Folytatódtak az ukrán–orosz béketárgyalások

Folytatódtak hétfőn az ukrán és az orosz küldöttségek közötti béketárgyalások – közölte David Arahamija, az ukrán elnök mögötti Nép Szolgája párt frakcióvezetője, a kijevi delegáció tagja.

Arahamija elmondta, hogy a hivatalos küldöttségek hétfőn délig másfél órán át tárgyaltak egymással, a nap további részében pedig munkacsoportokban folytatják az egyeztetéseket. A megbeszélések állásáról a politikus semmilyen részletet nem hozott nyilvánosságra.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál hozzáfűzte, hogy az utóbbi időben a küldöttségek szakértői csoportok szintjén minden nap tartanak megbeszéléseket. Közben az orosz erők által megszállt dél-ukrajnai Herszonban erővel zavarták szét a helyiek Ukrajna-barát tüntetését, a jelentések szerint többen megsérültek, számuk egyelőre nem ismert.

A Moszt helyi hírportál szemtanúkra hivatkozva arról számolt be, hogy a több száz tüntető ellen tömegoszlató gránátokat vetettek be az orosz csapatok. Az Ukrajinszka Pravda saját forrásokra hivatkozva azt írta, hogy tüzet is nyitottak a demonstrálókra, a Moszt szerint a levegőbe lőttek.

Herszonban a város elfoglalása óta szinte mindennap tüntetnek a helyiek az orosz megszállás ellen.

A nyugat-ukrajnai Rivne megyében két rakétacsapást mértek hétfőn egy katonai lőtérre. Áldozatokról egyelőre nincs információ. A dél-ukrajnai Odesszában hajókról nyitottak az orosz haditengerészet alakulatai tüzet a városra. A városi katonai adminisztráció vezetője a Telegram üzenetküldő portálon közölte, hogy több lakóházban károk keletkeztek, de áldozatok nincsenek.

Az Ukrajinszka Pravda a megyei katonai adminisztrációk vezetőinek közléseiből készített délelőtti összeállításában azt írta, hogy folyamatosak a harcok a főváros, Kijev környékén, a Zsitomirba vezető autópálya mentén.Illusztráció: Agerpres/Xinhua

Bucsa térségében, az orosz erők által megszállt településeken humanitárius katasztrófa fenyeget. Hétfőre virradón folytatódtak a harcok Kijev megyében Bucsánál, Irinynél, Hosztomelnél és Brovarinál is. A megye északi részén fekvő Szlavutics település teljesen el van vágva a külvilágtól.

Az orosz erők a déli országrészben lévő Mikolajiv megyeszékhely környező falvait lőtték, az előzetes adatok szerint három könnyebb sérültje van a támadásoknak. Heves robbanásokról érkezett hír a szomszédos Herszon megyében, a mikolajivi régió közigazgatási határához közeli térségben.

Az északi Csernyihiv megyeszékhely környékét is változatlanul lövik az orosz erők. A nagyvárosban csaknem két hete nincs áram, vezetékes víz és fűtés, a gázszolgáltatás is szinte mindenhol megszakadt.

Az éjjel az orosz erők megint lőtték a kelet-ukrajnai Harkiv város lakónegyedeit.

A megyében Izjum városánál folytatódtak a harcok. Zaporizzsja megyében a helyzet változatlan. Hétfőn az ukrán hatóságok egy buszkonvojt készülnek indítani a megyeszékhelyről Bergyanszkba azok számára, akiknek sikerült a városig magánautókon eljutniuk Mariupolból, őket szeretnék továbbszállítani Zaporizzsjába.

Oleh Szinyehubov, a Harkiv megyei katonai adminisztráció vezetője nap közben arról adott hírt, hogy az ukrán fegyveres erők mobil egységei Csuhuiv város fölött lelőttek egy orosz vadászgépet.

Donyeck megyében Marjinka, Ocseretine és Avgyijivka térségében folytatódtak a tüzérségi támadások és légi csapások. Marjinkába folyamatosan próbálnak benyomulni az orosz erők, egyelőre sikertelenül. Luhanszk megyében az éjjel Novodruzseszk, Liszicsanszk és Rubizsne településeket lőtték az orosz csapatok.

A kelet-ukrajnai megyében az elmúlt 24 órában csaknem húsz objektumban keletkeztek károk, köztük három, többlakásos épületben és még további kilenc lakóházban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?