FRISSÍTVE: Ezt kéri Putyin a békéért cserébe, Zelenszkij válaszolt

Ukrajnának semleges, katonai blokkon kívüli és atommentes státuszt kell betöltenie, és végre kell hajtania az ország demilitarizálását és „nácitlanítását” – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken az orosz külügyminisztérium vezetőségével tartott megbeszélésen Moszkva békefeltételeit ismertetve.

Az MTI beszámolója alapján Putyin szerint minden Oroszország elleni nyugati szankciót fel kell oldani. Emellett, mint mondta, nemzetközi szerződésekben kell lefektetni, hogy a Krím, Szevasztopol, a donyecki és a luhanszki régió, valamint Zaporizzsja és Herszon megye Oroszország jogalanya azon határok szerint, ahogy Ukrajna részévé vált.

„Természetesen teljes mértékben biztosítani kell az ukrajnai orosz ajkú polgárok jogait, szabadságát és érdekeit” – hangoztatta az orosz államfő egy nappal az Ukrajnáról Svájcban tartandó békekonferencia előtt, amelyre Oroszországot nem hívták meg.

Vlagyimir Putyin | Fotó: Agerpres

„Amint Kijev kijelenti, hogy készen áll egy ilyen megoldásra, és megkezdi a csapatok tényleges kivonását a Donyecki Népköztársaságból, a Luhanszki Népköztársaságból, valamint Zaporizzsja és Herszon megyékből, valamint hivatalosan is bejelenti a NATO-csatlakozás elutasítását, részünkről azonnal, még abban a percben elhangzik a parancs a tűz beszüntetésre és a tárgyalások megkezdésére” – jelentette ki Putyin. Hozzátette: megértik a sajátos jogi helyzetet, de meglátsa szerint ott legitim hatóságok vannak még az ukrán alkotmánnyal összhangban is.

Azt is mondta, hogy az előterjesztett békejavaslatuk nem a konfliktus befagyasztására, hanem annak végleges lezárására irányul, és arra figyelmeztetett, hogy a konfliktus folytatódása esetén „a helyszíni realitások meg fognak változni”, és akkor „a tárgyalások feltételei is mások lesznek”.

Putyin szerint javaslata lehetővé teszi azt, hogy véget érjen a háború, és megkezdjék helyreállítani a bizalmi és jószomszédi viszonyt Ukrajnával, valamint egész Európában, derült ki a hírügynökség beszámolójából.

Beszédében arra is kitért, hogy 2022 márciusában Oroszország még beleegyezett volna Herszon és Zaporizzsja visszaadásába, de, mint mondta, a népszavazás nyomán ezek a területek már Oroszországhoz tartoznak, és ez a kérdés szóba sem kerülhet. Megismételte azt is, hogy Moszkva nyolc éven át nem ismerte el a donyecki és luhanszki „népköztársaságok” függetlenségét, hogy megállapodhasson Ukrajnával.

Putyin kifejezte Oroszország készségét a párbeszédre a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetében (ODKB) és a Sanghaji Együttműködési Szervezetben való partnereivel, valamint a nyugati, köztük az európai államokkal, hogy megkezdjék az eurázsiai biztonság oszthatatlan rendszerének létrehozását.

Fenyegetőzött is azért egyet, amikor beszédében határtalan kalandorsággal vádolta meg azokat a nyugati politikusokat, akik a legnagyobb atomfegyver-arzenállal rendelkező Oroszország stratégiai legyőzésére szólítanak fel. „Elfogadhatatlanul közel kerültünk ahhoz a ponthoz, ahonnan már nincs visszaút” – fogalmazott Putyin, aki szerint az európaiakra a legfőbb veszély az Egyesült Államoktól való kritikus és egyre növekvő, már-már totális függőségben rejlik.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ultimátumnak nevezte Putyin ajánlatát, az olasz SkyTG24 hírcsatornának azt mondta, hogy szerinte az orosz elnök akkor sem állna le a katonai offenzívával, ha a kérései teljesülnének.

A Reuters és az Agerpres beszámolója alapján Zelenszkij megbízhatatlannak tartja a moszkvai ajánlatot, szerinte ez az ultimátum semmiben sem tér el attól az üzenettől, amit már a múltban is megfogalmaztak. „Nem fog megállni. (…) Ugyanazt csinálja, mint Hitler (…) ezért nem szabad megbíznunk ezekben az üzenetekben” – jelentette ki az ukrán államfő.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?