Kiutasították a volt brit miniszterelnökhöz köthető ingatlanok elleni gyújtogatásban érintett román állampolgárt
Kiutasították az Egyesült Királyságból azt a román állampolgárt, akit júniusban két év szabadságvesztésre ítéltek a Keir Starmer volt brit miniszterelnökhöz köthető ingatlanok elleni gyújtogatásokban játszott szerepéért – közölte szombaton a brit belügyminisztérium az AFP-vel.
Az Ukrajnában született román állampolgár Stanislav Carpiucot és az ukrán Roman Lavrinovicsot a 2025 májusában elkövetett támadásokban való részvételük miatt találták bűnösnek. Carpiucot két, Lavrinovicsot hét év börtönbüntetésre ítélték – emlékeztetett az Agerpres.

A bíróság megállapítása szerint a két férfi egy „EL” néven bemutatkozó, a Telegramon oroszul beszélő személy utasítására cselekedett. A személy adatait „El Money” néven mentették el telefonjaikban.
Az ítélet szerint Carpiuc közvetlenül nem vett részt a gyújtogatásokban, neki az volt a feladata, hogy megszerezze a bűncselekményekért felajánlott pénzt.
A brit belügyminisztérium nem közölte, hogy a férfit melyik országba toloncolták ki. A tárca szóvivője szerint az ítéleteknek egyértelmű figyelmeztetésként kell szolgálniuk azok számára, akik ismeretlenek pénzígéretéért hajlandók bűncselekményt elkövetni.
Több brit sajtóorgánum Oroszországhoz kötötte a támadásokat, ezt azonban az ügyben eljáró bíró a júniusi ítéletben nem állapította meg. A BBC nyomozása szerint az „EL” néven szereplő megbízó Jevgenyij Ljuksin fiatal orosz diplomata lehet, egy magas rangú tisztségviselő fia. A Financial Times szerint a megbízó londoni munkát kereső, oroszul és ukránul beszélő embereket célzó Telegram-csoportokban tett közzé a felhívásokat.
CSAK SAJÁT


