A brit kormány áfamentessé teszi a lakossági villamos energiát a következő télen

A brit kormány kedden bejelentette, hogy a következő télen mentesíti a háztartások villamosenergia-fogyasztását az áfa alól. Ez az új brit miniszterelnök, Andy Burnham első, a lakosság vásárlóerejét támogató intézkedése, miután hétfőn hivatalba lépett – jelentette az AFP.

„Azt ígértem, hogy szeretnék némi könnyebbséget nyújtani az embereknek, és ezt jelentem be miniszterelnökként töltött második napomon” – idézi a kormány közleménye Andy Burnhamet. Az intézkedés október 1-jén lép hatályba.Az új miniszterelnöknek ez az első intézkedése | Fotó: Andy Burnham/Facebook

A kormány becslése szerint egy átlagos háztartás éves villanyszámlája 45 fonttal (mintegy 53 euróval) csökkenhet. Az áfamentesség 850 millió fontba (közel 1 milliárd euróba) kerül idén az állami költségvetésnek. A kiadásokat a kormány egy digitális személyazonosító igazolvány bevezetésére irányuló program leállításából finanszírozza.

Andy Burnham már hivatalba lépése előtt jelezte, hogy fel kíván hagyni ezzel a projekttel, amelyet elődje, Keir Starmer tavaly szeptemberben jelentett be az illegális bevándorlás elleni intézkedések részeként.

A digitális személyazonosító terve ugyanakkor komoly aggodalmakat váltott ki Nagy-Britanniában, ahol hagyományosan idegenkednek a személyazonosság ellenőrzésétől, és nincs általánosan használt személyi igazolvány.

A kormány számításai szerint a projekt törlése 1,8 milliárd font (2,1 milliárd euró) megtakarítást eredményez.

Az Egyesült Királyság energiapiaci szabályozó hatósága, az OFGEM negyedévente állapítja meg az energiaárplafont, figyelembe véve a nemzetközi piaci folyamatokat, valamint a fogyasztók és a szolgáltatók érdekeit. Az áfamentesség bevezetésének időpontja – október 1. – egybeesik az árplafon következő felülvizsgálatával. Az új kormány abban bízik, hogy az intézkedés – amely a földgázra nem vonatkozik – enyhíteni tudja az esetleges téli energiaár-emelkedés hatásait.

A pénzpiacok fokozott figyelemmel követik az új kabinet intézkedéseit, mivel tartanak az államadósság növekedésétől.

A brit kormány ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a hosszabb távú finanszírozást érintő további intézkedésekről a költségvetés bemutatásakor döntenek, és minden döntés összhangban marad a költségvetési szabályokkal.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?