Már egy oltással is be lehet utazni Horvátországba

Horvátország könnyít a koronavírus-járvány miatti beutazási feltételeken, és már egy oltással is engedélyezi a határátlépést – közölte Davor Bozinovic horvát belügyminiszter, a válságstáb vezetője a testület pénteki sajtótájékoztatóján.

A tárcavezető kiemelte: május 15-ig meghosszabbították a jelenleg is érvényben lévő intézkedéseket néhány könnyítéssel, amely a határátlépésre vonatkozik. Azok az európai uniós – vagy a schengeni övezethez tartozó – állampolgárok, akik 180 napnál nem régebbi oltási bizonyítvánnyal vagy igazolással rendelkeznek arról, hogy átestek a fertőzésen, továbbra is kiválthatják a karanténkötelezettséget azzal a változtatással, hogy míg eddig két oltásra volt szükség, éjféltől egy oltás is elég lesz a határátlépéshez – mondta a miniszter. A rendelet nem tesz különbséget a vakcinák származását illetően.

Zágráb eltörölte azt az intézkedését is, amely szerint azok esetében, akik az EU-ban elfogadott antigén gyorsteszttel lépték át a határt, és tíz napnál tovább tartózkodtak az országban, meg kellett ismételniük a tesztelést. Az országba 48 óránál nem régebbi PCR-teszttel is be lehet utazni.Rovinj, Horvátország | Illusztráció: Visit Croatia Twitter-oldal

Krunoslav Capak, az ország közegészségügyi intézetének a vezetője kiemelte, hogy az oltással kapcsolatban is új rendelet lépett életbe. Csak egyetlen oltást kapnak azok, akik átestek a koronavírus-fertőzésen – mondta.

Horvátországban az elmúlt napon 2007 új fertőzöttet azonosítottak. A járvány kezdete óta számuk elérte a 332 183-at. Az elmúlt 24 órában 41-en haltak bele a fertőzés okozta Covid-19 betegség szövődményeibe, a halottak száma ezzel 7081-re emelkedett. Kórházban 2237 beteget ápolnak, közülük 253-an vannak lélegeztetőgépen.

Kapcsolódók

Kimaradt?