FRISSÍTVE – Vonatkatasztrófa Görögországban: legalább 29-en meghaltak

A tűzoltóság szóvivőjének szerda hajnali közlése szerint 29-en haltak meg és legalább 85-en megsérültek egy Görögországban szerdára virradóra történt vonatbalesetben. Az első hírek még 16, később már 29 halottról szóltak - írta meg az Origo

Az Athénból Thesszalonikibe tartó személyvonat és a Thesszalonikiből Láriszába tartó tehervonat Lárisza előtt ütközött össze eddig tisztázatlan körülmények között, az ütközés nyomán több kocsi kisiklott, és legalább három lángba borult.

Az evakuálás az ütközés súlyossága miatt nagyon nehéz körülmények között zajlik – mondta Vaszilisz Vartakojannisz, a tűzoltóság szóvivője. Elmondta, hogy égési sérültek ellátására használt kórházi egységeket riasztottak a térségbe, és több tucat mentőautót vontak be a munkálatokba. A görög állami televízió, az ERT felvételei szerint a fejlámpát viselő mentőalakulatok sűrű füstben kutattak túlélők és sérültek után a vonatok roncsai között.

A kisebb sérüléseket szenvedett vagy sértetlen utasokat autóbusszal szállították a 130 kilométerre északra fekvő Szalonikibe. A láriszai kórház tisztviselői szerint legalább 25 személynek súlyos sérülései vannak.

A thesszáliai régió kormányzójának közlése szerint mintegy 250 utast biztonságban evakuáltak Thesszalonikibe buszokkal. Konsztantinosz Agorasztosz a SKAI TV-nek azt mondta: „az ütközés nagyon erős volt, a személyvonat első négy kocsija kisiklott, és az első két kocsi, amely kigyulladt, szinte teljesen megsemmisült”.

A helyi média úgy tudja, a személyvonaton mintegy 350-en utaztak.

A Blikk megkereste Magyarország athéni nagykövetségét, ahol elmondták, hogy legfrissebb információik szerint nincs magyar sérültje vagy halálos áldozata a szörnyű tragédiának.

Vonatkatasztrófák az elmúlt évekből
Tavaly is voltak a mostanihoz hasonló vonatbalesetek, 2022 januárjában kilenc ember meghalt és 36-an megsérültek egy személyvonat kisiklásakor Kelet-Indiában. Márciusban a Kongói Demokratikus Köztársaságban történt vonatbaleset, miután egy tehervonat kisiklott és szakadékba zuhant. Akkor 60 ember vesztette életét. Márciusban 95-en sérültek meg, miután egy két vonat ütközött össze Tunéziában. De nem csak a Közel-Keleten történnek ilyen balesetek, egy vonat Németországban siklott ki, akkor 3 ember hallt meg és nagyjából 60-an sérültek meg a balesetben. Az évet pedig egy spanyolországi baleset zárta, ahol halálos áldozat nem volt, de több mint 70 személy sérült.
Tavalyelőtt vonatbaleset történt Egyiptomban, Tajvanon, Pakisztánban és az Egyesült Államokban. Ezek közül a legsúlyosabb a több mint 50 emberéletet követelő tajvani tragédia, amelyet egy munkagép okozott, amely nekiütközött egy körülbelül 500 utast szállító vonatnak. A balesetben továbbá 190-en sérültek meg.
A 2020-as évben három komolyabb baleset történt: Egyiptomban, Csehországban és Portugáliában. Ezek közül a legsúlyosabb a Portugália középső részén történt eset, ahol egy gyorsvonat és egy pályafenntartó jármű ütközött. A balesetben két ember meghalt és 37 megsérült.
2019-ben pedig összesen öt baleset volt: Dániában, Dél-Afrikában, Spanyolországban, Egyiptomban és Bangladesben. Ezek közül a legsúlyosabb az egyiptomi baleset volt, akkor több mint 20 ember meghalt, és körülbelül 40-en megsérültek Kairó központi pályaudvarán egy tűzesetet okozó vasúti balesetben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?