A brit külügyminiszterrel tárgyalt Oana Ţoiu Londonban

Oana Ţoiu ügyvivő külügyminiszter csütörtökön Londonban Ed Miliband brit külügyminiszterrel tárgyalt. A találkozón szó volt az Egyesült Királyságban élő román diaszpóráról és a védelmi együttműködésről is – közölte a román külügyminisztérium.

A tájékoztatás szerint a megbeszélés napirendjén négy fő téma szerepelt: az Egyesült Királyságban élő román diaszpóra, a gazdasági együttműködés, a biztonság, valamint az oktatási és kulturális kapcsolatok.

Oana Ţoiu | Fotó: a román külügyi tárca Facebook oldala

Oana Ţoiu köszönetet mondott az Egyesült Királyságnak a Románia iránt tanúsított szolidaritásért, valamint azért a megerősített légtérrendészeti misszióért, amelyet a brit Királyi Légierő március és július között román területen teljesített. A két miniszter a fekete-tengeri kereskedelem biztonságáról, a konstancai kikötő szerepéről, valamint a tengeri kritikus infrastruktúra védelmében hasznosítható brit szakértelemről is tárgyalt.

Az ügyvivő külügyminiszter kiemelte az Egyesült Királyságban élő több mint egymillió román állampolgár szerepét a kétoldalú kapcsolatok erősítésében. A megbeszélésen szó volt az oxfordi és cambridge-i román lektorátusok tevékenységéről, a British Council romániai munkájáról, az Egyesült Királyság Erasmus+ programhoz való csatlakozásáról, valamint a fiatalok és tanárok mobilitási programjairól és az oklevelek, illetve képesítések kölcsönös elismerésének megkönnyítéséről.

A két miniszter áttekintette a több mint 10 milliárd eurós kétoldalú kereskedelmi forgalom jelenlegi helyzetét és a növekedési lehetőségeket. Az Egyesült Királyság a 11. helyen áll a romániai közvetlen külföldi befektetők rangsorában, Romániában pedig több mint 7000 brit tőkéjű vállalatot tartanak nyilván.

A felek tárgyaltak Románia OECD-csatlakozásáról is. A román külügyminisztérium szerint Románia az elmúlt évben teljesítette a csatlakozás valamennyi technikai feltételét, és ebben a folyamatban is számít az Egyesült Királysággal való partnerségre, különösen a közös beruházásokra gyakorolt pozitív hatás miatt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?