Biztonságról és gazdaságról tárgyalt Ciolacu a brit kormányfővel

A biztonságra és gazdaságra összpontosítottak a Keir Starmer brit miniszterelnökkel folytatott megbeszélésen – közölte szerdán Marcel Ciolacu.

A román kormányfő a Román Kulturális Intézet (ICR) londoni székházában tartott sajtótájékoztatót, ahol arról számolt be, hogy a Keir Starmer brit miniszterelnökkel folytatott megbeszélés két központi témája a biztonság és a gazdaság volt.

Fotó: gov.ro

Beszélt arról is, hogy Nagy-Britanniában jelentős létszámú román közösség él, akiknek életét megváltoztatta a brexit, de a külügyminisztériummal karöltve mindent megtesznek azért, hogy a Nagy-Britanniában dolgozó vagy tanuló román állampolgárok meg tudjanak felelni az új szabályoknak. Kifejtette, a brit miniszterelnök arról számolt be neki, hogy a brit hatóságok „nagyon tisztelik” a román közösséget, írta az Agerpres.

A megbeszélésen elhangzott, hogy megállapodást kötnek a hagyományos termékek importjáról. Ez az ágazat ugyan nem számottevő a kereskedelem volumene szempontjából, de nagyon fontos a szigetországban élő románok nemzeti identitásának megőrzése érdekében és a romániai hagyományos termékek iránt nagy kereslet mutatkozik az ott élő romániaiak részéről – mondta a román kormányfő.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?