banner_jtYG1g7R_1_970x250.gif
banner_30Cewl4A_Copy of 1_300x250.gif

Jól halad az oltási kampány, fokozatosan nyitnak az európai országok – körkép

Az átoltottsági arány növekedésének köszönhetően az európai országok többségében már részben feloldották a szigorú járványvédelmi korlátozásokat, és van olyan állam, amelyik június végére teljes nyitást tervez. Körkép.

Magyarország

Magyarországon az átoltottsági aránytól teszik függővé a korlátozások szakaszonkénti feloldását. Mivel múlt pénteken a beoltottak száma elérte a 4 milliót, a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára szombaton megnyíltak a vendéglátóhelyek belső terei, a szállodák, a szabadidős létesítmények, állatkertek, múzeumok, mozik, színházak, edzőtermek és sportesemények, és ezeket a helyeket rokon kíséretében kiskorúak is látogathatják.

Orván Viktor miniszterelnök korábban elmondta, a kormány felhatalmazta a külügyi tárca vezetőjét, hogy kössön kétoldalú megállapodásokat "a számunkra fontos országokkal" egymás védettségi igazolványainak elfogadásáról. Montenegróval és Szerbiával ez már meg is történt, és más államokkal is tárgyalnak. A magyar igazolvánnyal mindenhová lehet majd menni - jelentette ki. Hozzáfűzte: elterjedt, hogy a kínai vakcinával beoltottak nem utazhatnak majd nyáron, ez azonban "szamárság".

Ausztria

Ausztriában május 19-től tervezik a korlátozások részleges feloldását. Annak, aki étterembe, színházba vagy éppen labdarúgó-mérkőzésre akar menni, igazolnia kell, hogy beoltott, illetve felgyógyult a betegségből, ezek hiányában azonban minden alkalommal negatív koronavírus tesztre lesz szüksége. Az antigén teszt 48 óráig, a PCR teszt 72 óráig lesz érvényes. Azoknak, akik már legalább az oltás első adagját megkapták, és a beadástól számítva 21 nap eltelt, a továbbiakban már nem kell teszteltetniük magukat.

Májusban egyelőre a különböző igazolások szolgálnak majd belépőül. Wolfgang Mückstein egészségügyi miniszter egy vasárnap megjelent interjúban elmondta: a digitális változattal június előtt nem számol, mert a telefonon tárolható QR-kódos verziónak minden szempontból meg kell felelnie az adatvédelmi rendelkezéseknek, és ennek kidolgozása még időt vesz igénybe.

Hangsúlyozta: reméli, a zöld útlevél tekintetében mielőbb megszületik a közös európai megoldás, amely egységesen szabályozná az utazási feltételeket a tagországok között. A tárcavezető nem zárta ki, hogy akár szigorításokra is sor kerülhet az országosra tervezett májusi nyitásokkor, amennyiben bizonyos tartományok, vagy körzetek romló járványügyi adatokat mutatnak fel.

Szlovákia

Szlovákiában tovább javul a járványhelyzet, ezért a kormány múlt héten úgy döntött, hogy hétfőtől bordóról pirosra vált az ország úgynevezett Covid-automata szerinti besorolása. Ettől függetlenül megmarad a tesztelési kötelezettség, így a munkába járóknak továbbra is szükségük lesz a tesztre. Az egyes munkahelyeken ez a járás aktuális besorolásától függ. A rózsaszínnel jelölt járásokban elég lesz a 21 napos, míg például a pirosakban 14 naposnál nem régebbi tesztet kell felmutatni.

A munkahelyen kívül viszont lényegében mindenhová – étterembe, üzletekbe, edzőterembe, bankba, biztosítóba, postára – 7 naposnál nem régebbi negatív teszt kell. A Közegészségügyi Hivatal rendelete szerint csütörtöktől viszont teszt nélkül mehetnek iskolába a gyerekek. Branislav Gröhling oktatási miniszter elmondta, a rendszeres tesztelést intervenciós tesztelés váltja fel, vagyis ahol szükség lesz rá, sürgősen elvégzik a szűrést.

Franciaország

Franciaországban május 19-én a nem csak alapellátást biztosító üzletek, a vendéglátóhelyek teraszainak és a kulturális intézmények újranyitásával kezdődik a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások fokozatos feloldása - jelentette be a múlt héten Emmanuel Macron államfő a regionális lapoknak adott interjúban.

Az éjszakai kijárási tilalom jelenlegi este 7 órai kezdetét a kormány május 19-én este 9 órára, június 9-én pedig este 11 órára módosítja, és amennyiben az egészségügyi helyzet megengedi, június 30-án teljesen feloldja. Ettől a naptól kezdve a SARS-CoV-2 koronavírus elleni védettséget igazoló dokumentummal engedélyezett lesz a részvétel akár ezerfős rendezvényeken is.Az illusztráció forrása: MTI

Hétfőtől már a felsőbb osztályokba járók és a gimnazisták is személyes jelenléttel folytathatják az oktatást, és megszűnik az a korlátozás is, amely alapján a franciák csak a lakóhelyük tíz kilométeres körzetében mozoghatnak szabadon.

A lakóhely tíz kilométeres körzete elhagyásának tilalma hétfőn megszűnik, de az éjszakai kijárási tilalom érvényben marad. Május 19-én kinyithatnak a nemcsak alapellátást biztosító üzletek, a vendéglátóhelyek teraszai, a szabadtéri sportlétesítmények és a kulturális intézmények (múzeumok, mozik, színházak, koncerttermek). Ez utóbbiak zárt helyen maximum 800, kültéren ezer embert fogadhatnak egyszerre.

Az éttermek, bárok, kávéházak belső terei és a sportolásra alkalmas zárt helyek június 9-től fogadhatnak korlátozott számban vendégeket, szigorú egészségügyi előírások mellett, a vendéglátóhelyek belső tereiben egy asztalnál maximum hatan foglalhatnak majd helyet. Az ezer főnél nagyobb események (sportesemények, fesztiválok, koncertek) június 30-tól engedélyezettek maximum ötezer főig, de azokon csak a SARS-CoV-2 koronavírus elleni vírussal szembeni védettséget igazoló dokumentummal (oltási igazolás vagy negatív teszt) lehet majd részt venni.

Ezer főnél kevesebb ember esetén, így az éttermekben, múzeumokban, színházakban vagy mozikban nem lesz szükség igazolásra. A korlátozások feloldásának menetrendje a járványhelyzet alakulása szerint módosulhat, s helyi szinteken a prefektusok továbbra is elrendelhetnek szigorításokat.

Olaszország

Olaszországban is enyhítik a koronavírus-járvány miatti szigorú korlátozásokat. Hétfőtől – létszámkorlátozással – újra látogathatók a múzeumok, mozik, színházak. Húsz tartományból tizennégy – közte Lombardia és a fővárosi régió – a kevéssé veszélyes, vagyis sárga zónába lépett át. Kinyitottak a bárok, éttermek teraszai. Este tíz óráig fogadhatják a vendégeket. A középiskolások 70 százaléka visszatért az osztálytermekbe.

Nagy-Britannia

Nagy-Britanniában a magas átoltottsági rátának köszönhetően a korlátozások nagy részét már korábban feloldották, és a szinte teljes nyitás június végére tervezik. A londoni kormány célkitűzése az, hogy július 31-ig a teljes brit felnőtt lakosság – hozzávetőleg 52,7 millió ember – részesüljön a koronavírus elleni oltás első adagjából. A kidolgozott részletes nyitási menetrend azonban több mint egy hónappal korábbra, június 21-re irányozza elő a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások csaknem teljes feloldását, abban az esetben, ha az ehhez kidolgozott járványügyi feltételrendszer maradéktalanul teljesül.

Horvátország

Horvátország szombattól május 15-ig meghosszabbította az egész országra vonatkozóan a jelenleg is érvényben lévő járványügyi intézkedéseket, amelyek főleg az összejövetelek létszámkorlátozásában és az üzletek nyitvatartási rendjének szabályozásában merülnek ki - közölte a helyi sajtó.

A nyilvános összejöveteleken való részvétel felső határa továbbra is 25 fő maradt, temetéseken legfeljebb 25-en, más magánjellegű rendezvényeken pedig legfeljebb 10-en vehetnek részt. A sporteseményeket továbbra is nézők nélkül lehet csak megrendezni. Este tíz órától reggel hat óráig tilos szeszesitalt árulni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Az éjszakai szórakozóhelyek továbbra sem nyithatnak ki, a legtöbb üzletnek, valamint a kávézóknak és éttermeknek 22 órakor be kell zárnia. A vendéglátóhelyek belső helyiségeiben nem lehet ételt és italt felszolgálni. Az országban a szigorítások megyénként is változnak, így azokban a régiókban, ahol rosszabb a járványhelyzet, a felsoroltaktól szigorúbb korlátozások vannak érvényben.

 

banner_4BtporpC_300x250-HU.jpg

Kapcsolódók

banner_33n1iUxf_maltai-970x250.gif
banner_jpL2NADm_maltai-300x250.gif

Kimaradt?