Hazahozzák a görögországi vonatbalesetben elhunyt román fiatalember holttestét

Várhatóan hétfőn hozzák haza a görögországi vonatbalesetben elhunyt 34 éves román fiatalember holttestét, hogy szülővárosában, Brăilán örök nyugalomra helyezzék.

Amint a Maszolon megírtuk, azonosították annak a román állampolgárnak a holttestét, aki a február 28-áról március 1-jére virradó éjszaka történt a görögországi vonatbalesetben veszítette életét – közölte szombaton a külügyminisztérium.

A romániai áldozat, Ionuț C. 34 éves volt. Az Antena 3 hírtelevízió az fiatalemberhez közel álló forrásokra hivatkozva azt írta, a férfinek nem is azon a vonaton kellett volna ülnie, amellyel balesetet szenvedett, hanem az előző szerelvénnyel szeretett volna Athénból visszatérni Szalonikibe, ám lekéste a járatot, miután sikeresen teljesítette a járművezetői vizsgát.

Fotó: Agerpres/EPA

Utolsó telefonhívását is vonatról ejtette meg, amikor egy barátjának arról számolt be, hogy az étkezőkocsiba tart, hogy ehessen valamit a hosszú nap után. Ezt követően már senki sem tudta felvenni vele a kapcsolatot. A baleset után mintegy négy nappal sikerült a görög hatóságoknak azonnosítaniuk a holttestét.

A görögországi vonatkatasztrófában a legfrissebb információk szerint 57-en veszítették életüket és több mint 80-an megsérültek

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?