Magyar-kínai csúcs Pekingben: tíz gazdasági megállapodást írtak alá

Orbán Viktor hétfőn Pekingben Li Csiang kínai miniszterelnökkel tárgyalt, akivel tíz gazdasági megállapodást írt alá - a magyar kormányfő erről a Facebook-oldalára feltöltött videóban számolt be.

Orbán Viktor elmondta: Pekingben tartják a harmadik, Övezet és út elnevezésű nagy konferenciát, amelyen 130 ország képviselője, köztük 20 állam- és kormányfő is részt vesz. Magyarország 2017 és 2019 után ismét meghívást kapott, amit örömmel el is fogadtunk, mert Kína fontos gazdasági partnerünk - tette hozzá, kiemelve, hogy idén a kínai cégek a legnagyobb külföldi befektetők Magyarországon. Orbán Viktor beszámolója szerint hétfőn a kínai miniszterelnökkel kezdték meg a tárgyalásokat, és aláírtak tíz gazdasági természetű megállapodást, majd a két legnagyobb kínai bank vezetőjével folytatták a sort.

Orbán Viktor és Li Csiang kézfogása Pekingben Fotó: Orbán Viktor Facebook oldala

A kormányfő úgy értékelt: a világ útkereszteződéshez érkezett, nagy kérdés, hogy mi legyen, háború vagy béke, bezárkózás vagy együttműködés. Jelezte, a bezárkózást a magyarok jól ismerik és tudják mivel jár: elszegényedéssel és folyamatos háborús veszéllyel. „Ezzel szemben mi a gazdasági kapcsolataink bővítésén dolgozunk, keleti és nyugati irányban egyaránt. Meggyőződésem, hogy csak így tudjuk megőrizni Magyarország versenyképességét és biztonságát. Ezért vagyunk itt Kínában, és erről fogunk tárgyalni a következő napokban" - hangsúlyozta. A miniszterelnök vasárnap utazott Pekingbe, ahol részt vesz az Övezet és út fórum harmadik csúcstalálkozóján valamint hivatalos tárgyalásokat folytat Kína vezetőivel.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?