FRISSÍTVE – Ferenc pápa Magyarországon: „legyetek az imádság emberei, mert a történelem és a jövő ettől függ”

FRISSÍTVE: Megérkezett Ferenc pápa háromnapos apostoli látogatásra Magyarországra, repülőgépe pénteken nem sokkal – magyarországi idő szerint – 10 óra előtt szállt le a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren.

A Szentatyát száz gyermek is várta a reptéren | Fotó: MTI/Kovács TamásAz egyházfőt állami részről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, az egyház képviseletében Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke és Kocsis Fülöp érsek-metropolita fogadta.

A repülőtéren száz gyerek is várta Ferenc pápát, közülük két, magyar népviseletbe öltözött gyerek kenyeret és sót adott át neki.

A pápai delegáció tagja mások mellett Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár és Paul Richard Gallagher érsek, a vatikáni államközi kapcsolatok vezetője. A katolikus egyházfő a megérkezése után négyszemközti találkozón vesz részt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel.

Sul suolo ungherese #popeinbudapest #ungheria@vaticannews_itpic.twitter.com/aA0LdiMbcJ

Fogadta Ferenc pápát Novák Katalin köztársasági elnök

Novák Katalin köztársasági elnök katonai tiszteletadás mellett fogadta a háromnapos apostoli látogatásra Magyarországra érkezett Ferenc pápát a Sándor-palota előtti téren péntek délelőtt. Az eseményen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

A pápa fehér, Fiat 500X típusú autóját a gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály három lovas huszára kísérte a Szent György térre a Hertelendy-induló hangjaira. A téren a magyar delegáció és a pápai konvoj előtt érkező vatikáni delegáció tagjai, valamint a 32. Testőrezred, a gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály huszárjai, a Nemzeti Lovas Díszegység és a fonyódi kis huszárok várták a katolikus egyház vezetőjét. A zenekar eljátszotta a hivatalos pápai és a magyar himnuszt, majd a pápa és a köztársasági elnök leült a kikészített székekre. Ezt követően a díszmenet elvonult előttük.

A katonai fogadtatás végén Novák Katalin bemutatta az állami delegációt a Szentatyának, és a pápa is bemutatta az államfőnek delegációjának tagjait. Ezt követően a pápa Novák Katalin köztársasági elnök kíséretében lépett be a Sándor-palotába.

Orbán: Magyarországon a kereszténységnek nemzetmegtartó ereje van

Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Sándor-palotában négyszemközti megbeszélést folytatott a háromnapos apostoli látogatásra Magyarországra érkezett Ferenc pápával - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.

Orbán Viktor a tárgyaláson felidézte: ahogy Alaptörvényünk is mondja, Magyarországon a kereszténységnek nemzetmegtartó ereje van. Kereszténység nélkül ma Magyarország nem létezne - hívta fel a figyelmet, hozzátéve: Magyarországnak akkor van jövője, ha a keresztény úton marad, a keresztény út pedig ma a béke útja.

Erdélyi rózsát kapott Ferenc pápa

Ferenc pápa és Novák Katalin köztársasági elnök pénteki, zárt körű megbeszélésük előtt közösen megtekintette a katolikus egyházfőnek szánt ajándékokat a Sándor-palotában. Novák Katalin a többi között egy gyermekművészeti albumot adott Ferenc pápának, ez magyar gyerekek, fiatalok bibliai témájú alkotásaiból készült, kifejezetten a Szentatya számára.

Az album mellett különleges rózsatöveket is kap a pápa, a Szent Erzsébetről elnevezett rózsafajtából, amelyet egy erdélyi magyar, Márk Gergely nemesített. „Árpád-házi Szent Erzsébetet a pápa szülőföldjén, Argentínában Magyarországi Szent Erzsébet (Santa Isabel de Hungría) néven ismerik, akinek a kezében a legenda szerint a kenyerek rózsává változtak" - írta az ajándékról a köztársasági elnök korábban a Facebook-oldalán.

Harmadik ajándékként a köztársasági elnök andocsi Mária-kegyruhát ajándékozott a katolikus egyházfőnek. Novák Katalin a Facebook-oldalán korábban arról tájékoztatott: Somogy vármegyei látogatásakor az andocsi hívek azt kérték tőle, hogy adja át ajándékukat Ferenc pápának, aki a templomot bazilika minor rangra emelte. „Az andocsi kegytemplom különleges hely, ahova azért járnak a hívek, hogy gyermekáldásért imádkozzanak. Régi szokás, azok a hívek, akiknek az imája meghallgatásra talált, hálából díszes ruhát adományoznak a templomnak” – fogalmazott bejegyzésében az államfő, hozzátéve: a Mária-kegyruha arra is emlékeztet, hogy államalapító Szent István király halála előtt Máriának ajánlotta az országot.

Az ajándékok sorában egy Magyarországot bemutató, a Szent Koronáról szóló díszkötetet, valamint az Alaptörvény egy díszpéldányát is bemutatott Ferenc pápának a köztársasági elnök.

Korábban beszámoltunk arról, hogy a Szentatya elindult a háromnapos magyarországi apostoli látogatására pénteken. A Vatikán tájékoztatása szerint a katolikus egyházfő repülőgépe 8 óra 21 perckor szállt fel a római Fiumicino-repülőtérről.

Indulás előtt a pápa a Szent Péter-székesegyház körül élő hajléktalanok egy 15 fős csoportjával találkozott rövid időre a Szent Márta Házban. Az egyházfő az ITA Airways (volt Alitalia) légitársaság A320 neo repülőgén utazott Budapestre.

A légitársaság egy volt munkatársa a Vatican News hírportálnak elmondta, hogy a pápa indulása mindig garantált, mert az ITA Airways mindig két azonos felszereltségű repülőgépet helyez készenlétbe arra az esetre, ha váratlan műszaki hiba miatt az egyik gép nem vagy csak késve tudna felszállni.

Rákóczi Szövetség: közel 1500 diák érkezik a Kossuth téri pápai szentmisére

Közel 1500 diák érkezik a Kossuth téri pápai szentmisére a Rákóczi Szövetség középiskolai szervezeteinek képviseletében - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel. A középiskolás diákok Kárpátaljáról, Partiumból és Magyarországról érkeznek vonattal, a MÁV közreműködésével vasárnap reggel 6 óra és 6.30 között a Nyugati Pályaudvarra a 11-es vágányhoz, ahonnan közösen indulnak a Kossuth téri pápai szentmisére. A Nyugati pályaudvarra érkezik vasárnap reggel vendégeink mellett Böjte Csaba ferences rendi szerzetes és 100 fiatalja, a Misszió Tours szervezésében - írták.

Közlésük szerint a pápai szentmisére érkező fiatalokat Böjte Csaba és Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára fogadja a Rákóczi Szövetség vezetőivel együtt. „Bízunk benne, hogy meghatározó, szép élményt nyújt a Szentatyával való találkozás a fiataloknak, akik sokezer magyarral együtt imádkozhatnak a békéért, a keresztény Magyarországért és Európáért” – fogalmaztak a közleményben.

Ferenc pápa: „sziklaszilárd hitetek van”

Az ateista üldözés alatt mártírhalált halt püspökök, papok, szerzetesek és szerzetesnők tanúsítják a magyarság sziklaszilárd hitét – mondta Ferenc pápa a budapesti Szent István-bazilikában péntek este, ahol a Magyar Katolikus Egyház képviselőivel találkozott. A katolikus egyházfő hozzátette: „meg vagyok győződve arról, hogy sziklaszilárd hitetek van.”

Az MTI beszámolója alapján Ferenc pápa megemlékezett Mindszenty József bíborosról, aki hitt az ima erejében, olyannyira, hogy szinte szállóigeként idézik szavait: „Ha van egymillió imádkozó magyar, nem félek a holnaptól!”

MTI/Balogh Zoltán

Az egyházfő megköszönte a magyar egyház papjainak, szerzeteseinek és munkatársainak hitét és hűségét, valamint mindazt a jót, ami bennük van, és amit tesznek. „Legyetek befogadóak, legyetek tanúi az evangélium ígéretének, de mindenekelőtt legyetek az imádság emberei, mert a történelem és a jövő ettől függ” – kérte.

Felidézte az Angolkisasszonyok közösségébe tartozó magyar szerzetes nővérek "bátor és türelmes tanúságát", akikkel Argentínában találkozott, miután a vallásüldözés idején elhagyták Magyarországot, és akik annyi jót tettek vele.

Ferenc pápa az egyház egyik legfontosabb feladatául jelölte meg, hogy értelmezze a jelenkor változásait és átalakulását, és szembenézzen a lelkipásztori kihívásokkal. Megjegyezte, még Magyarországon is, ahol a hit hagyománya szilárdan gyökeret vert, megjelentek az elvilágiasodás és kísérőjelenségeinek jelei, veszélyeztetve a család egységét és szépségét, kitéve a fiatalokat az anyagias és hedonista életideál kockázatának. Ezért az egyházban megjelenik a kísértés, hogy megmerevedjen, bezárkózzon és „harcos” hozzáállást vegyen fel. Pedig ez a valóság lehetőségeket is hordozhat a keresztényeknek, mert hitre, bizonyos témák elmélyítésére és kérdésfeltevésekre ösztönöz – hívta fel a figyelmet.

Rámutatott: a párbeszédre irányuló elköteleződés azt kívánja a keresztény közösségtől, hogy jelen legyen és tanúságot tegyen, hogy képes legyen félelem és megcsontosodás nélkül meghallgatni a kérdéseket és meglátni a kihívásokat.

Ferenc pápa beszélt a lelkipásztori munkáról is, ugyanakkor kiemelte azt is, hogy a magyar egyháznak sok vértanúja és hitvallója volt a múlt század totalitárius diktatúrái alatt, és kiemelte azt is, hogy a magyarság nagyszerű szentek például birtokolja.

A katolikus egyházfő fehér, Fiat 500X típusú autójával érkezett a bazilika előtti térre, amelyet teljesen megtöltöttek a hívők. Ferenc pápa kerekesszékből üdvözölte a híveket, akik a téren kivetítőn keresztül követhették a bazilikában történteket. A résztvevők a téren argentin zászlót is lengettek – számolt be az MTI. A pápa áldást osztva hagyta el a bazilikát, a saját lábán ment le a székesegyház lépcsőin. A Duna tévécsatorna közvetítésén látszott, hogy a katolikus egyházfő ezután jelezte testőreinek, szeretne találkozni a hívekkel. A pápa kerekesszékkel járta körbe a teret, hosszasan üdvözölve a híveket, sokakkal kezet fogott.

Ferenc pápa 2023. április 28-30-ai apostoli útjáról és a látogatásához kapcsolódó minden nyilvános eseményről beszámol a közmédia szinte valamennyi csatornája. A Duna tévécsatornán, illetve a Kossuth rádióban összesen hat - pénteken, szombaton és vasárnap is két-két - élő közvetítés lesz látható, hallható.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?