Főkonzulátust nyit Románia Frankfurtban és Hamburgban

Klaus Iohannis csütörtökön aláírta a két új németországi román főkonzulátus létrehozásáról szóló rendeleteket. Az államfő korábban azt mondta, Románia és Németország kiváltságos stratégiai kapcsolatot ápol .
A dekrétumok szerint Románia Frankfurtban és Hamburgban nyit egy-egy főkonzulátust. Romániának jelenleg három főkonzulátusa működik Németországban: Bonnban, Münchenben és Stuttgartban - számolt be az Agerpres.

Klaus Iohannis államfő tavaly októberben a német egység napja alkalmából azt mondta, Románia és Németország kiváltságos stratégiai kapcsolatot ápol. Az államfő szerint Románia és Németország szoros viszonya dinamikus politikai és diplomáciai párbeszédre, jelentős gazdasági együttműködésre és fontos emberi kapcsolatokra épül. Ezzel összefüggésben felidézte a Frank-Walter Steinmeier német elnökkel és Olaf Scholz szövetségi kancellárral tartott találkozóit.

Iohannis többször is méltatta a román-német viszonyt Fotó: Agerpres

„A német társadalomba nagyon jól integrálódott nagyszámú németországi román közösség nagyban hozzájárul a német állam társadalmi-kulturális sokszínűségéhez és jólétéhez. Ugyanakkor a romániai német közösség az évszázadok során jelentős mértékben hozzájárult a román állam társadalmi, gazdasági és kulturális fejlődéséhez” – jelentette ki akkor Iohannis, aki szerint a romániai német kisebbség identitásának megőrzésének fontos eszköze a román-német kisebbségi vegyes bizottság, amely idén Berlinben ülésezett, a következő találkozót pedig jövőre tartják Temesváron.

A gazdasági kapcsolatokról az államfő elmondta, hogy Németország továbbra is Románia legfontosabb kereskedelmi partnere, a kétoldalú kereskedelem volumene tavaly meghaladta a 35 milliárd eurót, ami növekedést jelent az előző évekhez képest. Rámutatott arra is, hogy Németország a harmadik legnagyobb befektető a román gazdaságban, jelentősek a beruházásai többek között a csúcstechnológiai ágazatokban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?