Betilthatják a magyarok pártját Ukrajnában
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) esetleges betiltásáról jelentek meg sajtóértesülések hétfő este az ukrán médiában. A magyar kormány azonnali magyarázatot követel az ukrán vezetéstől az ügyben.
A kárpátaljai ukrán médiában hétfő este jelentek meg beszszámolók arról, hogy az ukrán-magyar kémügy hátterében már arról is megbeszélések folynak, hogy betiltsák az ukrajnai magyarok pártját, a KMKSZ-t.
A Híradó portál által idézett Novini Zakarpattya ezzel összefüggésben idézte a magyar kormány által kémkedéssel vádolt, a Volodimir Zelenszkij államfő pártját erősítő kárpátaljai önkormányzati képviselőt, Ceber Rolandot, aki egy interjúban azt mondta: „Kárpátalján van egy politikai párt, amely a regionális és városi tanácsokban képviselteti magát, és amelyet Budapestről irányítanak – és ez nem titok”. A képviselő - akit a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok az ukrán hírszerzés illegális tisztjeként azonosítottak - ugyan nem nevezte meg a KMKSZ-t, de a lap szerint egyértelműen a szervezetre utalt.
Az ukrán portál emellett úgy értesült, hogy az ukrán bűnüldöző szervek jelenleg is vizsgálatot folytatnak a KMKSZ ellen a kémüggyel összefüggésben. A gyanú szerint ugyanis az ügy egyik érintettje pénzügyi támogatást kapott valamilyen, a KMKSZ-hez köthető intézménytől, és ez lehetne az indokuk a párt betiltására. Brenzovics László, a KMKSZ vezetője már évekkel ezelőtt kénytelen volt elmenkülni Ukrajnából, miután politikai célzattal perbe fogták. A cikk szerint a kárpátaljai magyarok pártjának betiltása éles reakciót válthatna ki a magyar kormány részéről, és tovább eszkalálhatná a helyzetet Budapest és Kijev között, miközben a magyar közösség befolyását is jelentősen csökkenthetné a helyi önkormányzatban. A portál azt írta: kiszámíthatatlan következményekkel járna, ha valóban betiltanák a KMKSZ-t.
Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter kedden közölte: Magyarország kormánya azonnali magyarázatot követel az ukrán vezetéstől a kárpátaljai magyar közösséget képviselő és az ő jogaikért küzdő párt betiltásáról szóló médiaértesülések kapcsán. „El a kezekkel a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségtől!" - fogalmazott a tárcavezető.
CSAK SAJÁT