Olaszország is befejezte evakuálási műveleteit, csaknem ötezer embert menekített ki Afganisztánból
Róma lezárta az afganisztáni fővárosban folytatott evakuációs műveleteit, amelyekkel csaknem ötezer afgánt menekítettek át Olaszországba – jelentette a sajtó szombaton.
Az olasz fegyveres erők utolsó repülőgépével a kabuli olasz nagykövet és konzul, valamint a diplomaták biztonságáért felelős utolsó katonák is távoztak Afganisztánból.
Olaszország számos más államhoz hasonlóan lezárta evakuációs műveleit, miután a kabuli repülőtérről a kimenekítés biztonsága már nem garantált.
Júniustól 4890 afgán menekültet szállítottak Olaszországba, köztük 1301 nőt és 1453 gyereket. Zömében a diplomácia képviseletekkel, civil szervezetekkel, katonai missziókkal együttműködő afgánokról és családtagjaikról van szó.
Az emberek jelentős többségét az utóbbi két hétben evakuálták a Kabul és Róma közötti légi folyosón, valamint Kuvaiton keresztül. Az olaszul Aquila (Sas) fedőnevű műveletben a légierő nyolc repülőgépe vett részt.
Luciano Portolano tábornok, az evakuálást irányító összfegyvernemi erők parancsnoka úgy nyilatkozott, mindent megtettek a lehető legtöbb ember segítése érdekében. Hangsúlyozta, hogy lezárult a fegyveres erők húszéves szolgálata Afganisztánban, melyben 54 katona veszítette életét és több mint hétszázan megsebesültek.
Olasz titkosszolgálati források szerint az afgán főváros repterénél a csütörtöki robbantásos merényletekhez hasonló támadások megismétlődhetnek. Az északkeleti határtartomány, Friuli-Venezia Giulia kormányzója, Massimiliano Fedriga nagyon erősnek nevezte a terroristák beszivárgását Afganisztán térségéből a migrációs útvonal "balkáni kapuján" keresztül.
A Corriere della Sera napilap helyszíni tudósítója arról számolt be, hogy az afgán menekültek az embercsempészek segítségével fejenként háromszáz dollárért tudnak átkelni a Tádzsikisztánnal közös határon.
(Címlapképi illusztráció: Agerpres/EPA)