Szigorít Szlovákia: karanténba kell vonulniuk a be nem oltott beutazóknak

Az új szabály péntektől érvényes, a szlovák állampolgárokra is vonatkozik.

Szigorodnak péntek reggeltől a Szlovákiába érkezőkre és az oda hazatérőkre vonatkozó korlátozások: a koronavírus ellen beoltottak, illetve néhány más csoportba sorolt ember kivételével a határt átlépőknek 14 napra karanténba kell vonulniuk.

Az átutazók kivételével minden 12 évesnél idősebb határátlépőnek regisztrálnia kell, aminek elvégzéséről e-mailben kapnak visszaigazolást. Ezen felül azoknak, akik nem kapták meg a koronavírus elleni oltás legalább első adagját, és nem tartoznak a közegészségügyi hivatal oldalán részletezett kivételek egyik csoportjába sem, érkezésüket követően 14 napos házi karanténba kell vonulniuk. A karantén időtartama lerövidíthető, amennyiben az adott személy a karantén legkorábban ötödik napján PCR-tesztet végeztet, és annak eredménye negatívnak bizonyul.

A kötelező karantén nem vonatkozik azokra, akik egészségügyi okokból kifolyólag nem kaphatják meg a koronavírus elleni oltást, és azokra a szlovák állampolgárokra sem, akik a határ 100 kilométeres körzetében a szomszédos állam területén rendelkeznek állandó lakhellyel, nekik azonban a határátlépésnél egy 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel kell rendelkezniük.

A szlovák hatóságok közlése szerint a rendőrség már hétfőtől fokozott mértékben tart ellenőrzéseket a határátkelőhelyeken.

A mintegy öt és fél millió lakosú Szlovákiában szerdáig az oltottak száma 2 millió 85 ezer volt, közülük 1 millió 686 ezren már a második adagot is megkapták. Másfél hónapja viszonylag alacsony szinten stagnál az újonnan kimutatott fertőzések száma, amely kedden 45 volt, az elvégzett 5 637 PCR-teszt kevesebb mint 1 százaléka.

(Nyitókép: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?