Bejelentette teljes feloszlatását a baszk terrorszervezet

Levélben jelentette be a Baszk Haza és Szabadság (ETA) terrorszervezet, hogy döntött szervezetének teljes feloszlatásáról és működésének végleges befejezéséről - közölte az eldiario.es című internetes újság szerdán.

A lap közzétette az eredeti, baszk nyelven, április 16-i keltezéssel íródott levelet, amelyet a terroristák különböző szervezeteknek, intézményeknek és baszk rendőröknek is eljuttattak. Az ETA korszaka véget ért, de Baszkföld konfliktusa Spanyolországgal és Franciaországgal nem, mert az nem az ETA-val kezdődött, és nem szűnik meg az ETA útjának lezárultával - áll levélben, amely hangsúlyozza: "Baszkföld most egy új lehetőség előtt áll, hogy végleg lezárja a konfliktus időszakát, és építse a közös jövőt".

A terrorszervezet írásában felidézi, hogy - mint fogalmazott - "az évek során a számos erőfeszítés ellenére sem voltunk képesek megoldásra jutni, sem az ETA, sem a kormány, sem a baszk rendőrök. Ez egy közös felelősség, és az ETA vállalja a ráeső részt ebből". A független, szocialista baszk állam megteremtésért több mint 50 évig, véres merényletekkel harcoló szervezet április 20-i közleményében ismerte el felelősségét és kért bocsánatot az "okozott károkért".

Egy nappal korábban a baszk közszolgálati televízió (ETB) nyilvánosságra hozta, hogy május 5-én az ETA bejelenti feloszlatását a Baszkföld francia részén található Bayonne városában nemzetközi közvetítőkön keresztül. A nemzetközi összekötő csoport (GIC) "igazságos és tartós béke" érdekében május 4-én a délnyugat-franciaországi Cambo-les-Bains-ben nemzetközi konferenciát rendez.

Sajtóhírek szerint az ETA várhatóan videoüzenet is közzétesz majd feloszlatásáról, nagy valószínűséggel a BBC-n keresztül.

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?