FRISSÍTVE - Lemondott Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter

Megszakította katari látogatását és hazatért Novák Katalin, aki rendkívüli bejelentést tatt a magyar köztelevízió M1-es csatornáján. Kijelentette, amikor meghozta az utóbbi napokban hevesen vitatott kegyelmi döntést, nem volt tudomása arról, hogy az elnöki kegyelmet kapott K. Endre visszaélt a kiskorúak bizalmával. „Hibáztam”, jelentette ki. „Soha nem adnék kegyelmet annak, akiről tudom, hogy fizikailag vagy lelkileg gyermekeket bántalmaz”. Ugyanakkor bejelentette: lemond köztársasági elnöki tisztségéről. Varga Judit korábbi igazgásügyi miniszter, aki annak idején ellenjegyezte az elnki kegyelmet, néhány perccel később közleményben jelezte: visszavonul a közélettől, lemond országgyűlési képviselői mandátumomáról és a kormánypárti EP-lista vezetéséről is. A Fidesz parlamenti frakcióvezetője, Kocsis Máté közölte: mindketten felelős döntést hoztak. 

„Azért vállaltam ezt a feladatot, mert szenvedélyesen szeretem Magyarországot, a hazánkat, és mert hiszek Önökben. Hiszem, hogy egy békés, szeretettel teli, egymásra odafigyelő nemzet a miénk. Hiszek a csendes többségben, a minden nap keményen dolgozó emberekben, a becsületben, az egyenes tartásban és a szeretet erejében” – fogalmazott beszéde elején Novák Katalin köztársasági elnök, aki a magyar közmédia M1-es csatornáján adta közre üzenetét.

„Hoztam egy olyan kegyelmi döntést, mely sokakban értetlenséget és békétlenséget váltott ki. Érthető, hogy magyarázatot várnak – magyarázta. – A kegyelmezési jogkör mind közül talán a legérzékenyebb. Mert egy ember életéről kell dönteni a kegyelmi kérvény és a rendelkezésre álló információk alapján. Tavaly áprilisban abban a hiszemben döntöttem a kegyelem mellett, hogy az elítélt nem élt vissza a rá bízott gyermekek kiszolgáltatottságával. Hibáztam, mert a kegyelmi döntés és az indokolás hiánya alkalmas volt arra, hogy a pedofiliára vonatkozó zéró tolerancia kapcsán kételyeket ébresszen. Márpedig itt nincs, és nem is lehet kétely. Soha nem adnék kegyelmet annak, akiről azt gondolom, hogy fizikailag vagy lelkileg gyermekeket bántalmaz. Így volt ez akkor és így van ez ma is” – jelentette ki Novák Katalin.

„Magyar emberként azt várnám a köztársasági elnöktől, hogy ne hibázzon. Ha mégis, akkor nézzen szembe azokkal, akiknek elszámolással tartozik, és vállaljon felelősséget. Akár azzal, hogy lemond a köztársasági elnöki tisztségről. Bocsánatot kérek azoktól, akiket megbántottam, és minden olyan áldozattól, aki úgy érezhette, nem állok ki mellette. A gyerekek és a családok mellett voltam, vagyok és leszek. (…) Lemondok a köztársasági elnöki tisztségről” – jelentette ki az államfő.

Hozzátette: „a döntés nem személyes okból volt nehéz. Azért volt nehéz, mert esküt tettem. Arra a kérdésre kellett most választ találnom, hogy eskümhöz híven képes lennék-e a köztársasági elnöki tisztséget továbbra is a magyar nemzet javára gyakorolni? Rendelkeznék-e azzal a mozgástérrel, amely ahhoz kell, hogy szuverén államfőként jól teljesítsem a feladatomat? Nem a válaszom mindkét kérdésre.”

Üzenetében bocsánatot kért azoktól, akik úgy érzik, cserben hagyta őket, akik most úgy gondolják, hogy a gyűlölet legyőzte a szeretetet.

„Hálás vagyok azért, hogy a magyar nemzetet szolgálhattam” – mondta még a leköszönő Novák Katalin.

Varga Judit is bejelentette

„Magyarország köztársasági elnöke a mai napon lemondott. A rendszerváltoztatás óta az elnök egyéni kegyelmi döntésének érvényességéhez az igazságügyi miniszter ellenjegyzése szükséges. Én folytattam azt a több, mint 25 éves gyakorlatot, miszerint az igazságügyi miniszter tudomásul veszi az elnök kegyelmi döntését” – írja nyilatkozatában Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter, országgyűlési képviselő, akiről már jó ideje tudni lehetett, hogy ő lesz a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási listájának a vezetője.

„Az elnök döntésének ellenjegyzéséért a politikai felelősséget vállalom. Visszavonulok a közélettől, lemondok országgyűlési képviselői mandátumomról és az EP-lista vezetéséről is” – jelentette be a politikus.

Varga Judit mindenkinek hálásan megköszönte a munkáját, akivel az elmúlt években egy csapatban dolgozott, majd kijelentette, Magyarország a továbbiakban is számíthat rá „nemzeti érdekeink és értékeink védelmében”.

Felelősségteljes döntést hoztak

Novák Katalin és Varga Judit felelősségteljes döntést hozott, amit tiszteletben tartunk – közölte a Fidesz frakcióvezetője szombaton Facebook-oldalán. Kocsis Máté hangsúlyozta: eddigi munkájukért mindkettőjüknek hálás, és köszönetet mondott azért, hogy miként munkájuk során, úgy ma is a közösség érdekeit tartották szem előtt.

Lemondásuk annak bizonyítéka, hogy a jobboldalon a hibáknak is van következménye, a baloldalon a bűnöknek sincs – emelte ki a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője.

Kocsis Máté rámutatott: az őket képmutató módon támadó baloldalt ugyanis még ma is az a Gyurcsány Ferenc vezeti, aki 2006-ban lovasrohamot vezényelt a honfitársai ellen és egy zsidó családtól ellopott villában él.

A baloldalon nem kért senki bocsánatot a választók patkányozásáért, a lámpavasazásért, a választók sértegetéséért, ahogy nincs következménye a budapesti korrupciónak, a guruló dollároknak, az antifa vérontásnak és lényegében semminek, ami kiderül róluk - tette hozzá.

Erről a morális különbségről tesz tanúbizonyságot Novák Katalin és Varga Judit döntése – írta Kocsis Máté.

A köztársasági elnök katari utazására nagyjából akkor került sor, amikor Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy alkotmánymódosítást nyújt be a nagy felháborodást kiváltó kegyelmi ügy után. A Sándor-palota akkor az Indexnek egy rövid közleményben reagált a fejleményre.

A botrány miatt már a köztársasági elnök több tanácsadója is lemondott, vagy nemtetszését fejezte ki, és többen felszólították az államfőt, hogy adjon nyilvános magyarázatot tettére, míg az ellenzék tüntetést szervezett és Novák Katalin lemondását követeli.

Mint ismert, K. Endrét, a bicskei gyerekotthon korábbi igazgatóhelyettesét a bíróság kényszerítésért jogerősen három év és négy hónap börtönre ítélte. A férfi az egyik gyermekáldozat nevében írt meg egy vallomást, ami arról szólt, hogy az igazgató elleni vádak kitalációk, vallomását a sértett visszavonja. A köztársasági elnök még tavaly tavasszal adott kegyelmet a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének.

Novák Katalin korábban az üggyel kapcsolatban azt mondta, a kegyelmi eljárás hátteréről kifejtette, hogy van egy jogszabályi rendelkezés, amely szerint az elnöki kegyelmi döntések indokolása nem nyilvános. Ebből fakadóan természetes, hogy minden kegyelmi döntés felvet kérdéseket, és adott esetben ezek megválaszolatlanok maradnak. Ez így volt az elmúlt 33 évben, és így van a világ legtöbb országában is. Minden kegyelmi döntés a természeténél fogva megosztó, ő az elé terjesztett több száz kérvényről minden esetben igyekszik a legkörültekintőbben dönteni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?