Külképviselethez fordultak az Izraelben rekedt zarándokok
Közel négyszáz személy fordult eddig Románia külképviseleteihez az izraeli-iráni fegyveres konfliktus nyomán, többeknek már sikerült elhagyniuk az érintett államokat.
Clara Staicu, az európai, közel-keleti és afrikai ügyekért felelős államtitkár hétfői tájékoztatása szerint egy 52 fős zarándokcsoport Egyiptom felé távozott Izraelből, ugyanakkor további 28 személy a hétfői nap során, ugyancsak az egyiptomi határon át hagyta el az országot. Segítenek egy Betlehemben rekedt 39 fős zarándokcsoportnak is a hazatérésben, míg a haifai konzulátus 87 román állampolgár jelenlétéről tud.
Románia teheráni nagykövesége alapján 40 személy tartózkodott Iránban, közülük négy turista június 14-én hagyta el az országot, további hárman pedig hétfőn távoztak. A többiek helyzetét figyelemmel követik, számolt be a News.ro.
Ammánból is többen keresték fel a külképviseletet, de a többség csak információt kért a jordániai légtér lezárása kapcsán.
Izrael turisztikai miniszterének hétfői tájékoztatása alapján mintegy 40 ezer turista rekedt az országban, miután lezárták az ország légterét. A The Times of Israel szerint a szaktárca virtuális irodát nyitott, ahol folyamatos segítséget nyújtanak a külföldieknek. Repülőjárat hiányában a szárazföldi határátkelőket javasolják alternatív útvonalként, Jordánia és Egyiptom felé ugyanis nincs lezárva a határ.
CSAK SAJÁT