Egyesülés Romániával: Maia Sandu lemondását követeli az moldovai ellenzék

Éles politikai vitát váltott ki a Moldovai Köztársaságban Maia Sandu államfő nyilatkozata, miszerint egy esetleges referendumon a Romániával való egyesülésre szavazna. A kijelentésre reagálva az ellenzéki Moldovai Köztársaság Szocialista Pártja (PSRM) kedden az elnök azonnali lemondását követelte – számolt be az EFE és az INFOTAG hírügynökség.

A szocialisták egy közleményben „nyílt politikai árulásnak” minősítették az államfő nyilatkozatát, amelyik szerintük sérti Moldova alkotmányát, szuverenitását és semlegességét. Úgy vélekedtek, hogy Maia Sandu elnökségének „minden egyes napja fenyegetést jelent” az ország függetlenségére, ezért felszólították a legfőbb ügyészségét és a Moldovai Köztársaság hírszerző szolgálatát (SIS), hogy indítsanak vizsgálatot az elnök ellen hazaárulás gyanújával. A PSRM emellett arra buzdította a többi ellenzéki pártot, hogy fogjanak össze „a Maia Sandu-rezsim” ellen, amelyik szerintük a szuverenitás elvesztése, a társadalmi megosztottság és a nemzeti katasztrófa felé vezeti az országot – írja az Agerpres.A moldovai államfő vitatott kijelentést tett | Fotó: Maia Sandu/Facebook

Maia Sandu a vitatott kijelentést brit újságíróknak – Rory Stewartnak és Alastair Campbellnek – adott interjúban tette. Ebben hangsúlyozta, hogy Oroszország részéről komoly fenyegetések érik Moldovát, és a jelenlegi nemzetközi helyzetben egy kis ország számára egyre nehezebb megőrizni a demokráciát és a szuverenitást.

Az interjúban elmondta, hogy személy szerint egy esetleges referendumon a Romániával való egyesülésre szavazna, ugyanakkor elismerte: jelenleg a társadalom többsége nem támogatja az egyesülést. Támogatja viszont az uniós csatlakozást, amit reálisabb és az állami szuverenitást jobban védő célnak nevezett.

Sandu arra is emlékeztetett, hogy a rendszerváltás idején, a ’80-as évek végén és a ’90-es évek elején erős volt az unionista mozgalom, de mivel soha nem tartottak referendumot, az akkori társadalmi akarat pontosan nem mérhető. A mostani politikai realitások között azonban – hangsúlyozta – Moldova európai integrációja marad az elsődleges stratégiai cél.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?