Az EU kimenekítette diplomatáinak első csoportját Kartúmból

Az Európai Unió megkezdte diplomatáinak és több uniós állampolgár első csoportjának kimenekítését Kartúmból – jelentette be Charles Michel, az Európai Unió tagállamainak vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke Twitter-üzenetében vasárnap.

Josep Borrell uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő azt írta a Twitteren: „megkönnyebbült”, amiért az EU Szudánban szolgálatot teljesítő diplomatái biztonságban vannak. Közölte, az EU Kartúmba akkreditált nagykövete nem hagyta el az országot, továbbra is Szudánból látja el feladatait.

Meg kell védeni a civileket, és szavatolni kell az uniós polgárok biztonságos evakuálását” – fogalmazott.

Fotó: Brian Krassenstein/Twitter

A főképviselő arról is tájékoztatott, hogy a nap folyamán beszélt a szudáni fegyveres erőket irányító Abdel Fattáh al-Burháni tábornokkal, valamint Mohamed Hamdan Dagalo tábornokkal, egy másik katonai egység, a Gyors Támogatási Erők parancsnokával, és azonnali tűzszünetet sürgetett.

„Továbbra is elkötelezettek vagyunk a fegyverek elhallgattatása és minden civil megsegítése mellett” – fogalmazott az uniós diplomácia vezetője.

Mint ismert, Szudánban a 46 millió lakosú északkelet-afrikai országot a 2021-es katonai hatalomátvétel óta uraló két katonai vezető, Abdel Fattáh al-Burháni és korábbi helyettese, Mohamed Hamdan Dagalo szakítása torkollt vérengzésbe. Abdel Fattáh al-Burháni a hadsereg révén, Mohamed Hamdan Dagalo a Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) nevű félkatonai szervezet támogatásával igyekszik érvényesíteni akaratát.

A két tábornok még egymás szövetségese volt Omar el-Besir diktátor rendszerének 2019-es megdöntésekor. Abdel Fattáh al-Burháni – aki a 2021. októberi puccs óta az országot irányító katonai tanács vezetője – azzal vádolja volt társát, hogy a hatalom megszerzésére törekszik.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nem végleges adatai szerint a halálos áldozatok száma meghaladta a 420-at, a sebesülteké pedig a 3700-at.

Egyébként egyre több ország menekíti ki állampolgárait Szudánból. Kanada mellett Belgium, India, Nagy-Britannia, Horvátország és Németország is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?