Lengyelország szögesdrót-kerítést épít a fehérorosz határon

Lengyelország két és fél méter magas kerítést épít a fehérorosz határon a magyar–szerb határszakaszon létesített kerítés mintájára, és kétezerre emeli a határőrök támogatására kivezényelt katonák létszámát – jelentette be hétfőn Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter.

Az észak-lengyelországi, a határhoz közeli Kopczany községben szervezett sajtóértekezleten Blaszczak közölte: az új szögesdrót-kerítés építését még ezen a héten megkezdik, mégpedig a júliustól már épülő, jelenleg 130 kilométer hosszú, egyszerű szögesdrót-tekercsekből álló akadályvonal mentén.

A miniszter hangsúlyozta: Fehéroroszország felől „hibrid támadás” irányul Lengyelország ellen, az újabb migrációs válság elindítására tett próbáról van szó. A jelenlegi helyzetet Blaszczak összehasonlította a 2015-ös válsággal, a nyugat-balkáni migrációs útvonal kialakulásával.

„Nem engedjük, hogy emberkereskedők kihasználják azoknak a naivitását és hiszékenységét, akiket repülőkkel visznek Fehéroroszországba, majd ide, a lengyel határra” – jelentette ki Blaszczak.

Megjegyezte: a fehérorosz elnök, Aljakszandr Lukasenka rezsimje, amely a migrációs nyomás hátterében áll, szoros összeköttetésben van Moszkvával. „Emlékezetünkben tartjuk, mi történt 2008-ban Grúziában és 2014-ben Ukrajnában, nem engedjük meg, hogy Lengyelországon keresztül az Európai Unióba (EU) vezető migránscsempészeti útvonalat alakítsanak ki” – fogalmazott a miniszter.

A lengyel-fehérorosz határszakaszon vasárnap 84 illegális bevándorlót tartóztattak fel. Augusztus eleje óta több mint kétezer ember próbált illegálisan átjutni rajta. A lengyel határőrség mintegy 1350 esetben megakadályozta a határátlépést, több mint 780 személyt pedig feltartóztattak és őrzött központokba szállítottak.

Az észt, a lett, a litván és a lengyel kormányfő hétfőn közös nyilatkozatban állapították meg: Fehéroroszország nyugati határain a migrációs válságot a Lukasenka-rezsim tervelte ki és szervezte meg, ez a szomszédos uniós tagállamok, valamint az egész EU elleni hibrid (nem katonai eszközökkel vívott) támadásnak számít.

Szorgalmazták, hogy az EU szervei haladéktalanul megfelelő értékű többleteszközöket biztosítsanak a kialakuló újabb migrációs válság kezelésére.

(Címlapképi illusztráció forrása: MTI)

Kimaradt?