Élőben követhetik a nézők Ferenc pápa budapesti látogatását a közmédia műsorán

Élőben követhetik a nézők Ferenc pápa budapesti látogatásának eseményeit a közmédia műsorán – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája csütörtökön az MTI-vel.

A közleményben felidézték, hogy másfél év után újra Magyarországra látogat Ferenc pápa. A katolikus egyházfő budapesti programjaira több százezer hívőt várnak. A közmédia a pápa magyarországi látogatásának valamennyi nyilvános programján jelen lesz – tették hozzá.

Élőben jelentkezik a Sándor-palotából, a Szent György térről, a Karmelita kolostorból, a Szent István-bazilikából, a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthonából, a Rózsák terén álló Árpád-házi Szent Erzsébet-templomból és az Istenszülő oltalma görögkatolikus templomból, valamint a Papp László Budapest Sportarénából, a Kossuth Lajos térről és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemről is. A pápa érkezése és búcsúztatása a Liszt Ferenc-repülőtérről szintén követhető lesz a képernyőn keresztül – sorolták a kommünikében.

Ferenc pápa | Fotó: Agerpres

Mint írták, a Duna műsorfolyama magyarországi idő szerint pénteken 9:40-kor kezdődik, 10 órától már élő adásban követhető Ferenc pápa érkezése a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre; 11 órától a Sándor-palota előtti téren történő ünnepélyes fogadását, majd a köztársasági elnöki látogatást, valamint a miniszterelnökkel való találkozást kísérhetik figyelemmel a nézők; 12:20-tól az egyházfő állami vezetőkkel, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőivel folytatja programját a Karmelita kolostorban, amelyet szintén élőben láthat a közmédia közönsége. A 16:40-kor kezdődő stúdióbeszélgetés után 17 órától a Szent István-bazilikából látható a katolikus egyházfő találkozója a püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal.

Ismertetésük szerint szombaton magyarországi idő szerint 8:30-tól kezdődik a Duna műsora, élő kapcsolással a Vakok Batthyány László Gyermekotthonába, majd a budapesti Rózsák terén álló Árpád-házi Szent Erzsébet-templomba, ahol Ferenc pápa szegényekkel, menekültekkel, valamint a görögkatolikus közösség képviselőivel találkozik. Ugyancsak élő adásban, 15:55-től láthatják a nézők a katolikus egyházfő találkozóját a Papp László Budapest Sportarénában őt váró mintegy 11 ezer fiatallal. Az eseményen szimfonikus zenei kísérettel csendül fel a pápálátogatás hivatalos dala, a Camino Dolhai Attila, Szűcs Renáta, Szandi, Nagy Bogi, Dánielfy Gergő és Vizy Márton előadásában.

A látogatás zárónapján, vasárnap magyarországi idő szerint 9:30-tól közvetíti a Duna a katolikus egyházfő által celebrált szentmisét a Kossuth Lajos térről, majd 15:50-től Ferenc pápa találkozóját az egyetemi és kulturális élet képviselőivel a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karán – olvasható az összegzésben.

A háromnapos műsorfolyam utolsó felvonásaként magyarországi idő szerint 17:30-kor Ferenc pápa búcsúztatását követhetik a Duna nézői a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről – közölték.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?