Jézus nem „szuperember”- Megtartotta az első miséjét XIV. Leó pápa
Péntek délelőtt megkezdte első szentmiséjét a Vatikánban a csütörtök este megválasztott új egyházfő, XIV. Leó pápa. A szertartáson többek közt Jézusról, a hívők gyakorlati ateizmusáról is beszélt, és arról is, hogy mit jelent számára az egyházfői tisztség.
Csütörtökön este derült ki, hogy a bíborosok sikeresen megválasztották az új pápát. Nem sokkal később kihirdették, hogy a konklávé az amerikai Robert Prevost bíborost választotta meg Róma új püspökének, aki XIV. Leó néven ül majd Szent Péter trónjára.
Az egyházfő az előző este már megjelent a Szent Péter-bazilika előtti térre néző pápai erkélyen, péntek délelőtt pedig meg is kezdte az első szentmiséjét a Sixtus-kápolnában, vagyis ugyanazon a helyszínen, ahol az előző nap megválasztották – írta a Sky News.
XIV. Leó a pápai fehér öltözetben jelent meg a szertartáson. A BBC beszámolója szerint az egyházfő először tömjénnel körbejárta és megcsókolta az oltárt, majd az isteni bűnbocsánatért mondott imával kezdte a misét. E ponton a gyülekezet is csatlakozott hozzá: énekeltek, részt vettek a liturgiában.
A Sky News felhívta a figyelmet arra, hogy az istentiszteleten a latin mellett a spanyolt használták második nyelvként. XIV. Leó pápa (aki korábban Peruban is misszionáriusként tevékenykedett hosszú éveken át) már a minap is ezen a nyelven szólalt meg a Szent Péter-bazilika erkélyén, és ő volt az első pápa, aki így tett.
A pápaság mint kincs
Az új egyházfő később arról beszélt angol nyelven: minden hívő esetében számít arra, hogy vele tartanak. „Ma reggeli ünnepünk alkalmából arra hívlak benneteket, hogy ünnepeljük meg a csodákat, amelyeket Urunk tett, és azt az áldást, amelyet továbbra is kiáraszt ránk” – fogalmazott XIV. Leó.
Ezt követően, a bíborosokhoz szólva azt mondta: „Isten a ti választásotok által arra hívott el, hogy az apostolok fejedelmének utódja legyek, és rám bízta ezt a kincset. Mert mi vagyunk az a nép, amelyet Isten választott ki magának, hogy hirdessük annak csodálatos tetteit, aki elhívott minket a sötétségből az ő csodálatos világosságára.”
Jézus, mint „Superman”? Az új pápa szerint nem helyes gondolat
Az új egyházfő ezt követően arról is beszélt: vannak olyan helyzetek, „ahol nem könnyű hirdetni az evangéliumot és tanúságot tenni annak igazságáról”, és ahol „a hívőket kigúnyolják, fellépnek ellenük, megvetik, vagy a legjobb esetben megtűrik és sajnálják őket”. Hozzátette azt is, hogy „a hit hiánya gyakran tragikusan együtt jár az élet értelmének elvesztésével” és „az emberi méltóság megsértésével”.
„Ma is sok olyan környezet van, amelyben Jézust bár emberként értékelik, egyfajta karizmatikus vezetővé vagy szuperemberré degradálják. Ez nemcsak a nem hívőkre, hanem sok megkeresztelt keresztényre is igaz, akik így, ezen a szinten végül a gyakorlati ateizmus állapotában élnek” – mondta ezzel kapcsolatban XIV. Leó a Sky News szerint.
Kapcsolódó
Önmagát is figyelmeztette
Emlékeztetett továbbá arra is: „Ez a ránk bízott világ, egy olyan világ, amelyben – ahogy Ferenc pápa oly sokszor tanította – arra vagyunk hivatottak, hogy tanúságot tegyünk a Jézusba, a Megváltóba vetett örömteli hitünkről. Ezért lényeges, hogy mi is Péterrel együtt ismételjük: »Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia«.”
Az új pápa azt is hangsúlyozta: „Lényeges, hogy ezt mindenekelőtt az Úrral való személyes kapcsolatunkban, a megtérés mindennapos útja iránti elkötelezettségünkben tegyük”, és a személyes szint után egyházként is megtegyék ugyanezt.
„Ezt mindenekelőtt magamnak mondom, mint Péter utódjának, amikor megkezdem római püspöki küldetésemet” – tette hozzá e ponton.
Ezzel összefüggésben egy példázatot is felidézett. „Ignác arról beszélt, hogy az arénában a vadállatok felfalták – és ez így is történt –, de szavai általánosabban érvényesek egy nélkülözhetetlen elköteleződésre mindazok számára az egyházban, akik valamilyen hatalmi szolgálatot gyakorolnak. Hogy félre kell vonulni, hogy Krisztus megmaradhasson, annyira kicsivé tenni magunkat, hogy Őt megismerhessük és dicsőíthessük, és a végsőkig azon lenni, hogy mindenkinek lehetősége legyen megismerni és szeretni Őt.”
„Adja meg nekem Isten ezt a kegyet ma és mindig, Mária, az egyház anyjának szerető közbenjárása által” – fogalmazott XIV. Leó.
Ezt követően az új pápa egy imádságban vezette a bíborosokat, majd ismét közösen énekeltek. Később megosztotta a béke jelét a szentmise főcelebránsaival együtt, majd ugyanezt tette a kongregáció bíborosaival, és ezután sor került a kenyérrel végrehajtott áldozásra is, miközben imákat énekeltek. Ezt követően XIV. Leó ismét latin nyelven vezette az áldást.
Az új pápa első, hálaadó miséje kora délután véget ért. XIV. Leó egy aranykereszttel a kezében sétált ki a kápolnából, miközben a bíborosok tapssal köszöntötték őt. Az új egyházfő mosolyogva integetett az épületből kifelé tartva.
CSAK SAJÁT