Finnország megkezdi a kerítés építését Oroszországgal közös határszakaszán
A NATO-tagjelölt Finnország megkezdi határkerítése építését Oroszországgal közös határán – jelentette be kedden a finn határőrség.
A finn parlament még júliusban jóváhagyott egy jogszabály-módosító javaslatot az ország határvédelmének bizonyos szakaszokon történő megerősítésére a csaknem 1300 kilométer hosszú közös határ mentén. A mintegy 200 kilométer hosszú és három méter magas akadályt a szervizutak megépítése után márciusban kezdik el felhúzni.
A határrendészet tájékoztatása szerint az első szakasz a délkeleti Imatrától indul és három kilométer hosszú lesz. Ez a munka várhatóan június végére befejeződik. További 70 kilométer 2025-ra készül el. Az egészre mintegy 380 millió eurót szánnak.
A három méter magas akadályt szögesdróttal látják el, egyes helyeken éjjellátó kamerákkal, lámpákkal és hangszórókkal lesz felszerelve. A határ mentén jelenleg egy egyszerű palánkkerítés fut végig.
Finnország úgynevezett hibrid megtorló intézkedésektől, így például attól tart, hogy Moszkva illegális migránsokkal akarja elárasztani a finn határt a politikai nyomásgyakorlási eszközeként.
Jari Tolppanen finn dandártábornok novemberben az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy ugyan a múltban a finn-orosz határ „jól működött”, de az ukrajnai orosz háború alapvetően megváltoztatta a biztonsági helyzetet, így a határkerítés megépítése elengedhetetlenné vált, megakadályozandó a nagyszámú illegális határátlépést.
Tavaly szeptemberben számos orosz állampolgár érkezett Finnországba, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök részleges mozgósítást rendelt el.
Finnország és Svédország májusban, az ukrajnai háború kezdete után három hónappal nyújtotta be NATO-csatlakozási kérelmét. Moszkva válaszul „messzeható következményekkel” fenyegetett.
CSAK SAJÁT