Két ember halálát okozta egy romániai sofőr Magyarországon

Összeütközött péntek este két személyautó a magyarországi M3-as autópályán Hajdúnánás térségében, ketten meghaltak, négyen megsérültek. A balesetet egy román állampolgárságú sofőr okozta.

A szerencsétlenség a Budapest felől Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 198-as kilométernél történt, ahol eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött a két autó. A balesetben két személy olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Balogh Péter a Maszolnak megerősítette  azokat a román sajtóértesüléseket, hogy a négy sérült közül az egyik román állampolgárságú. Közlése szerint éppen a balesetet okozó sofőr, aki egy magyar rendszámú autót vezetett.

A másik személygépkocsiban ülő öt személy közül ketten meghaltak, hárman megsérültek. Az áldozatok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeiek – mondta portálunknak a rendőrségi szóvivő. A balesetet okozó romániai sofőr enyhe sérüléseket szenvedett.

Mint korábban írtuk, kedden szintén egy román állampolgárságú sofőr okozott kilenc halálos áldozattal járó balesetet Magyarországon. A kisbusz vezetője az út helyett a telefonjára figyelt, ez okozta a tragédiát,

Kapcsolódók

Kimaradt?