Megszólalt a héten a HVG-ben Hamvay Péter és annak apropóján, hogy az Alkotmánybíróság Novák Katalin volt köztársasági elnök vétója után megsemmisítette az úgynevezett „Lázár-féle kastélytörvényt”, mely paloták tucatjainak ingyenes magántulajdonba vagy vagyonkezelésbe adását tette volna lehetővé, – annak járt utána, mennyiben igaz a feltevés, hogy az állam tényleg nem jó gazda, de az is: „ezen nyilván némi akarattal és szakmai tudással lehetne javítani.”

Hamvay a két országban, Magyarországon és Ausztriában fellelhető, az Esterházy család hercegi ágához köthető impozáns értéket képviselő örökség eltérő helyzetének, illetve hasznosulásának feltárását elvégezve jut el a következtetésére. Eszerint míg a határ innenső oldalán a hagyaték ékkövének számító fertődi Esterházy kastélyt illetően azok a kezdeményezések, melyeknek célja az idegenforgalmat fellendítő kulturális és zenei központ megteremtése volt vagy egyhelyben topognak, vagy épp rendre meghiúsulnak, „néhány kilométerre, a határ osztrák oldalán viszont az egész Burgenland tartomány turizmusát meghatározza az Esterházy-örökség.”

„Alaposan felborzolta a múzeumi világot néhány éve az a gondolat, hogy a fertődi Esterházy-kastélyba gyűjtenek minden egykor itt őrzött vagy egyáltalán az Esterházy család hercegi ágához köthető műtárgyat. Vannak érvek természetesen a terv mellett is, hiszen a pompás műtárgyak bizonyára nemcsak látogatókat vonzanának, hanem még autentikusabbá tennék a háború után alaposan kirabolt kastélyt. Ez utóbbiban nehéz versenyezni a határ túloldalán lévő kismartoni kastéllyal vagy a fraknói várral, hiszen ott a kontinuitás soha nem szakadt meg. Ma mindkettő az Esterhazy Privatstiftung, illetve az Esterhazy Betriebe Gmbh kezelésében áll, a hozzájuk tartozó birtokok, vállalkozások jövedelméből tartják fenn a műemlékeket és valósítják meg több helyszínen a kiváló zenei és kiállítási programjukat.”

E szavakkal indította hét évvel ezelőtt Hamvay Péter azt a tényfeltáró riportját, melyben arról számolt be: hiába szánt a kormány már 2014-ben 1,5 milliárd forintot majd további félmilliárdot arra, hogy a fertődi Esterházy-kastélyt felújítsa és ott múzeumot, kincstárat és önálló zenei központot is magába foglaló kulturális centrumot teremtsen, az nem valósult meg. Létrejött ugyan L. Simon László akkori kormánybiztos, majd miniszterelnökségi államtitkár felügyeletével az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont valamint a Haydn Kutatóközpont is, annak tiszteletére, hogy a zeneóriás több mint negyven éven át szolgált karmesterként és zeneszerzőként a hercegi udvarban, de ezek az intézmények csak papíron működtek. Volt néhány kísérlet a terv megvalósítására, de ezek vagy elakadtak, vagy pedig átértékelődtek akarat hiányában, illetve a pesti közgyűjtemények illetékesei közötti viták miatt.

Az átértékelődésekről csak egyetlen példát említenék, ami beszédes. A kulturális kormányzat nagyon hamar a fertődi Haydn Kutatóközpontnak még az ötletét is elfelejtette, sőt. Ugyanis 2021-ben, egy vagyonjuttatásokról szóló törvényben már egész más szándék volt tetten érhető. Abban megjelent a HAYDNEUM – Magyar Régizenei Központ Alapítvány létrehívása, amely támogatja a magyarországi régizene-játszást és feladatai közé tartozik a hatalmas, jobbára ismeretlen, XVII. és XVIII. századi magyar zeneszerzők hagyatékának kutatása. Viszont ennek a székhelye nem Fertőd, hanem Budapest lett.

A riport megjelenése óta eltelt években Fertődön is történt egy’ s más. Például sor került a kastély nyugati szárnyának a felújítására és ott kiállítási terek kialakítására. Viszont az is igaz: ma még meg sem jósolható annak az időpontja, amikor Magyarország legnagyobb barokk kastélya végre visszanyerheti régi pompáját, hogy ahhoz méltóan fogadhassa a hazai és külföldi látogatókat.

Pedig adott volt a követendő példa, mint rámutatott friss, eheti újabb szókérésében Hamvay, melyet ismertetni kívánok most. Hisz abban a Burgenlandban, amit mi Őrvidéknek nevezünk, „a magyar határ szomszédságában nemcsak Esterházy-kastélyok, gyűjtemények láthatók, hanem mögöttük működő gazdaság is feltűnik, amit herceg helyett igazgatók, hitbizomány helyett alapítványok működtetnek.” És ráadásul remekül, úgy, hogy egymást erősítve a magán- és a közérdek érvényesülése párban jár.

Ezek után nézzük, miként látja, hogyan sáfárkodnak az állami kézbe került fertődi Esterházy-kastéllyal és egyéb javakkal, beleértve a magyar főúri kincstárak közül egyedüliként fennmaradt egyedülálló gyűjteménnyel az arra hivatottak a határ magyar oldalán:

„Bár a Lázár János-féle kastélytörvényt az Alkotmánybíróság megsemmisítette, a NER nem tett le arról, hogy ingyen átadja majd a barátainak a kiemelt műemlékeket. A hivatalos indoklás szerint így lenne gazdájuk a kastélyoknak, és amit az állam nem tud, vagy nem akar megtenni, azt majd a gondos magántulajdonos megteszi az ölébe hullott értékekkel. Hogy belássuk, a képlet nem ennyire egyszerű, elég csak a Fertő tó környékére elutazni. A határ magyar oldalán szembetűnő, hogy az állam tényleg nem jó gazda, de ezen nyilván némi akarattal és szakmai tudással lehetne javítani. Az utóbbi híján volt Lázár János és L. Simon László, amikor évekkel ezelőtt azzal próbálták fellendíteni a birtokot, hogy hatalmas botrányt keltve odavitették az Iparművészeti Múzeumból az Esterházy-kincseket, zenei és tudományos központot alapítottak. De a felújítás megrekedt, sem a zenei, sem a kiállítási térképre nem került fel Fertőd, a kincsek máig nem láthatók, nem sikerült turisztikai célponttá tenni a vidéket.”

Ezután megtudjuk a túloldali sáfárkodás eredményét, ahol a történelem kegyesebb volt, hisz ott nem lett minden „a dolgozó nép tulajdona”. Viszont csak e téren voltak kíméletesebbek a körülmények, másban már nem:

„Néhány kilométerre, a határ osztrák oldalán viszont az egész Burgenland tartomány turizmusát meghatározza az Esterházy-örökség. Évi félmillió látogatót vonz egyebek mellett a kismartoni és a lackenbachi kastély, a fraknói vár és a szentmargitbányai egykori kőfejtő, ahol nyaranta opera-elő­adásokat tartanak. Vendéglők, szállodák, borászatok és Fertő tavi fürdő is tartozik a portfólióba. Ez a folyamat mintegy harmincéves munka eredménye, és becslések szerint ez idő alatt 224 millió eurót (mai árfolyamon 90 milliárd forintot) fektetett be a valódi és felelős tulajdonos, jórészt saját forrásból. 

A második világháború arrafelé is megviselte az épített örökséget, a családot ugyan nem fosztották meg a javaitól – bár később ilyen ötletek is felmerültek –, de a hagyományos mezőgazdasági jövedelmek a XX. században már nem fedezték a rossz állapotú műemlékek állagmegóvását sem. Turizmus nemigen volt az ötvenes-hatvanas években, az osztrákok Salzburgban keresték a kultúrát, nem a kissé lesajnált, vasfüggöny menti Burgenlandban. A kismartoni Esterházy-kastélyt ezért a tartománynak adták bérbe. Az egykori hercegi lakosztályokban  bírósági és egyéb hivatalok rendezkedtek be.

Üresen állt a híres Haydn Terem, ahol egykor a zeneszerző adta a koncertjeit.  Még inkább elhagyatott volt a fraknói vár. Az Esterházyak mentségére legyen mondva, a néhol háromméteres falak övezte várban csak nyár elejére válik elviselhetővé a hőmérséklet, ezért aztán – bár ez volt a család első jelentős szerzeménye 1626-ban – évszázadok óta nem lakták, hanem bevehetetlen falait egyfajta trezorként használták. A XVII. századtól felhalmozott fegyvereket, kincseket, bútorokat őrizték benne. Az sem segített, hogy a gazda, Esterházy Pál, akit az ötvenes években koncepciós perben bebörtönöztek Magyarországon, 1956-os távozása után Ausztriában sem érezte otthon magát, inkább Svájcban rendezkedett be, és ott is élt 1989-ben bekövetkezett haláláig.”

A HVG-nek nyilatkozó Ottrubay István, az Esterházy Privatstiftung igazgatóságának elnöke elmondja, a gazdag örökséget csak a vasfüggöny leomlása után kezdték felfedezni, s a kezdeti feltételek osztrák földön se voltak jobbak a magyarországiaknál. „Jöttek az uniós források is, de inkább a figyelem volt fontos, nem annyira a pénzek, azokat jobbára élelmes üzletemberek ásták el” – fűzi hozzá, majd feltárja, minek volt köszönhető az áttörés, ahonnan egyenes út vezetett a mai prosperáláshoz.

Esterházy Pál herceg a végrendeletében a feleségét, Ottrubay Melindát nevezte meg egyedüli örökösének, aki Svájcból hazatérve legfontosabb feladatának azt tartotta, hogy egyben tartsa a XX. század közepéig családi hitbizományban összefogott vagyont. Azzal is bizonyított, hogy ezt, hetvenes éveire rácáfolva, modern menedzserként tegye. Ebben az unokaöccse, a mostani igazgatósági elnök volt a segítségére. Előbb a birtokokat, ingatlanokat és egyéb vagyontárgyakat három megszüntethetetlen magánalapítványba szervezte, majd következett az elmúlt 30 évben annak a vállalatbirodalomnak a megteremtése, mely ma 550 embert foglalkoztat, és  tavalyi árbevétele elérte a 77,6 millió eurót

A tények és adatok, melyeket Ottrubay felsorolt önmagukért beszélnek: „Az alapítványokhoz 44 ezer hektár tartozik: a fele erdő, ebből származik a legnagyobb bevétel és a legnagyobb nyereség is az elnök szerint. A hatezer hektáros mezőgazdasági terület felén biogazdálkodást folytatnak, saját élelmiszermárkájuk is van. A vadhúst és az angus marhákat a saját üzemükben dolgozzák fel. Az Esterházy Borászat 90 hektáron évente 800 ezer palack bort készít. Ehhez jön még a vendéglők, a szállodák jövedelme, ami azonban még korántsem hozta vissza a befektetett eurómilliókat.” 

Az aradi polgári családból származó egykori balerina és kitűnő üzletasszony Ottrubay Melinda, mindig különös figyelmet szentelt az Esterházyak kulturális tevékenységének. Az ő ösztönzésére „az elfeledett, bezárt, rossz állapotú, hideg kastélyok az elmúlt évtizedekben fokozatosan megnyíltak a nagyközönség előtt”, elindultak el a Fraknói vár átfogó restaurálási munkálatai, létre jött A természet nyomában múzeum a Lackenbachi-kastélyban és megkezdődött a gyűjteményi darabok rendszerezése.

Az általa a közjó javára megtettekről szólnak Hamvay méltató szavai, bizonyítandó, hogy a 94 évesen, 2014-ben elhunyt Esterházy özvegy és rokonai tudták: egy hatalmas vagyon és a történelmi név felelősséggel jár meg kötelez.

Hogy miként lehet ennek az édes tehernek eleget tenni, az kiderül a Hamvay-írás utolsó passzusaiból. Az ezekben elmondottak alapján arra is magyarázatot kap az olvasó, miért A szomszéd tündérkertje a cikk címe és miért kényszerülök ismét használni e gazdag örökség kapcsán a „jól sáfárkodni” kifejezést. Mert csak a jó gazda túl ekképp hozzáállni és cselekedni. Ott pedig ahol e helyett energiákat szétforgácsolva, rögtönözve történnek dolgok, az eredmény is elmarad.

Bár az Esterházy-kincsestár  legértékesebb darabjai, az ötvöstárgyak és viseletek 1920 óta az Iparművészeti Múzeumban vannak – értük jelenleg is folyik az alapítvány és a magyar állam között a pereskedés –, de Fraknón meg másutt is maradt számos csodálatos tárgy: órák, könyvek, fegyverek a török kortól egészen a napóleoni küzdelmekig, kitömött tengeri állatok meg sok más egyéb is.

Ott van továbbá a XVII. közepén épült kismartoni kastély, mely a mai formáját a XIX. században nyerte el, ékével, az akusztikájáról híres, freskókkal díszített dísztermével, a mai Haydn-teremmel, mely koncertek helyszíneként szolgál. A kastélyban az Esterházy család életét és udvari zeneszerzője, Joseph Haydn örökségét bemutató állandó kiállítások mellett időszaki tárlatok is láthatók. Most például Ottrubay Melindáról, aki elsőként kapta meg a magyar balett történetében a táncművészet Oscarjának számító „primaballerina assoluta” címet. A  reneszánsz lackenbachi kastély is ott van, aminek attrakciója a hatalmas, gondozott parkja.

„Csupán a kiállítások kevesek lennének a turizmushoz” – mondja Ottrubay, aki hozzáteszi: „Mindegyik történelmi épületben található ezért étterem is. Kismartonban nemrég nyílt meg a négycsillagos, 118 szobás Galántha Hotel, Lackenbachban  pedig egy kis butikhotel. Épp a 2008-as pénzügyi válság idején tízmillió eurót fordítottak a szentmargitbányai egykori kőfejtő modernizálására és bővítésére.”

Végül jöjjön a zárszó, ami nem tett boldoggá. És biztosan másokat sem:

„Nem túlzás az állítás, hogy Burgenland kulturális és turisztikai motorjai az Esterházy-alapítványok. Hasonlóra Magyarországon nincs példa, pedig a határ innenső oldalán is megvolnának az adottságok.  Hiszen talán a kismartoninál is pompásabb fertődi Esterházy-kastély mellett ott van a fertőrákosi kőfejtő és a püspöki palota, Nagycenken pedig a Széchenyi-kastély és persze a Fertő tó. De mindegyik állapota, kihasználtsága siralmas, a példa viszont ott lebeg előttünk. Az Esterházy-alapítványok igyekeztek közös projektekbe bevonni a magyarokat, határokon átnyúló rengeteg programot hirdetett meg az EU, ám ezekre a gyakran változó magyar partnerek nem voltak nyitottak.”