A Csernobili katasztrófa emléknapja április 26-a, amikor is arra emlékezik a világ, hogy a csernobili atomerőműben 1986-ban bekövetkezett robbanás radioaktív felhővel borította be a Szovjetunió nagy részét, a mai Fehéroroszország, Ukrajna és az Orosz Föderáció területét. A három országban közel 8,4 millió ember volt kitéve sugárzásnak, számol be az Agerpres.

Az ENSZ Közgyűlése 2016. december 8-án fogadott el határozatot, amelyben április 26-át a csernobili katasztrófa nemzetközi emléknapjává nyilvánította. A határozatban a Közgyűlés elismerte, hogy három évtizeddel a katasztrófa után is súlyos hosszú távú következményekkel kell számolni, és az érintett közösségek és területek továbbra is szembesülnek a tragikus eseményhez kapcsolódó nehézségekkel.

A szovjet kormány csak 1990-ben ismerte el a nemzetközi segítség szükségességét. Ugyanebben az évben a Közgyűlés elfogadta a határozatot, amelyben „nemzetközi együttműködésre szólított fel a csernobili robbanás következményeinek kezelése és enyhítése érdekében”. Ez volt a kezdete az ENSZ részvételének a csernobili helyreállításban. A csernobili együttműködés koordinálására munkacsoportot hoztak létre, számol be a https://www.un.org/, írja az Agerpres.

1986 óta az ENSZ-szervezetek és több jelentős nem kormányzati szervezet több mint 230 különböző kutatási és segítségnyújtási projektet indított az egészségügy, a nukleáris biztonság, a rehabilitáció, a környezetvédelem, a tiszta élelmiszertermelés és a tájékoztatás területén.

A régi szarkofág fölé épített új szigetelőszerkezet véglegesítése 2019-ben elért jelentős mérföldkő volt, amelyhez több mint 45 adományozó nemzet 2,2 milliárd eurót biztosított az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) által kezelt alapokon keresztül. Az új izolációs épületet 2019. július 10-én adták át Ukrajna kormányának.

A csernobili nukleáris baleset

Az 1986-os csernobili baleset a nem megfelelően képzett személyzet által működtetett, hibás reaktortervezés eredménye volt – magyarázza a world-nuclear.org. A gőzrobbanás és az azt követő tüzek következtében a reaktor radioaktív magjának legalább 5%-a a környezetbe került, és Európa számos részén radioaktív anyag rakódott le.

A csernobili erőmű két dolgozója meghalt a baleset éjszakáján bekövetkezett robbanásban. Az áldozatok között voltak a turbinaépület tetején keletkezett kezdeti tüzeknél beavatkozó tűzoltók is, a következő hetekben pedig 28 ember halt meg akut sugárzási szindrómában. A balesetet követően mintegy 350 000 embert evakuáltak.

Az ukrajnai Kijevtől mintegy 130 km-re északra és a fehérorosz határtól mintegy 20 km-re délre található csernobili erőműkomplexumhoz négy atomreaktor tartozott. Az 1. és 2. blokk 1970 és 1977 között épült, a 3. és 4. blokk pedig 1983-ban készült el. A baleset idején két másik reaktor építés alatt állt. Az erőműtől délkeletre, a Dnyeper mellékfolyója, a Pripjaty folyó mellett egy körülbelül 22 négyzetkilométeres mesterséges tavat építettek, amely a reaktorok hűtővizét biztosította.

Ukrajnának ez a területe alacsony népsűrűségű volt. A reaktortól mintegy 3 kilométerre, Pripjaty új városában 49 000 ember élt. Csernobil régi városa, amelynek 12 500 lakosa volt, a komplexumtól mintegy 15 kilométerre délkeletre fekszik. Az erőmű 30 km-es körzetében a baleset idején 115 000 és 135 000 fő között volt a lakosság száma.

Az Egyesült Nemzetek Atomsugárzás Hatásainak Vizsgálatával Foglalkozó Tudományos Bizottsága (UNSCEAR) arra a következtetésre jutott, hogy a pajzsmirigyrák mintegy 5000 esetétől eltekintve (ami 15 halálesetet okozott) nincs bizonyíték arra, hogy a baleset után 20 évvel a sugárterhelésnek tulajdonítható jelentős közegészségügyi hatás következett volna be. Az UNSCEAR 2018-as jelentése szerint 1991 és 2015 között mintegy 20 000 pajzsmirigyrákos esetet diagnosztizáltak olyan betegeknél, akik a baleset idején 18 évesek vagy annál fiatalabbak voltak. A jelentés szerint az esetek negyede (5000 eset) „valószínűleg” a magas sugárdózisok miatt alakult ki. A pajzsmirigyrák általában nem halálos, ha korán diagnosztizálják és kezelik. A jelentés szerint az 1991 és 2005 között diagnosztizált esetek közül 15 bizonyult halálos kimenetelűnek.

Az 1990-es évek elején mintegy 400 millió dollárt költöttek a megmaradt csernobili reaktorok biztonságának javítására. 2000 decemberéig működött a 3-as reaktor. A 2-es blokkot a turbinacsarnokban 1991-ben keletkezett tűz után, az 1-es blokkot pedig 1997 végén állították le. Az erőműben naponta közel 6000 ember dolgozott, és a sugárterhelésük a nemzetközileg elfogadott határértékeken belül volt.

A szarkofágra vonatkozó új biztonságos elzárás (New Safe Confinement, NSC) 2017-ben került véglegesítésre. A hermetikusan lezárt szerkezet célja, hogy a mérnökök távolról szétszerelhessék az 1986-os szerkezetet, amely a balesetet követő hetekben védte a reaktor maradványait az elemektől.

Csernobil ma

2022. február 24-én az orosz erők átvették az ellenőrzést a csernobili atomerőmű valamennye létesítménye felett. A gamma-sugárzás dóziskontrollszintjét a csernobili elzárt zónában túl magas volt. Az Ukrán Nukleáris Szabályozási Felügyelet (SNRIU) bejelentette, hogy a sugárzási szintek emelkedése valószínűleg „a fedőtalaj megzavarása okozott, amely a nagyszámú nehéz katonai gépnek a kizárási zónán való áthaladása és a megnövekedett légszennyezés miatt következett be”. A helyszínen mért sugárzási értékeket a NAÜ alacsonynak és a közeli háttérszinteknek megfelelőnek értékelte.

2022. március 31-én a telephely feletti ellenőrzés visszakerült az ukrán személyzethez. 2023 januárjától a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) képviselői jelen vannak az összes ukrajnai atomerőműben.

2025. február 14-én egy drón csapódott a szarkofág tetejébe, és átszakította a szerkezet külső és belső acélburkolatát. A NAÜ szerint a sugárzási szintek a szerkezeten belül és kívül is normálisak és stabilak maradtak.