Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő az izraeli-iráni konfliktusról a háború negyedik napján nyilatkozott.

– Múlt héten egyik reggel arra ébredtünk – ha nem tudtuk volna, hogy még mi hiányzik –, hogy a helyzet a Közel-Keleten még egy fokkal súlyosabb lett, miután Izrael megtámadta Iránt…

– Igazság szerint ez a háború már régóta tart, korántsem újkeletű ez a konfliktus. 2024-ben Irán, ugye rakétákkal támadta Izraelt, válaszul azokra a precíziós csapásokra, amelyeket Izrael hajtott végre magasrangú iráni katonai vezetők ellen Szíriában. De ha még tovább akarunk visszamenni az időben, akkor kijelenthető, hogy ez a konfliktus tulajdonképpen 1979 óta tart, amióta Iránban megbuktatták a sahot, mindössze a mostani helyzet annyiban különbözik a korábbitól, hogy ezt a háborút Irán a proxy-szövetségesein keresztül vívta, most viszont közvetlenül szembe kerültek a hadviselő felek.

– Miért volt indokolt izraeli szemszögből épp most elindítani ezt a támadást és mi ezzel a konkrét cél?

– Iránról régóta köztudott dolog, hogy nagyon közel áll a saját atomfegyver kifejlesztéséhez, és ezt nem Izrael hangoztatta, hanem tudjuk már jó ideje a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség jelentéseiből. Azt hiszem, hogy nem kell különösebben magyarázni, hogy izraeli szempontból az iráni atomfegyver-program meghiúsítása egyenesen létkérdés. Tehát az egyik oka ez volt, bizonyíték erre a natanzi és iszfaháni iráni nukleáris létesítményekre mért légicsapások. Ennek a hátterében az is húzódhat, hogy az amerikai-iráni tárgyalások gyakorlatilag zsákutcába jutottak, hisz Donald Trump amerikai elnök előzetesen 60 napot adott arra, hogy a felek a tárgyalóasztalnál egyezségre jussanak. Izrael ennek a határidőnek a lejárta után indította meg a támadást, ami egyfajta legitimitást kölcsönöz az amerikai szövetségesek előtt is. Másrészt fontos adalék, hogy nagyon rövid idő alatt sikerült likvidálni az iráni legfelsőbb katonai vezetés jelentős hányadát, ugyanakkor Izrael gyakorlatilag a háború második napján már jelentős légi fölényre tett szert, azt is mondhatjuk, hogy mostanra már uralja Irán légterét. Ezt úgy sikerült megvalósítani, hogy a támadások Irán megmaradt, földi telepítésű légvédelmi rendszerei ellen irányultak, valamint az iráni légierő és a Forradalmi Gárda kötelékébe tartozó repülőgépek jelentős részét is sikerült a földön megsemmisíteni. Ennek eredményeképp a hadművelet kezdetekor azok az izraeli repülőgépek, amelyek az iraki–iráni határ térségében indították támadóeszközeiket, huszonnégy órával később már Teherán légterében tevékenykedtek, mintegy 1500 kilométerre saját bázisaiktól. Ez a fajta légtéruralom azért fontos, mert ezzel az izraeli légierő olyan gravitációs bombákat vethet be, amelyek hordozására taktikai gépek nem alkalmasak. Az is igaz ugyanakkor, hogy ez a légi fölény jelen pillanatban Teherán esetében érvényes, hogy a fővárostól keletre mi van, azt nem tudjuk konkrétan. Másrészt, ha az elmúlt szűk 48 óra fejleményeit vizsgáljuk, akkor azt is látjuk, hogy Izrael elkezdte az iráni kritikus infrastruktúra – kikötők, kőolajfinomítók stb. – bombázását is, ami azt jelenti, hogy ennek a hadműveletnek lehet egy másik célja is, amely hivatalosan kinyilatkoztatva nem volt ugyan, de ezek a csapások végső soron az iráni rezsim bukását hivatottak kikényszeríteni.

– Elképzelhető egyfajta politikai változás Iránban, amelynek kiváltó oka lehet a mostani izraeli hadművelet? Meggyengülhet-e ezáltal Ali Hamenei ajatollah hatalma?

– Látok erre lehetőséget, nyilván ez sok mindentől függ, ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy senki sem tudhatja előre, hogy milyenfajta új berendezkedés lesz Iránban, amennyiben az ellenzéknek sikerül megdönteni a jelenlegi rezsimet. A Közel-Keletről mindig is tudtuk, hogy az ottani társadalmi és politikai dinamika meglehetősen sajátos. Konkrétan Iránról szólva elmondható, hogy egy olyan országról beszélünk, ahol, ha sikerül is kikényszeríteni egy változást, az, hogy ez a változás milyen lesz, milyen politikai erő foglalja el majd a jelenlegi rendszer után maradó politikai vákuumot, nagyon nehéz lenne erről most jóslatokba bocsátkozni. Másrészt azzal is tisztában kell lenni, hogy egy Izraelnél sokkal nagyobb államról beszélünk, amelynek népessége tízszer nagyobb, területe pedig mintegy nyolcvanszorosa. Ezért is lenne hatalmas fegyvertény Izrael részéről, ha sikerülne e téren valamilyen eredményt elérni.

– Mindeközben Irán is válaszcsapásokat hajtott végre…

– Első körben el kell mondani, hogy a tavalyi harci cselekmények és a mostani helyzet között van egy fontos különbség, mégpedig az, hogy Irán ezúttal a civil lakosság ellen is támadásokat intézett, míg legutóbb csak katonai létesítményeket támadott. Azon túl, hogy ezzel egyértelművé vált, hogy a teheráni rezsim ezekkel a terrorbombázásokkal akarja növelni a támadások hatását, az látszik, hogy támadókapacitásai jelentősen csökkentek, olyan értelemben, hogy ezúttal hiányzik az a képessége, miszerint egyszerre sok ballisztikus rakétával – tavaly közel 100 ilyen eszközt vetettek be egy hullámban – támadjon. Az utóbbi napokban legfeljebb 2-3 tucat ballisztikus rakéta egyidejű indítására volt kapacitásuk, a támadóhullámok száma pedig kettőről ötre emelkedett, ami arra utal, hogy hiába rendelkeznek viszonylag sok rakétával, az indítóeszközök terén gondok vannak. Itt pedig felmerül egy kapcsolódó kérdés, hogy vajon hol vannak Irán hagyományos szövetségesei? Oroszország részéről nem láttunk semmi mozgást, kínai vonalon pedig csupán két katonai teherszállítógép szállt le az országban, Pakisztánból pedig egy teherautó-konvoj lépte át az iráni határt, hogy egészen pontosan milyen rakománnyal, nem lehet pontosan tudni, valószínűleg rakétákat vittek, de amint mondtam, nem ezekből van elsősorban hiány. Ami a drónos hadviselést illeti, az annyiban jó lehet, hogy bizonyos időszakokban túlterheli az izraeli légvédelmet, a taktikai meglepetés viszont kizárt, ugyanakkor a repertoárból jószerével teljesen eltűntek a cirkálórakéták, valószínű amiatt, hogy tavaly jószerével alkalmatlannak bizonyultak. Ezzel egyidőben a proxy-szövetségesek részéről sem látunk túlzott aktivitást, gondolok itt Heszballáhra, a különböző síita milíciákra stb., mert az, hogy a jemeni huszik felkrákogtak nagy nehezen két-három rakétát, meglehetős visszafogottságra vall.

– Minek kell megvalósulnia ahhoz, hogy a szembenálló felek tűzszüneti megállapodást kössenek első körben, és mi várható a nyugati döntéshozók, elsősorban Amerika részéről?

– Én azt látom, hogy jelenleg Iránon kívül senkinek nem áll igazán érdekében megállítani ezt a háborút. Ha konkrétan Amerikáról kérdeztél, akkor azt látjuk, hogy Donald Trump elnök ugyan felszólított a harci cselekmények beszüntetésére, de valójában ő volt az, aki a már említett 60 napos ultimátumot adta, a 61. napon pedig kitört a háború, ami egyben azt is jelenti, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően nem csak szavak és nagy ígéretek hangzottak el, hanem valóban bekövetkezett az, amit kilátásba helyezett, még ha nem is konkrétan Amerika részéről. Lehet persze most is sok olyan véleményt hallani, miszerint Trumpnak módjában állna azonnal megállítani a konfliktust, de miért tenné épp most, kérdem én. Valószínű, hogy meg fogja várni azt a pillanatot, ami minden bizonnyal bekövetkezik előbb-utóbb, hogy Irán visszaül, jelentős mértékben meggyengülve, a tárgyalóasztalhoz az atomprogramja kapcsán, nem beszélve arról, hogy ez a program nem csak Izraelre, de az egész térségre fenyegetést jelent, ezért is van az, hogy jelenleg mindenki inkább kivár. Trumpról pedig közismert, hogy mindenben a sikerre törekszik, ez pedig jelentős külpolitikai sikert jelentene számára, ezért kétlem, hogy beavatkozna mindaddig, amíg ez be nem következik. 

– Irán kilátásba helyezte amerikai és brit objektumok támadását is, amennyiben valaki megpróbálná meggátolni izraeli célpontok elérésében. Hogyan kell értékelni ezt a fenyegetést?

– Irán jelen pillanatban kétfajta üzenetet közvetít, elég, ha csak arra gondolunk, hogy ezzel a fenyegetéssel párhuzamosan a külügyminiszter egy merőben más hangvételű nyilatkozatot tett, miszerint Iránnak nem érdeke a konfliktus eszkalálása. Ez amúgy egy bevett dolog a diplomáciában, szokás több forgatókönyv mentén haladni, aztán kiderül, hogy merre fut ki a dolog. Amúgy nem tartom kizártnak a harctéri helyzet jelenlegi állása alapján, hogy megpróbálják valamilyen szinten belerángatni a konfliktusba az Egyesült Államokat is, már csak azért, hogy a presztízsvesztést próbálják minimalizálni, mondván, hogy nem egy kis országtól szenvedtünk vereséget, hanem Izrael Amerika támogatást élvezte, és így sikerült győznie. Másrészt Izraelnek épp ezért nem érdeke az, legalábbis a politikai, ha nem is a katonai síkon, hogy szövetségesei konkrétan beavatkozzanak az oldalán, mert így saját győzelemként könyvelheti el ezt a hadműveletet. Nyilván, sok minden történhet még e téren, de a helyzet jelenlegi állása alapján ezt látom.