Macron szerint jelenleg nem lehetséges humanitárius akció Mariupolban

Nem adottak jelenleg a feltételek humanitárius akció megkezdéséhez a következő napokban az orosz hadsereg által körbevett és ostrom alatt álló ukrajnai Mariupol lakosságának megsegítésére - jelentette ki kedd este a francia elnöki hivatal Emmanuel Macron francia és Vlagyimir Putyin orosz elnök újabb telefonos megbeszélése után.

Ez volt a kilencedik alkalom, hogy az ukrajnai háború február 24-i kezdete óta a francia és az orosz elnök telefon beszélt egymással.

Az Elysée-palota tájékoztatása szerint a csaknem egyórás megbeszélés témája a Franciaország, Törökország és Görögország által Mariupolban tervezett evakuációs művelet volt, amelyről az orosz elnök azt mondta, hogy „gondolkozni fog rajta”, mielőtt választ ad. Franciaország addig is folytatni kívánja az erőfeszítéseket, miután Párizs megítélése szerint a helyzet „drámai és katasztrofális” Mariupol azon 170 ezer lakója számára, aki még a városban van.

A Kreml megerősítette az AFP hírügynökségnek, hogy Vlagyimir Putyin elmondta a francia elnöknek: „a nehéz humanitárius helyzet megoldása érdekében az ukrán nacionalista harcosoknak fel kell hagyniuk az ellenállással és le kell tenniük a fegyvert”.

A francia elnöki hivatal nem kívánta kommentálni az ukrajnai háborúról folytatott isztambuli orosz-ukrán tárgyalásokat. „Először az ukránokkal szeretnénk egyeztetni” – jelezte az Elysée-palota, hozzátéve, hogy Emmanuel Macron hamarosan beszél telefonon Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is. „Egyelőre a háború folytatódik, a követeléseink pedig ugyanazok, ez pedig a tűzszünet” – mondta a francia elnöki forrás.

Az orosz elnök az Elysée-palota szerint a megbeszélés során megerősítette francia kollégájának, hogy a gázkereskedelemben áttér a rubelelszámolásra, s úgy vélte, hogy ez megfelel a szállítási megállapodásoknak. Ezzel azonban a francia elnök nem értett egyet, hasonlóan a G7 országcsoporthoz, amely pénteki csúcstalálkozóján Moszkva lépését az érvényes földgázszállítási szerződések „egyoldalú és egyértelmű megsértésének” nevezte.

Kapcsolódók

Kimaradt?