Férjeik védelmében utcára vonultak az asszonyok egy nyugat-ukrajnai faluban

Fokozott készenléti szolgálatot vezetett be a rendőrség a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében lévő Koszmacs faluban, mert garázdaságba torkollott egy álhír terjedése, miszerint a hadkiegészítő központ munkatársai begyűjtik a falu hadköteles korú férfijait.

Andrij Jackiv, a megyei rendőrség kommunikációs osztályának vezetője az ukrán Szabadság Rádiónak elmondta, hogy garázdaság címén büntetőeljárást indítottak ismeretlen tettes ellen, miután a tiltakozók közül többen megvertek két nőt és egy hatéves kislányt, és mindhármukat kórházba kellett szállítani.Fotó: AgerpresSzerda délután mintegy száz felháborodott nő vonult az utcára, és lezárt egy helyi utat annak hatására, hogy az egyik közösségi oldalon megjelent egy olyan információ, miszerint a hadkiegészítő központ munkatársai több autóval a faluba tartanak, hogy begyűjtsék a férfiakat, számol be az MTI. Az egyik megvert nő, Ivanna Vandzsurak kiírta a Facebook-oldalára, hogy a szomszéd faluból a postára tartott a kislányával és a visszaúton támadták meg őket. Leírása szerint a rájuk támadó nőknél botok, ütők és különböző fémtárgyak voltak, néhányuk ittas volt. Szerinte azért bántották őket, mert azt gondolták, hogy kapcsolatban áll a feltételezett hadkiegészítőkkel, és információkat gyűjt a falubeli férfiakról.

A kiérkező rendőrök elmagyarázták a tiltakozó nőknek, hogy félretájékoztatták őket. Ezután a tömeg feloszlott.

Jackiv elmondta, hogy a rendőrség megerősített szolgálatban lesz a környékbeli településeken, és tájékoztatni fogja a lakosokat annak érdekében, hogy hasonló esetek ne fordulhassanak elő.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?