Hátat fordított a „béketábornak” a holland miniszterelnök-jelölt

Geert Wilders, a holland kormányfői poszt várományosa hirtelen megváltoztatta eddigi álláspontját, szombaton azt írta, hajlandó megfontolni az Ukrajnának nyújtandó jövőbeni katonai segélyt, írja a Reuters alapján a 444.hu.

A politikus hónapok óta amellett érvelt, hogy Hollandiának le kellene állnia az Ukrajnának történő fegyverszállításokkal, mert arra nekik is szükségük van. Wilders jobboldali Szabadságpártja (PVV) novemberben nyerte meg a választást, de kormányt nem tudtak alakítani, azóta is keresik a koalíciós partnereket.Geert Wilders | Fotó: Facebook/Geert Wilders

Hollandia Ukrajna egyik legnagyobb támogatója, az összeg 2024 végéig várhatóan meghaladja a 4,5 milliárd eurót. Wilders további katonai segélyekkel szembeni ellenállása volt az egyik akadálya annak, hogy a választási győzelme óta eltelt három hónapban nem tudott koalíciós kormányt alakítani. Az X-en szombaton közzétett bejegyzésében azonban váratlanul megváltoztatta álláspontját.

„A Szabadságpárt támogatja Ukrajnát, és hajlandó tárgyalni bármilyen segítségről” – írta, miközben törvénytelennek és barbárnak nevezte Oroszország Ukrajna elleni háborúját. Wilders potenciális koalíciós partnerei soha nem támogatták a segélyek leállítására irányuló terveit. Pénteken megismételték ezt az álláspontjukat, és közös nyilatkozatban több ellenzéki párt közölte, hogy folytatni kívánják Ukrajna gazdasági, politikai és katonai támogatását mindaddig, amíg szükséges.

Kapcsolódók

Kimaradt?