A pápa elítélte a fegyveres konfliktusokat, és méltányos vakcinaelosztást kért

Ferenc pápa elítélte a világ szűnni nem akaró fegyveres konfliktusait és méltányos vakcinaelosztást kért az embereknek a nemzetközi közösségtől a koronavírus ellen abban a beszédében, amelyet a húsvétvasárnapi ünnepi szentmise után mondott el a Szent Péter-bazilikában.

A katolikus egyházfő arra kérte a világ országait, hogy gyorsítsák fel a vírus elleni vakcinák szétosztását és beadását, különösen a szegények körében, mert - mint mondta - őket még inkább sújtja a járvány. Úgy vélte, „vakcina-internacionáléra” van szükség, vagyis a nemzetközi közösségnek el kell köteleznie magát az oltóanyagok méltányos megosztására a szegényebb országokkal.

Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika lodzsája helyett idén is a bazilikában mondta el olasz nyelvű húsvéti üzenetét, amelyet a Vatikán interneten keresztül közvetített.Az egyházfő hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány nagyon súlyos gazdasági és társadalmi válságot teremtett, amely mindenekelőtt a „törékenyebbeket”sújtotta. Ezért botrányosnak nevezte a vészhelyzet ellenére zajló fegyveres konfliktusokat, valamint a fegyverállomány növelését.

A pápa beszédében említette a betegeket és azokat, akik a pandémiában szeretteiket veszítették el. Támaszt sürgetett az egészségügyi dolgozók számára, ellátáshoz való jogot mindenkinek. „A pandémia, sajnos, drámaian növelte a szegények számát, ezrek elkeseredettségét” - mondta Ferenc pápa.

A világ konfliktusok, feszültségek sújtotta térségeinek sorát Haitivel kezdte, támogatását fejezve ki az erőszak uralta sziget lakosainak. Hasonlóképpen méltatta a demokrácia mellett elkötelezett fiatalokat Mianmarban. Köszönetet mondott a háború és szegénység elől menekülőket befogadó Libanonnak és Jordániának. Békét sürgetett Szíriában és békét a „botrányos csendtől” övezett Jemen számára, valamint fegyverletételt Líbiában.

Párbeszédet és békés együttélést sürgetett az izraeliek és a palesztinok között. Megemlékezett Irakról, ahol nemrég járt, megemlítette az erőszak és terrorizmus sújtotta afrikai térségeket. A Kelet-Ukrajnában és  Hegyi-Karabahban fogságba esettek szabadon engedését és hazatérését sürgette.

„Túl sok a háború, túl sok az erőszak még a világban!” - hangoztatta Ferenc pápa, aki szerint „le kell győzni a háborúzás mentalitását”. A világban a húsvétot ünneplő keresztények szabad vallásgyakorlását szorgalmazta.

A beszéd után a katolikus egyházfő latinul elmondta a Rómának és a világnak szóló hagyományos Urbi et Orbi áldását. Ferenc pápa interneten mondja el rövid húsvéthétfői beszédét is. Keddtől újranyitják a Szent Péter teret és a bazilikát is, a járványkorlátozások azonban április végéig érvényben maradnak.

(Nyitókép: Agerpres/EPA)

Kapcsolódók

Kimaradt?