Két vonat ütközött Chilében, többen meghaltak

Összeroncsolódott vasúti szerelvények a chilei San Bernardo közelében történt vonatbaleset helyszínén | Fotó: Híradó.hu/MTI

Összeütközött csütörtök hajnalban két vonat Chilében a főváros, Santiago de Chile közelében, legkevesebb ketten meghaltak és kilencen megsérültek – közölték hivatalos források.

A tájékoztatás szerint egy utasokkal teli személyvonat és egy nyolc vagonból álló, több mint 1300 tonnányi rezet szállító tehervonat ütközött össze a főváros melletti San Bernardo településnél. Az ütközés következtében az egyik vonat mozdonya „felgyűrte” az előtte lévő vagont.

A sérültek között négy kínai állampolgár is van, akiket kórházban ápolnak.

Juan Carlos Munoz közlekedési miniszter azt mondta, az ügyben vizsgálat indult.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?