Magyar vezetésű nemzetközi mentőakciót szerveztek Szudánban

Magyar vezetéssel menekítettek ki Szudánból 14 magyar és 48 külföldi állampolgárt, akik egy búvár-kiránduláson vettek részt a polgárháború sújtotta ország partjainál.

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter arról beszélt: a magyarok hajója az egyiptomi Gurdakába (Hurghadába) ment, ahonnan a magyar nagykövetség segítségével Kairóba szállítják az utasokat, akik várhatóan vasárnap repülnek haza. Közben több ország is megkezdte állampolgárainak evakuálását Szudánból, ahol a pénteken megkötött fegyverszünet ellenére mára virradóra újabb összecsapások voltak.

„A konfliktus kitörésekor sikerült kapcsolatba lépni a részben magyar tulajdonban lévő szervező céggel, illetve a hajó legénységével, akik az egyiptomi diplomatáink közbenjárására megfelelő mennyiségű üzemanyagot tudtak vételezni, így Szudán partjai helyett Egyiptom felé vették az irányt, a hajó fedélzetén a tizennégy magyar állampolgáron kívül tizenkét más nemzethez tartozó összesen negyvennyolc ember van, köztük a legtöbben amerikaiak és olaszok” – fogalmazott szombat reggel Szijjártó Péter.

„A magyar emberek biztonsága a legfontosabb, legyenek bárhol is a világon. A szudáni helyzet azt tette szükségessé, hogy a külgazdasági és külügyminisztérium koordinálásával, a Terrorelhárítási Központ részvételével és a Magyar Honvédség kapacitásait kihasználva hazahozzuk a magyarokat Szudánból” – jelentette ki szombat délután Szalay-Bobrovniczky Kristóf magyar honvédelmi miniszter. „Az evakuálási műveleteket tervező országok számíthatnak egymás segítségére” – fogalmazott. Hozzátette: még nyolc Szudánban lévő magyar állampolgárról tudnak, és amint a körülmények adottak lesznek, őket is hazahozzák. Napközben újabb, az országban tartózkodó magyarok jelentkeztek, így szombat estére 15-re nőtt a Szudánban lévő magyarok száma – közölte Szijjártó Péter szombaton este.

A Terrorelhárítási Központ azt közölte: a TEK speciális műveleti egysége jelenleg a Szudánba való berepülési engedélyre vár.

Szudánban továbbra is rendkívül törékeny és veszélyes a helyzet

Közösen bérelt kisbuszokkal, saját járművel, vagy éppen gyalogosan próbálnak kijutni az emberek a harcok dúlta szudáni fővárosból, Kartúmból. Sokan a szomszédos Csád, illetve Egyiptom felé indulnak, mások az egyelőre nyugalmas északi régiókban próbálják átvészelni a konfliktust. „Leállt a közösségi közlekedés, gyalogszerrel hurcoltuk a csomagjainkat. Az elhaladó autók tele voltak, végül jött egy autóbusz, amelynek a sofőrje önként vállalta, hogy segít az embereknek kijutni a városból” – mondta egy fiatalember, aki vidéken élő rokonainál keresett menedéket.

Helyszíni beszámolók szerint a fővárosban napok óta nincs ivóvíz, akadozik az áramszolgáltatás. Becslések szerint már csaknem félezer civil vesztette életét a hadsereg és a Gyorsreagálású Támogató Erők, az RSF nevű milícia összecsapásaiban. Jóllehet pénteken sikerült megállapodniuk egy három napos tűzszünetről, szombat hajnal óta ismét ropognak a fegyverek Kartúmban. A légiforgalom teljesen megszűnt, miután az ország reptereinek nagy része a lázadók kezére került.

Az országot irányító katonai tanács vezetője, Abdel Fattah Burhani tábornok szombat reggel bejelentette, hogy a hadsereg napközben lehetővé teszi a brit, amerikai, francia és kínai diplomáciai testületek munkatársainak kimenekítését. A felsorolt országok mindegyike tart fenn katonai bázist Szudántól délre, a Vörös-tenger bejáratánál fekvő Dzsibutiban. Az elmúlt napokban számos helyről, így Dél-Koreából és Japánból is érkeztek ide különleges egységek és katonai szállítógépek.

Az Egyesült Államok egy tengerészgyalogos csapatot is vezényelt az apró afrikai országban lévő támaszpontjára, készen állva arra, hogy az alkalmas pillanatban segítsék a Szudánban rekedt külföldi állampolgárok kimenekítését.

Hetven amerikai állampolgárt menekítettek ki

Az amerikai hadsereg kimenekítette Szudánból az Egyesült Államok kartúmi nagykövetségének dolgozóit – derült ki Joe Biden amerikai elnök helyi idő szerint szombaton közzétett bejelentéséből, melyben egyúttal a feszültség csökkentését sürgette a harcok sújtotta afrikai országban.

Amerikai kormányzati források szerint a mintegy 70 embert – a dolgozókat és családjaikat – légi úton menekítették ki és Etiópiába szállították. Biden azt mondta: azon mintegy 16 ezer amerikai állampolgárról, akik kimenekítését a térségből túl veszélyesnek ítélték, folyamatos tájékoztatást kap. Az elnök egyúttal azonnali és feltétel nélküli tűzszünetre szólította fel a szemben álló feleket, valamint sürgette őket, tartsák szem előtt a szudáni nép akaratát.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Washington átmenetileg felfüggeszti a kartúmi nagykövetségen folyó munkát. Antony Blinken amerikai külügyminiszter közleményben arról tájékoztatott, hogy a harcok közepette zajló munka „elfogadhatatlan kockázatot” jelentene a dolgozók számára.

Kapcsolódók

Kimaradt?