banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Döntött a Fidesz Novák Katalin várható utódjáról

Sulyok Tamást, a magyar alkotmánybíróság elnökét jelöli a kormányzó Fidesz parlamenti frakciója köztársasági elnöknek. Miután a Fidesznek kétharmados többsége van a törvényhozásban, nem fér kétség hozzá, hogy Sulyok Tamás lesz Novák Katalin utódja.

Február 26-án a magyar paralment elfogadja Novák Katalin lemondását. Ezt követően kezdődik el az új köztársasági elnök megválasztásának folyamata. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön bejelentette: a kománypárt Sulyok Tamás akotmánybírósági elnököt jelöli államfőnek. Mint mondta, a jelölés folyamat attól is függ, hogy az ellenzéki pártok állítanak-e jelöltet, és annak fényében lehet majd a választás időpontja.

Sulyok Tamás a Fidesz államfőjelöltje Fotó: Magyar Nemzet/Bach Máté

Sulyok Tamás 1956-ban született Kiskunfélegyházán. 1980-ban szerzett jogi diplomát a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Pályáját bírósági fogalmazóként kezdte a Csongrád Megyei Bíróságon. 1982-ben jogi szakvizsgát tett, majd 1991-ig jogtanácsosként dolgozott. 1991 és 1996 között a Sulyok–Japport, majd 1997-től a Sulyok és Ádám Ügyvédi Iroda ügyvédjeként dolgozott. Ő látta el 1998 és 2002 között a szegedi önkormányzat jogi képviseletét. Egészen alkotmánybíróvá választásáig ügyvéd volt.

2000 és 2014 között osztrák tiszteletbeli konzul volt. 2004-ben az ELTE ÁJK Jogi Továbbképző Intézetben európai jogi szakjogász képesítést szerzett. 2005 szeptembere óta – meghívott előadóként - akotmányjogot oktat, szemináriumot és fakultatív kollégiumot tart a Szegedi Tudományegyetem Jogi Karán. 2013-ban PhD fokozatot szerzett a Szegedi Tudományegyetemen

Sulyok Tamást az Országgyűlés 2014 szeptemberében választotta az alkotmánybíróság tagjává. 2015-ben a taláros testület elnökhelyettesévé választották. A parlament 2016. november 22-én Sulyok Tamást az alkotmánybíróság elnökévé választotta. A Fidesz frakciója arról is döntött, hogy Deutsch Tamást javasolja a párt európai parlamenti listavezetőjének. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?