Legalább 46-an meghaltak a görögországi vonatbalesetben

Csütörtökön 46-ra emelkedett a görögországi vonatbaleset halálos áldozatainak száma. Mint írtuk, az ütközés során több vagon kigyulladt, az áldozatok egy részét nehéz azonosítani, több embert még eltűntként tartanak nyilván.

Az Athénból az ország északi részébe, Szalonikibe tartó személyvonat és egy Szalonikiből indult tehervonat ütközött össze frontálisan az ország középső részén fekvő Lárisza előtt, a balesetben a legfrissebb adatok szerint 46-an haltak meg.

Fotó: 4029 News/Twitter

A görög kormányszóvivő szerint mintegy 500 ember vesz részt a mentési akcióban. Kiriákosz Micotákisz görög kormányfő kijelentette, emberi hiba okozta a tragédiát. A vonatbaleset után lemondott Kosztasz Karamanlisz, a görög közlekedési miniszter.

Csütörtökön egynapos sztrájkba kezdtek a vasúti dolgozók egész Görögországban. Sokan úgy gondolják, hogy a tragédia régóta váratott magára, mert eddig a kormányok mindegyike alulfinanszírozta a vasutat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?