva, hogy az abban megfogalmazott javaslatok „nyilvánvalóan kívül esnek az EB azon jogkörén, amely felhatalmazná, hogy jogalkotási javaslatot tegyen”.
2017. Az Európai Unió Törvényszéke kötelezi az Európai Bizottságot a Minority SafePack bejegyzésére, miután megállapítja, hogy a megfogalmazott javaslatok közül kilenc nem kizárólagos tagállami kompetencia. Elkezdődhet az egymillió aláírás összegyűjtése.
2018. Összesen 1,3 millió aláírás gyűlt össze a Minority SafePack támogatására. Erdélyben több mint 300 ezren kézjegyükkel a kezdeményezést. Az Európai Unió 11 tagországában sikerült elérnie a szükséges küszöböt (Románia, Szlovákia, Magyarország, Lettország, Spanyolország, Horvátország, Dánia, Bulgária, Szlovénia, Litvánia és Olaszország), ezekben 1 123 422 jóváhagyott támogató nyilatkozat gyűlt össze az egyéves időszak során.
2020. A kezdeményezés hivatalosan benyújtják az Európai Bizottságnak.
2021. Az Európai Bizottság közleményt fogad el a kezdeményezésről, amelyben – arra hivatkozva, hogy a kezdeményezés eredeti, 2013-as előterjesztése óta eltelt években számos olyan intézkedés született, amely megoldást kínál a benne megfogalmazott javaslatokra – nem irányoz elő új jogi aktusokat.
2022. Az EU Törvényszéke elutasítja a szervezők keresetét a Bizottság válasza ellen.

„Az Európai Bizottság első lépésben nem is akarta nyilvántartásba venni a kezdeményezést kompetenciahiányra hivatkozva” – idézte fel Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, akinek javaslatára 2010-ben elkezdődött a később Minority SafePack Innitiative néven ismertté vált kezdeményezés előkészítése. Az MSPI kezdeményezői a bíróságon megfellebezték a döntést, és a per során kiderült, melyek azok az államok, amelyek érzékenyek a kisebbségi jogok kérdésére, illetve azt az álláspontot képviselik, hogy nem tartozik az Európai Unióra, hogyan bánnak a kisebbségekkel, hogyan tartják be a kisebbségi jogokat a tagállamok.

Winkler hangsúlyozta: az Európai Bizottság oldalán Szlovákia és Románia lépett be a perbe, de a legnagyobb fenntartásokat egy olyan tagállam fogalmazta meg, amely nem vett részt az eljárásban: Franciaország, amely semmilyen módon nem ismeri el a nemzeti kisebbségeket. „Ez a koppenhágai dilemma amúgy: a csatlakozás előtt feltétel a kisebbségi jogok betartása, viszont taggá válás után ezek a kritériumok eltűnnek, mert az Európai Unió szerződései ezt a kérdést tagállami kompetenciának tekintik” – mutatott rá.

Az Európai Unió bírósága a kezdeményezőknek adott igazat, és kötelezte az Európai Bizottságot, hogy vegye nyilvántartásba a Minority SafePacket. A döntés alapján a 11 jogalkotási javaslat közül kilencet lehetett benyújtani, így elkezdődhetett az egymillió aláírás összegyűjtése. A következő lépésben az Európai Bizottság válasza az volt, hogy tulajdonképpen a Minority SafePack elindítása óta eltelt évtizedben az Európai Bizottság részben vagy egészében teljesítette a kezdeményezésben megfogalmazott javaslatokat, ezért nem irányoz elő új jogi aktusokat.

Winkler Gyula is úgy véli, a jogi utat folytatni kell – „minden lehetséges jogi lépést ki kell használni az igazunk érvényre juttatása érdekében” –, bár az adott helyzetben nem sok esélyt lát arra, hogy a kezdeményezésből végül jogalkotási javaslat szülessen.

A POLGÁRI KEZDEMÉNYEZÉS
A Minority SafePack – Egymillió aláírás a sokszínű Európáért” elnevezésű európai polgári kezdeményezés tizenegy saját javaslatot fogalmazott meg, ezekből kilencet iktatott az Európai Bizottság:
1.) EU-s ajánlás a kulturális és nyelvi sokféleség védelméért és előmozdításáért az Unióban
2.) Támogatási programok biztosítása a nyelvi közösségek számára,
3.) Nyelvi sokféleségi központ létrehozása
4.) A támogatási programok módosítása úgy, hogy azok a kis régiókban élő és kisebbségi nyelvet beszélő közösségek számára elérhetőek legyenek
5.) Kutatás a kisebbségek Európa szociális és gazdasági fejlődéséhez való hozzájárulásának értékéről
6.) Az állam nélküli kisebbségek (pl. romák) egyenlősége
7.) Egységes európai szerzői jog, amely értelmében a szolgáltatásokhoz és közvetítésekhez anyanyelven lehessen hozzáférni
8.) Szolgáltatói és hozzáférési szabadság az audiovizuális tartalmakhoz a kisebbségi régiókban
9.) A kisebbségi közösségeket, médiát és örökségvédelmet támogató tevékenységek tömbösített felmentése.

Vincze Loránt szerint a Minority SafePack eleve nem indult a többi polgári kezdeménnyel azonos esélyekkel. „Azok szervezőivel többször találkozott az Európai Bizottság, lehetőségük volt kifejteni a véleményüket, velünk csak akkor találkoztak, amikor kötelező volt a szabályzat értelmében” – idézte fel. A bizottság megkülönböztető viszonyulásának okait firtató kérdésre a képviselő elmondta: az okok semmiképpen sem azok, amelyek a hivatalos dokumentumokban megjelennek. „Folyosókon, háttérbeszélgetéseken hallani lehetett, hogy számos tagállam számára történelmileg érzékeny a kisebbségek helyzetének a felvetése, európai keretben való rendezése, és úgy tűnik, hogy ez a hangos kisebbség meg tudta akadályozni, hogy az Európai Bizottság foglalkozzon a témakörrel. Más jellegű társadalmi csoportok esetében az Európai Bizottság mindig megtalálta a módját, hogy intézkedéseket, akcióterveket, keretstratégiákat fogadjon el, akkor is, amikor semmivel sem volt több jogalapja, mint az őshonos kisebbségek ügyeire” – mutatott rá a képviselő.

„Azok a tagállamok, amelyek szigorúan saját hatáskörben akarják kezelni a kisebbségi jogokat, kezdettől fogva ellenzték a kezdeményezést, és ennek a véleményüknek érvényt szereztek a bizottságban is. Az Európai Bizottság is a tagállamokból jövő szakértőkből, eurokratákból áll, és nyilvánvaló, hogy egy brüsszeli vezető ebben a kérdésben nem vállalja a konfrontációt a tagállamokkal” – vázolta a jogalkotási kudarc okait Winkler Gyula.

Kitért arra is, hogy miközben az Európai Bizottság ebben a kérdésben ragaszkodott a szerződések betűjéhez – amikor kompetenciahiányra hivatkozott –, más ügyekben meglehetősen kreatívan viszonyult az alapszerződésekhez. Példaként említette a migrációt, a jogállamiság kérdését vagy a közös hitelfelvételt. „Sok kettős mérce van. Vannak olyan témák, amelyekben a bizottság támogatja azt, hogy lazán kezeljük a szerződéseket – amikor kialakul a 27 tagállam egyetértese –, és vannak úgynevezett érzékeny kérdések, amelyekben nem akarnak vitát nyitni a nemzeti versus európai kompetencia kapcsán” – magyarázta Winkler. Hozzátette, hogy ráadásul jogi szempontból az európai bíróság tiszta vizet öntött a pohárba, hiszen a Minority SafePack javaslatai közül kilencről úgy ítélte, hogy nem kizárólagos tagállami hatáskör.

Winkler elismeri: az ideális az lett volna, ha a Minority SafePack nyomán jogalkotás indul, ezzel együtt úgy vélte, a kezdeményezés mégis eredményesnek tekinthető. „Az az óriási munka, amit az RMDSZ elvégzett – beleértve azt, hogy elmentünk aláírásokat gyűjteni a balti államokba, Hollandiába és más helyekre –, ez egyrészt feltette a térképre az erdélyi magyarságot. Olyan emberek ismertek meg, akik korábban nem tudták, hogy létezik egy erdélyi magyar közösség. Sikernek tekinthető az is, hogy amikor berobbantunk a FUEN-be ezzel a kezdeményezéssel, új életet leheltünk az egyébként tekintélyes szervezetbe. A II. világháború után, 1949-ben megalakult ernyőszervezet tíz évvel ezelőtt mondhatni nagyon el volt csendesedve, igazából kulturális tevékenységekre volt kihegyezve a tevékenysége. A Minority SafePack új dimenziót adott, összekovácsolta a tagokat, és ambíciózussá tette a szervezetet. Ez az RMDSZ-nek köszönhető, és nem véletlen, hogy Vincze Loránt kollégám a második elnöki mandátumát tölti a FUEN élén” – sorolta Winkler. Hozzáfűzte: az egyik legfontosabb eredménynek azt tekinti, hogy „napirendre tettük és éveken keresztül napirenden tartottuk a nemzeti kisebbségek témáját az európai intézményekben”.

Ezt tartja a legfontosabb eredménynek Vincze Loránt is. „A kisebbségi kérdés már nem számít tabutémának az Európai Bizottságban, az Európai Parlamentben, az intézményközi viszonyban. Mondhatnám azt is, hogy konkrétan politikusok, akik korábban teljesen elzárkóztak ettől a témától, nyitottabbak lettek, de elfogadóbbá vált általában a környezet az Európai Parlamentben. Mindez annak köszönhető, hogy tíz éve erről folyamatosan beszélünk az intézményeken belül. És hát az Európai Bizottság rákényszerült, hogy a kollégium tavaly januári ülésén az őshonos kisebbségekről tárgyaljon. Korábban erre nem volt példa, hiszen bármilyen kérdés, jogsértésről való felhívás lepattant a Bizottságról azzal, hogy tagállami kompetencia. Nem elhanyagolható az sem, hogy az Európai Unió egyetlen választott intézménye, a parlament masszív többsége kiállt az őshonos kisebbségek mellett. Erre érdemes építeni a jövőben” – értékelte Vincze Loránt.

Winkler Gyula meglátása szerint is a visszautasítás csupán annyit jelent, hogy folytatni kell a küzdelmet, keresni a szövetségeseket és az új eszközöket. Az egyik ilyen eszköz a FUEN státusának a megváltoztatása lenne oly módon, hogy a szervezet valamilyen tanácsadói szerepet töltsön be az Európai Parlament mellett. Emellett szeretnék, hogy az Európa Tanács és az Európai Unió intézményei között legyen nagyobb az átjárás. E tekintetben kapaszkodót jelent meglátása szerint a Minority SafePackre adott válasza az Európai Bizottságnak, amely többek között az Európa Tanács céljaira és tevékenységére hivatkozva utasítja el a jogalkotást.

„Tehát sok szempontból sikeresnek tekinthető ez a kezdeményezés, és fontos, hogy ezt mi találtuk ki. Erre építeni lehet, és építeni is fogunk a következő években” – mondta Winkler.