Damaszkuszban halálra ítélték Ceaușescu egykori barátjának fiát
A szíriai igazságszolgáltatás több mint másfél évvel az Assad-rendszer bukása után először mondott ki halálos ítéletet. Pont az ország egykori elnökére.
A damaszkuszi 4. számú büntetőbíróság 2026. augusztus 11-én távollétében halálra ítélte Bassár el-Aszadot, akit szándékos emberölésben, gyermekek meggyilkolásában, kínzásban, önkényes fogva tartásban és emberiesség elleni bűncselekményekben talált bűnösnek. Az ítéletnek van egy kevéssé ismert román vonatkozása is: Aszad apja, Háfez el-Aszad évtizedeken át szoros politikai kapcsolatot ápolt Nicolae Ceaușescuval és a kommunista Romániával.
A damaszkuszi bíróság megállapítása szerint Bassár el-Aszad személyes felelősséget viselt azokért a döntésekért, amelyek nyomán az állam erőszakszervezetei felléptek a 2011-ben kibontakozó tiltakozásokkal, majd a polgárháború résztvevőivel és a civil lakossággal szemben. Fakhr al-Din al-Aryan bíró az ítélet indoklásakor úgy fogalmazott, hogy az egykori elnök az ország legfőbb döntéshozójaként nem csupán tudott a történtekről, hanem az állami intézményrendszert is a bűncselekmények végrehajtásának szolgálatába állította. Az eljárásban Bassár el-Aszad öccsével, Máher el-Aszaddal, a 4. páncéloshadosztály korábbi parancsnokával, valamint anyai unokatestvérével, Atef Nadzsíbbal és az előző rendszer több más tisztségviselőjével szemben is halálbüntetést szabtak ki.
Atef Nadzsíb 2011-ben a politikai biztonsági szolgálat daraai részlegét vezette, vagyis közvetlenül ahhoz a hatalmi apparátushoz tartozott, amelynek fellépése a szíriai tiltakozások egyik első súlyos válságát idézte elő. A városban tizenéves fiúkat vettek őrizetbe, miután rendszerellenes feliratokat festettek falakra, fogva tartásuk alatt pedig a beszámolók szerint megkínozták őket. Az ügy hamar túlnőtt egy helyi incidensen: a fiúk szabadon bocsátását követelő tüntetésekre a hatóságok erőszakkal válaszoltak, a tiltakozások pedig rövid időn belül más városokra is átterjedtek. Daraa így a 2011-ben kezdődő szíriai felkelés egyik kiindulópontja lett.
Kapcsolódó
Nadzsíbot a rendszer bukása után, 2025 elején fogták el az új szíriai hatóságok. A mostani eljárás vádlottjai közül egyedül ő jelent meg személyesen a bíróság előtt. Az ítélethirdetést rabruhában, a tárgyalóteremben felállított, rácsokkal körülvett vádlotti helyről hallgatta végig. Bassár el-Aszad és öccse a rezsim összeomlásakor már nem maradt sokáig Szíriában. Az Aszad család több mint fél évszázados uralma 2024. december 8-án ért véget, miután a Hajat Tahrír as-Sám vezette felkelők néhány nap alatt áttörték a kormányerők védelmét, majd bevonultak Damaszkuszba. A volt elnök az oroszok által ellenőrzött hmeimimi légibázison keresztül hagyta el az országot, és Oroszországba menekült. Vlagyimir Putyin engedélyével családjával együtt ott kapott menedéket. Moszkva azóta sem adott jelzést arra, hogy kiadná Bassár el-Aszadot a szíriai hatóságoknak.
Bassár el-Aszad oroszországi életéről továbbra is kevés biztos információ áll rendelkezésre. A Die Zeit 2025 őszén arról írt, hogy a bukott szíriai elnök Moszkvában él, miközben családjához több nagy értékű ingatlan is köthető a Moszkva City felhőkarcolóiban. Az Aszad család már évekkel a rendszer bukása előtt jelentős összegeket fektetett oroszországi ingatlanokba, így a 2024-es meneküléskor Bassár el-Aszad számára Moszkva korántsem jelentett ismeretlen terepet.
Tizennégy éves polgárháború
Bassár el-Aszad 2000-ben, apja, Háfez el-Aszad halála után került az ország élére. Eredetileg szemésznek készült, és hatalomra kerülésekor sokan abban bíztak, hogy az új elnök enyhít majd a rendszer szigorán. Az első évek óvatos reformígéretei azonban nem változtatták meg érdemben a politikai berendezkedést. Amikor 2011 tavaszán az arab tavasz tiltakozási hulláma Szíriát is elérte, a hatalom fegyveres erővel próbálta elfojtani a megmozdulásokat. Az ország ezután csaknem tizennégy évre háborúba süllyedt, amely több százezer ember életét követelte, és milliókat kényszerített menekülésre. A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet több támadás kivizsgálása után is a szíriai légierőt nevezte meg felelősként, köztük a 2018-as dúmai vegyifegyver-támadás ügyében, majd 2026 januárjában egy 2016-ban Kafr Zeitában végrehajtott támadás kapcsán is.
A most kimondott ítélet gyakorlati végrehajtására mindaddig kevés az esély, amíg Bassár el-Aszad Oroszországban marad, és Moszkva nem hajlandó kiadni őt. A döntésnek ezért jelenleg inkább politikai és jelképes súlya van. Közben maguk a damaszkuszi perek sem maradtak bírálatok nélkül. Jogvédők és igazságügyi szakértők elsősorban az eljárások gyorsaságát, a védelem lehetőségeit és a bizonyítékok kezelésének módját kifogásolták. Az új szíriai vezetésnek így nemcsak azt kell bizonyítania, hogy képes felelősségre vonni az előző rendszer embereit, hanem azt is, hogy mindezt olyan bírósági eljárásokban teszi meg, amelyek jogszerűsége később sem kérdőjelezhető meg.
Ceaușescu és Háfez el-Aszad: a román-szíriai kapcsolatok különleges fejezete
Bassár el-Aszad történetének van egy ma már kevéssé ismert romániai vonatkozása is, amely jóval a szíriai polgárháború előtt, még apja hatalomra kerülésének időszakában kezdődött. Háfez el-Aszad és Nicolae Ceaușescu az 1970-es évektől szoros politikai viszonyt ápolt egymással. A román államfő többször járt Damaszkuszban, a szíriai elnök pedig Bukarestbe látogatott, találkozóikon pedig rendszeresen szóba kerültek a közel-keleti válságok és az arab-izraeli konfliktus fejleményei. A korabeli diplomáciai iratok alapján kapcsolatuk jóval több volt a két, egymással együttműködő rendszer vezetőinek udvarias érintkezésénél.
Bukarest ekkor sajátos helyet foglalt el a szocialista országok között: Ceaușescu igyekezett külpolitikájában nagyobb önállóságot mutatni Moszkvával szemben, és ezt a Közel-Keleten is kamatoztatta. Románia az 1967-es hatnapos háború után sem szakította meg diplomáciai kapcsolatait Izraellel, miközben jó viszonyt tartott fenn több arab állammal, köztük Egyiptommal és Szíriával, valamint a Palesztinai Felszabadítási Szervezettel. Ez ritka mozgásteret biztosított Ceaușescunak, aki előszeretettel vállalt közvetítő szerepet olyan felek között, amelyek egymással közvetlenül alig vagy egyáltalán nem tárgyaltak.
Ebben a diplomáciai játékban különösen fontos volt számára Háfez el-Aszad. Amerikai külügyi dokumentumok szerint Jimmy Carter kormánya 1977-ben maga is számolt a román vezető közvetítésével, abban bízva, hogy személyes befolyása révén közelebb viheti a rendkívül bizalmatlan szíriai elnököt az akkor formálódó békefolyamathoz. Anvar Szadat egyiptomi elnök jeruzsálemi látogatása után Bukarest különmegbízottakat küldött a térségbe, Vasile Pungan pedig Damaszkuszban közvetlenül is tárgyalt el-Aszaddal. A román diplomácia ezt követően Washingtonnal is megosztotta, hogyan ítéli meg a szíriai vezetés az egyiptomi-izraeli közeledést. Ceaușescu számára ez komoly külpolitikai presztízst jelentett, hiszen egyszerre tudott beszélni Izraellel és annak legelszántabb arab ellenfeleivel.
A politikai együttműködéshez jelentős gazdasági jelenlét társult. Román vállalatok több szíriai ipari és energetikai beruházásban vettek részt, közülük az egyik legfontosabb a földközi-tengeri Baniyasban épült olajfinomító volt. A létesítmény kivitelezésében az Industrialexport már az 1970-es évek közepétől meghatározó szerepet vállalt, a finomító pedig később a szíriai energiaellátás egyik fontos központjává vált. A román szakemberek más ipari, mezőgazdasági és energetikai programokban is dolgoztak az országban. Ezzel párhuzamosan egyre több szíriai fiatal érkezett romániai egyetemekre, különösen orvosi és műszaki képzésekre, ami hosszabb távon is erősítette a két ország közötti személyes és szakmai kötődéseket.
A Ceaușescu-korszak öröksége 1989 után sem tűnt el egyik napról a másikra. A Romániában végzett szíriai értelmiségiek, a korábban kialakult üzleti kapcsolatok és a több évtizedes diplomáciai együttműködés még jóval a kommunista rendszer bukása után is éreztette hatását. Háfez el-Aszad 2000-ben halt meg, és a hatalmat fia, Bassár örökölte meg. Egykori román tárgyalópartnere ekkor már több mint egy évtizede nem élt. Huszonnégy évvel később az Aszad család damaszkuszi uralma is véget ért. Bassár el-Aszad azonban apja egykori román partnerével ellentétben el tudott menekülni.
CSAK SAJÁT
.jpg)
