Léggömbökkel „bombázza” Phenjant a Kim-dinasztia nulladik számú ellensége

Egy észak-koreai disszidens leleményes módon harcol a hazáját vaskézzel irányító Kim-dinasztia ellen. Dél-Koreából léggömböket reptet át a Korea-közi határon a diktatúrát bíráló plakátokkal és röplapokkal, a Covid-járvány kitörése óta pedig maszkokkal és gyógyszerekkel is. Park Szanghaknak kétségkívül sikerült felhívnia magára a phenjani vezetés figyelmét, ugyanis méreginjekcióval felfegyverkezett bérgyilkost küldtek rá, legutóbb pedig a rezsim második embereként számon tartott Kim Jodzsong, a diktátor húga katonai retorziókkal fenyegette meg Szöult, ha nem szűnnek meg a reptetések.

Park Szanghak kiváltságos észak-koreai családba született. Apja a kémszolgálat tisztje volt. Az egyetemen számítástechnikát tanult, és pályakezdőként a Kim Ir Szen Szocialista Ifjúsági Liga propaganda egységének dolgozott. 1999-ben családjával együtt Dél-Koreába szökött.

Egész családok tűnnek el

Az észak-koreai fiatalok millióihoz hasonlóan Park Szanghak is gyakorlatilag születése óta azt hallotta, hogy bölcs vezetőik által irányított országuk a legjobb hely szerte a világon, és ezt a nagyszerű rendszert az ellenségei – főként Dél-Korea és az Amerikai Egyesült Államok – puszta irigységből bírálják és megpróbálják megdönteni. A hivatalos propagandát az sem ásta alá, hogy tinédzser korában a szomszéd család egy éjszaka nyomtalanul eltűnt; Park azt gondolta, biztosan valami rosszat tettek.

A rezsimbe vetett hitét a nagymamája ingatta meg, miután egy Japánba tett látogatás után arról mesélt, hogy másfelé mennyivel boldogabbnak tűnnek az emberek, mint Észak-Koreában. Hasonlókat hallott később diáktársaitól, akik csereprogramok keretében más kommunista országokban jártak, ahol hozzájutottak odahaza tiltott információforrásokhoz. Így tudta meg például, hogy Európában az emberek nem vesznek részt hetente kötelező önkritikai gyakorlatokon.

Mindezek ellenére a fiatal Park nem akart disszidálni. Aztán egy nap, 1999-ben üzenetet kapott a Japánban szolgálatot teljesítő apjától: egy incidens lehetetlenné teszi a hazatérését. Ez azt is jelentette, hogy a családnak menekülnie kell, ha nem akarja koncentrációs táborban végezni. Park lefizette a koreai határőröket, anyjával és testvéreivel a Jalu folyón átúszva Kínába, majd onnan Dél-Koreába szökött.

Harminckét évesen új életet kezdett. A Szöuli Egyetemen dolgozott, miközben a politikai rendszereket tanulmányozta. 2003-ban feladta az állását, miután megtudta, hogy szökésük után két nagybátyját halálra verték a kommunista rezsim pribékjei, kiskorú unokatestvérei pedig koldussá váltak. Egykori menyasszonyát nem ölték meg, de péppé verték, arca a felismerhetetlenségig eltorzult.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Azóta Park a Kim-rendszer megbuktatásáért küzd. A Harcosok egy Szabad Észak-Koreáért nevű szervezet elnöke, amely léggömbök segítségével szórólapokat, DVD-ket, rádiókat és USB-meghajtókat küld Észak-Koreába. Mivel a rezsim szigorúan ellenőrzi az országon belüli információáramlást, az anyagok értékes tájékozódási forrást szolgáltatnak a külvilágról, és aláássák a hivatalos propagandát, amelyet az észak-koreai kormány a hatalom megtartása érdekében használ.

Gyógyszeres „bombák”

Korábban a szöuli kormány maga is folyamodott röplap-kampányokhoz, néhány éve azonban – az északhoz fűződő kapcsolatok javulásának reményében – üldözi ezt a fajta aktivizmust. Tavaly az akkori liberális kormány kriminalizálta a polgári szórólapozási kampányokat. Park 3 millió won (2100 euró) felfüggesztett pénzbírságot kapott a korábbi léggömbreptetések miatt. Az idei nyár elején Park a propagandaanyagokat maszkokra és gyógyszerekre cserélte. Ezután a phenjani állami média azt állította, a koronavírus azt követően terjedt el az országban, hogy állampolgárai kapcsolatba kerültek Dél-Koreából érkezett propaganda-léggömbökkel.

2015 áprilisában a rendőrség őrizetbe vette Parkot, amikor a rendfenntartók megpróbálták megakadályozni Az interjú című film több ezer példányának átjuttatását a Korea-közi határon. A film – amelyben a CIA egy interjú ürügyén merényletet követ el Kim Dzsongun észak-koreai diktátor ellen – dühös reakciót váltott ki. Egy Phenjanhoz köthető hackercsoport támadást intézett a Sony Pictures ellen, illetve  terrortámadással fenyegette meg azokat az amerikai mozikat, amelyek műsorra tűzik.

Dél-Koreában másként csapódnak le Phenjan ideges reakciói. Előfordult, hogy az észak-koreai hadsereg tüzet nyitott az átküldött léggömbökre, ami tavaly októberben tűzpárbajt robbantott ki a két ország szárazföldi határán. 2020-ban a diktátor nagyhatalmú nővére, Kim Jodzsong azzal fejezte ki haragját a szórólapozás miatt, hogy szétlövetett egy dél-koreai építésű összekötő irodát a két országot elválasztó demilitarizált övezetben. A múlt hónapban ugyancsak ő fenyegette meg „eltörléssel” a szöuli hatóságokat, ha továbbra is érkezik „szemét” Dél-Koreából. Néhány napra rá egy szöuli tüntetésen egy férfi Parkra támadt egy acélcsővel, és eltörte a karját. A rendőrség tájékoztatása szerint a támadót őrizetbe vették, de további részleteket nem közöltek. Park gyanítja, hogy az illető észak-koreai ügynök. Az aktivista okkal gyanakszik Phenjanra, ugyanis 2011-ben a dél-koreai hatóságok elfogtak egy észak-koreai ügynököt, aki méregtűvel próbálta megölni Parkot. A nyomozás során kiderült, hogy a műveletet Phenjan indította a „nulladik számú ellenség” ellen.

Park mindezek ellenére folytatja a munkáját. A hét elején ismét 20 hatalmas léggömböt repített át a Korea-közi határon, maszkokkal, gyógyszerekkel és egy Észak-Korea-ellenes plakáttal.

Kapcsolódók

Kimaradt?