Franciaországi zavargások: Macron azt üzente a szülőknek, hogy tartsák otthon a gyermekeiket

Emmanuel Macron francia államfő az elővárosokban harmadik éjszaka folytatódott zavargások kapcsán a szülők felelősségére figyelmeztetett pénteken a belügyminisztériumban összehívott tárcaközi válságtanácskozást követően.

Fotó: Agerpres

„A szülők felelőssége otthon tartani a gyerekeiket, mindannyiunk nyugalma érdekében fontos a szülői felelősség teljes körű gyakorlása. A polgármestereket és a családapákat felelősségre szólítom fel. A köztársaságnak nem dolga helyettesítenie őket” – fogalmazott az államfő, aki szerint az internetes közösségi oldalak „meghatározó szerepet játszanak az elmúlt napok történéseiben”.

Emmanuel Macron szerint az éjszakai erőszakos gyülekezéseket a Snapchat, a TikTok és más közösségi oldalakon szervezik, és a fiatalok között versengés folyik az erőszak másolásában. „Időnként az az érzésünk, hogy egyesek az utcán folytatják a videójátékokat, amelyektől megrészegültek” – tette hozzá. Jelezte, hogy a hatóságok kötelezik a szolgáltatókat a zavargásokról készült felvételek törlésére és a felhasználók azonosítására.

Rendőrségi források szerint a péntekre virradóra előállított 875 rendbontó háromnegyede kiskorú, a zavargók átlagéletkora 17 év.

A zavargások, mint ismeretes, azt követően törtek ki, hogy kedden, Párizs Nanterre nevű elővárosában egy közúti ellenőrzést végző francia rendőr intézkedés közben lelőtt egy 17 éves fiatalt. A fiatal életét kioltó rendőrt kihallgatása után előzetes letartóztatásba helyezték, mivel az ügyészség szerint a buszsávban autót vezető fiú igazoltatásakor nem volt jogos a fegyverhasználat.

A megölt fiú emlékére csütörtök délután rendezett meneten rendőrségi források szerint 6200-an vettek részt Nanterre-ben. A békés tüntetés a kora esti órákban káoszba torkollott, miután a felvonulók egy része randalírozni kezdett, barikádokat emelt, pirotechnikai eszközöket gyújtott, majd autókat borogatott és gyújtott fel, miközben a rendőrség könnygázzal oszlatta a tömeget.

A meggyilkolt fiú temetése szombaton lesz.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?