A „vakcinaútlevél” prevenciós eszköz, noha a kormány még nem hajlandó elismerni

Miközben a román hatóságok szemérmesen elhallgatják vagy egyenesen tagadják, hogy a zöld igazolvány alkalmazásának célja az oltási hajlandóság ösztönzése lenne, addig másutt ebből nem csinálnak titkot. A kormányok világossá tették, hogy hosszabb távon a korlátlan mozgás és a különféle szolgáltatásokhoz való szabad hozzáférés feltétele az oltás felvétele.

Augusztus eleje óta hétnaponta 50-80 százalékkal nő az újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma, a kórházak intenzív osztályai pedig ismét elérték a kapacitásuk határait. Szakértők szerint ennek egyik oka – a SARS-CoV-2 vírus delta variánsának fertőzőbb volta mellett –, hogy a román hatóságok késve vezették be, illetve nem a rendeltetésének megfelelően használják a „vakcinaútlevelet”.

A július elsején hatályba lépett európai rendelet szerint a digitális zöld igazolvány azt igazolja, hogy az okmány birtokosa kapott Covid-19 elleni védőoltást, felgyógyult a Covid-19-ből, vagy negatív teszteredménnyel rendelkezik. Az eszköz célja elméletileg az lenne, hogy elkülönítse a védett és a veszélyeztetett lakosságot, ezzel pedig csökkentse a fertőzések lehetőségét. A bukaresti hatóságok azonban nem értették meg a zöld igazolvány lényegét –legalábbis úgy viselkedtek, mintha nem értenék: nem közegészségügyi, prevenciós eszközként alkalmazták, hanem gazdaságélénkítő intézkedésként arra használták, hogy nyitva tarthassák a vendéglátóipart – véli Octavian Jurma orvos-kutató. A szakember közösségi oldalán kiemelte, hogy a járvány újabb gyorsulása egybeesik az iskolakezdéssel, ami várható volt, ennek ellenére a kormány nem tette kötelezővé a „vakcinaútlevelet” a tanintézményekben, azaz engedett a „hangos és egyre agresszívebb” vakcinaellenes és vírustagadó kisebbség nyomásának.

Az utóbbiakat bátorította mindenekelőtt maga a miniszterelnök azzal, hogy kezdettől fogva diszkriminációnak nevezte az „oltási igazolványt, ami szabadabb mozgást biztosítana”, majd hosszú időn át kizárta az uniós zöld igazolvány romániai alkalmazását, aminek – az állampolgárok egészségének védelme mellett – nem utolsósorban oltásösztönző célja is lenne. A bukaresti hatóságok ezt rendre cáfolják, vagy jobb esetben szemérmesen elhallgatják, pedig másutt ebből nem csinálnak titkot. Angela Merkel német kancellár például a hónap elején közölte: a beoltottak a jövőben egyre könnyebben jutnak „további szabadságokhoz”, ami a tömegrendezvények – koncertek, sportesemények – látogatását illeti.

Az európai államok többségében hónapokkal korábban bevezették az uniós zöld igazolványt, vagy létezik valamilyen saját fejlesztésű eszköz. Az utóbbiak közé tartozik Görögország, Franciaország, Ciprus és Dánia. Az uniós eszköz mellett elsőként kifejlesztett, papíralapú vagy mobiltelefonos „Coronapas”-t jelenleg kérik minden dániai vendéglátóegységben vagy kulturális intézményben.

Franciaországban augusztus elejétől minden ötven férőhelyesnél nagyobb vendéglátóhely látogatójának zöld igazolványt kell felmutatnia, akárcsak az ezer fő feletti rendezvények részvevőinek. Az igazolványt azok kapják meg, akik teljesen oltottak, az utóbbi hat hónapban felépültek a Covid-19-ből, vagy 48 óránál nem régebbi PCR- vagy antigén teszttel rendelkeznek.

Németországban minden olyan településen kötelező a zöld igazolvány használata a vendéglátóhelyeken, ahol meghaladja a 35-öt a százezer főre vetített fertőzések száma. Egyes tartományokban – például Alsó-Szászországban vagy Baden-Württemberg – fertőzési rátától függetlenül kötelező a „vakcinaútlevél”.

Ausztriában úgynevezett tesztutcákban („Teststraßen”) ingyenesen tesztelnek bárkit | Fotó: Agerpres/EPA

Ausztriában az éttermekbe, színházakba, szállodákba, sportlétesítményekbe és szépségszalonokba való belépéshez is „vakcinaútlevél” szükséges. A szállodában már a bejelentkezéskor kérik az oltás, betegségből való kigyógyulás vagy negatív teszt igazolását, emellett az igazolványt külön igényelhetik olyan szolgáltatások igénybevételekor, mint az étterem, uszoda vagy konditerem.

Az ausztriai rendszer első látásra nem ösztönzi az oltakozást. Országszerte úgynevezett tesztutcákban („Teststraßen”) ingyenesen tesztelnek bárkit, aki előzetesen időpontot foglal. Emellett egyes éttermek, szállodák lehetőséget kínálnak az egyszeri belépésre a helyszínen elvégzett gyorsteszt alapján. Ugyanakkor a bécsi kormány világossá tette, hogy hosszabb távon a korlátlan mozgás és a különféle szolgáltatásokhoz való szabad hozzáférés feltétele az oltás felvétele.

Három forgatókönyvet fogadtak el, amelyek közül jelenleg az első van érvényben, a fentebb leírt intézkedésekkel. Amennyiben viszont a kórházak intenzív osztályain fekvő betegek száma meghaladja a 300, illetve a 400 főt, újabb szigorítások lépnek hatályba. A 2. szakaszban bizonyos körülmények között már nem fogadják el az antigén gyorsteszteket, a 3. szakaszban pedig már a negatív PCR-teszt sem lesz elég, hanem oltás vagy múltbeli fertőzés igazolása szükséges.

Olaszországban – ahol a járvány első hulláma tízezer számra szedte az áldozatait – kötelező a zöld igazolvány használata minden nyilvános, beltéri helyszínen. Az „útlevelet” azok kapják meg, akik legalább egy adag Covid-19 oltást kaptak, a közelmúltban felépültek a Covid-19 betegségből, vagy kevesebb mint 48 órával korábban készült negatív tesztet tudnak felmutatni.

Európában elsőként Olaszországban a munkahelyekre is csak Covid-útlevél felmutatásához lehet bemenni. A római kormány intézkedése valamennyi állami és magánszektorbeli munkavállalóra vonatkozik október 15-től. A munkavállalókat akár 1500 euró bírsággal sújthatják a rendelkezés be nem tartása miatt, míg a munkáltatók 1000 eurót fizethetnek, ha elmulasztják ellenőrizni a dolgozóikat.

A „vakcinaútlevél” használatának kiterjesztése heves tiltakozást váltott ki a jobboldali pártok részéről, beleértve a Draghi kormányát támogató Matteo Salvini Ligáját. A miniszterelnök azonban hajthatatlan, sőt kilátásba helyezte a vakcina kötelezővé tételét arra az esetre, ha az oltáskampány nem halad megfelelő ütemben. Ezt olyan körülmények között, hogy Olaszországban a jogosultak közel 75 százaléka kapott már két oltást (szemben a romániai 30 százalékkal), beleértve a 12 és 19 év közötti korosztály 46 százalékát.

A digitális zöld igazolvány kötelezővé tétele mintegy 18 millió munkavállalót érintene Olaszországban. Akik nem olthatók be, azokat ingyenesen tesztelik, illetve akik más okból nem oltatják be magukat, azok számára a kormány „elérhető áron” biztosít tesztelést.

Korábban az Egyesült Államok elnöke, Joe Biden is elrendelte, hogy a száznál több munkavállalóval rendelkező cégek oltassák be vagy rendszeresen teszteltessék a dolgozóikat. Az intézkedés több mint 80 millió embert érint a magánszektorban. Ugyanakkor a kötelezettség létszámkorlát nélkül érvényes a közpénzből is finanszírozott egészségügyi intézmények összes, azaz mintegy 17 millió dolgozójára.

(Címlapkép: Pexels)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?