Leváltották a francia katonai hírszerzés vezetőjét

Távozik posztjáról a francia katonai hírszerzés vezetője, amiért nem tudta megfelelően jelezni az ukrajnai háború veszélyét - erősítették meg francia katonai források a L'Opinion című lap értesülését.

Az AFP francia hírügynökségnek a forrás elmondta: az alig hét hónapja kinevezett Eric Vidaud tábornokot azonnali hatállyal eltávolították a posztjáról, miután az oroszok Ukrajnával kapcsolatos szándékairól rossz elemzést készített a konfliktust megelőzően. A L'Opinion a védelmi tárca belső forrásai hivatkozva szerdai cikkében azt írta, hogy a tábornok "elégtelen eligazításokat" tartott, és "felkészületlen volt a témákban".

Az AFP forrása szerint a katonai hírszerzés igazgatója az ukrajnai háború kezdete óta a vezérkar kereszttűzében áll. Ugyanakkor - a meg nem nevezett forrás szerint - a tábornoknak a hadműveletekről, nem pedig a szándékról feladata katonai információkkal szolgálni. Vidaud tábornok   vezette szervezet pedig előzetesen jelezte, hogy Oroszországnak megvannak az eszközei Ukrajna lerohanásához. "Azaz igaza volt a történteket illetően" - jegyezte meg a forrás, amely szerint a tábornok távozása nem kizárólag az ukrajnai helyzet miatt történt, hanem a katonai hírszerzés átszervezése is közrejátszott.

Eric Vidaud-t 2021 nyarán nevezték ki a posztra, amikor is több vezetőváltás is történt a vezérkarban, amelyet katonai körökben bírálatok értek. A tábornok korábban a különleges katonai hadműveletek parancsnokságát vezette. Március elején, néhány nappal az ukrajnai háború kitörését követően, Thierry Burkhard, a francia fegyveres erők vezérkari főnöke a Le Monde című napilapnak adott interjúban elismerte, hogy a franciák másképp ítélték meg egy orosz invázió lehetőségét Ukrajnában, mint az amerikaiak. "Az amerikaiak azt mondták, hogy az oroszok támadni fognak, igazuk lett. A mi szolgálataink úgy vélték, hogy Ukrajna meghódítása túl költséges lenne, és az oroszoknak más lehetőségeik is vannak Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megbuktatására" - mondta a vezérkari főnök.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?