Kreml: Borrell diplomataként jelentéktelenné tette magát

Azzal, hogy „fasiszta államnak” nevezte Oroszországot, Josep Borrell, az uniós külügyi szolgálat vezetője diplomataként teljesen jelentéktelenné tette magát – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő hétfőn a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva.

„Az ilyen kijelentésekkel Borrell úr diplomataként teljesen lenullázza magát. Természetesen mostantól nem lehetnek relevánsak az Oroszországgal és a vele folytatott kapcsolatokra vonatkozó nyilatkozatai” – mondta Peszkov.

A News.ru hírportál sajtójelentésekre hivatkozva azt írta, hogy Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője a Kreml szóvivője által nehezményezett kijelentést az Európai Parlament prágai parlamentközi konferenciáján tette, az Európai Bizottság portálján keresztül online bejelentkezve. Az uniós fődiplomata az eseményen az angolról áttért anyanyelvére, a spanyolra. A szinkrontolmácscsere után Borrell hangja már nem hallatszott, a spanyol fordításban viszont a képviselők egyik kérdésére adott válasza így végződött: „Egyelőre nincs konkrét tervünk arra, hogyan győzzük le a fasiszta Oroszországot és annak fasiszta rezsimjét.”Josep Borrell uniós biztos | Fotó: Agerpres/EPA

Később Peter Stano, az Európai Bizottság külügyi szóvivője azt mondta, hogy Borrell nem nevezte Oroszországot „fasiszta államnak vagy fasiszta rezsimnek”, és hogy szerinte fordítási hiba történt. Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője Telegram-bejegyzésében úgy vélekedett, hogy Borrellnek a „fasiszta államról és fasiszta rezsimről” szóló szavait az Egyesült Államokra kellett volna tartogatnia, mert a Fehér Ház szóvivője fasisztának minősítette az amerikai republikánusokat. „Hajrá, Josep!” – írta Zaharova.

Az EU folytatja Ukrajna katonai támogatását

Az Európai Unió katonai támogatást és humanitárius segítséget nyújt Ukrajnának mindaddig és olyan mértékben, amíg, illetve amilyenre a háborúban álló országnak szüksége van – jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben, az EU–Ukrajna Társulási Tanács nyolcadik ülését követően hétfőn.

Borrell az EU-Ukrajna társulási megállapodás végrehajtását és a felek közötti együttműködés jelenlegi állását áttekintő ülést követően hangsúlyozta: a hétfői tanácskozás fő üzenete az egész világ számára az, hogy az Európai Unió megerősítette Ukrajna politikai és anyagi támogatását, és segíti az országot az európai integrációban.

Kijelentette: Oroszország terve az volt, hogy tönkretegye és gyarmatosítsa Ukrajnát, a háború azonban közelebb hozta Ukrajnát az Európai Unióhoz. Emlékeztetett: az uniós tagjelölti státus elfogadásával Ukrajna még erősebben elkötelezte magát a szükséges reformok teljesítése mellett. Ha csak egyetlen kötelezettségvállalás nem teljesül, az egész folyamat késedelmet szenved – húzta alá.

Várhelyi Olivér, a szomszédságpolitikáért és a bővítésért felelős biztos hangsúlyozta: az Ukrajna uniós tagjelölti státusával járó reformok, köztük a jogállamiság megerősítésére, a korrupció és a pénzmosás felszámolására, valamint a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítására vonatkozó kötelezettségvállalások megvalósítása kulcsfontosságú. Tájékoztatása szerint az Európai Bizottság több ágazati megállapodást írt alá Ukrajnával együttműködésük további erősítése érdekében. Az EU egyebek mellett 500 millió eurós költségvetés-támogatási programot hagyott jóvá Ukrajna számára, ami hozzá fog járulni a háború miatti belső menekültek és az országba visszatérők lakhatásának és oktatásának biztosításához, valamint támogatni fogja az ukrán mezőgazdaságot is. A felek megállapodást kötöttek arról, hogy az EU hozzáférhetővé teszi Ukrajna számára az uniós digitális programokat. Két további megállapodás pedig lehetővé teszi Ukrajnának, hogy korlátozásmentesen részt vegyen az unió vám- és fiskális programjaiban - közölte a magyar uniós biztos, majd hozzátette: Ukrajna jövője az Európai Unióban van.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Denisz Smihal ukrán miniszterelnök a sajtótájékoztatón kijelentette: láthatóan Oroszország nem állítja le a háborút, Ukrajnának ezért további fegyverekre van szüksége, valamint további megszorító intézkedések bevezetésére az agresszorral szemben. Kiemelte: az ország uniós tagjelölti státusának megadása az EU szolidaritását bizonyítja, ami még eltökéltebbé tette az ukránokat a szükséges reformok megvalósítása mellett.

Ha Ukrajna magára marad a szabadságáért, a függetlenségéért, és a demokráciáért vívott harcában, az azt eredményezné, hogy Oroszország közelebb kerülne az Európai Unióhoz – figyelmeztetett az ukrán miniszterelnök.

Kapcsolódók

Kimaradt?