Az Izrael által támadott al-Sifa kórház titkai

Az izraeli csapatok már napok óta nagy erőkkel támadják a Gázai övezet legnagyobb egészségügyi létesítményét, az al-Sifa kórházat. Egy brit orvos, aki 2021-ben három hónapot dolgozott az al-Sifában, arról beszélt, az alagsorba nem mehettek le a kórház munkatársai.

Izrael korábban már több alkalommal felszólította az embereket, hagyják el a létesítményt; 25 dolgozó és 291 beteg – köztük 32 kritikus állapotban lévő csecsemő, 22 dialízisre szoruló és két intenzív osztályon kezelt beteg – maradt a kórházban, miután több százan is elhagyták a súlyos harcok helyszínét. A sérültek közül sokan súlyos fertőzésben szenvednek az antibiotikum-hiány és a rossz higiéniai körülmények miatt.

A Magyar Nemzet beszámolója szerint kórház már napokkal ezelőtt leállt, új betegeket nem fogadott, a létesítményben az ott maradt dolgozókon és betegeken túl a harcok elől menekülők tartózkodtak. Az al-Sifa kórház azért vált az izraeli hadsereg kiemelt célpontjává, mert értesüléseik szerint a létesítmény alatti alagutakban rendezte be a Hamász a parancsnoki központját – noha állításaikat tagadja a terrorszervezet.

Folytatódik az izraeli hadművelet Gázában Fotó: Agerpres

Korbban egy brit orvos - aki 2021-ben három hónapot dolgozott az al-Sifában - arról beszélt, az alagsorba nem mehettek le a kórház munkatársai. „Amikor elkezdtem a kórházban dolgozni, az első dolog, amiről tájékoztattak, hogy van a kórháznak egy része, aminek közelébe se lehet menni, ha mégis megteszem, fennáll a veszélye, hogy lelőnek" idézte a The Times of Israel az orvost. Mint elmondta,  nem indokolták meg, miért volt tiltott zóna az alagsor, de szerinte biztosra vehető, hogy azért, mert azokat nem egészségügyi ellátásra használták. Arról is beszélt, a területtől igyekezett távol maradni, de azt látta, hogy az alagsorba vezető részeken nem egészségügyi személyzet mozgott. Az interjú során megemlítette továbbá azt is, a Hamász-fegyveresek jelenléte is gyakori volt a kórházban, alkalmanként az orvosokkal, nővérekkel is egyeztettek, ám a kórház munkatársai ijedtnek tűntek ilyenkor.

A létesítményben két izraeli túsz holttestét találták meg eddig, ami szintén arra utalhat, hogy az al-Sifában katonai műveletek is folynak – erre vonatkozóan az izraeli hadsereg korábban bizonyítékokat mutatott be - emlékeztet a Magyar Nemzet.

Kapcsolódók

Kimaradt?