„Hogy a varjú is ukránul károgjon” – kíméletlenül durva és agresszív nyelvtörvény-tervezet a kijevi parlament asztalán

Megszólalt a héten a Kárpátalja.mában Pallagi Marianna a beregszászi hírportál szerkesztője és közreadta a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont elemzését arról a példátlanul szigorú ukránosítási nyelvtörvény-tervezetről, melyet több mint harminc képviselő – közöttük a törvényhozás egyik alelnöke és egy kormánypárti honatya – kezdeményezett. Ennek értelmében büntetőjogi felelősségrevonással és akár három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtanák az ukrán nyelvvel szembeni tiszteletlenséget. E javaslat szerint az államnyelv respektálásának az elvárása egyebek mellett azt is jelentené, hogy az Ukrajnában bejegyzett lapokban, a televíziókban és rádiókban kizárólag az államnyelv használatát engedélyeznék és a nemzetiségek nyelvén folyó oktatás csak a kisebbségi nyelvek tanulását és nem az ezeken történő oktatást tenné lehetővé, de ezt is csak az általános és középiskolákban, a felsőoktatásban viszont már semmiképp.

„Ha bármilyen törvénymódosítás vagy változás rontja a kisebbségek, beleértve a magyar helyzetét, akkor mi ezt természetesen szóvá tesszük majd az EU szintjén. Ez nem ukrán belügy, hanem olyan kérdés, amely messze túlmutat Ukrajna határain. Meg kell védelmeznünk a kisebbségeket és az európai normákat kell alkalmaznunk egyebek között Ukrajna viszonylatában is"

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek a Kommerszant című tekintélyes moszkvai gazdasági lap tegnapi számában megjelent interjújából, amelyet a TASZSZ hírügynökség is ismertetett, származik a fenti idézetünk. A hét elején az orosz fővárosban tárgyaló magyar kül- és gazdaságdiplomáciai tárcavezetővel Galina Dudina készített interjút és ennek végén, a beszélgetés utolsó kérdését feltéve érdeklődött a napilap rovatvezetője arról, miként értékeli Szijjártó azt a fejleményt, hogy abban az Ukrajnában, ahol 150 ezer magyar él olyan nyelvtörvényt készülnek elfogadni, mely „meg akarja tiltani a valamennyi kisebbségi nyelv használatát a nyilvános helyeken, de még a mindennapi életben is.”

A Nyugat és Oroszország közötti konfliktusokban Közép-Európa mindig vesztes címmel közreadott Szijjártó-interjú azonnal a magyarországi média érdeklődésének a homlokterébe került. Értelemszerűen a közelgő Putyin látogatás tükrében a figyelem elsősorban arra összpontosult, hogy a magyar kormánynak miként sikerült megtalálni a közös hangot az orosz partnerekkel, illetve milyen kilátásai vannak az Oroszország elleni szankciók feloldásának. Kárpátalján viszont a legnagyobb érdeklődéssel az utolsó kérdést, a tizenötödiket és az arra adott választ fogadták. Ez érthető is, hiszen napok óta az ottani magyar sajtóban és közbeszédben – tegyük hozzá, hogy sajnos – a legnépszerűbb téma az a friss törvényjavaslat volt, mellyel példátlan szigorításokat kívánt bevezetni az Ukrajnában élő nemzeti kisebbségekkel szemben, így a magyarokkal szemben is, a kijevi törvényhozás különböző frakcióinak 33 képviselője.

Olvasóink bizonyára emlékeznek arra, hogy e helyen tavaly november közepén arról cikkeztünk, hogy Ukrajnában elterelendő a figyelmet arról, hogy az országban továbbra is virágzik a korrupció, s még csak nem is látni, hogyan lehetne visszaszorítani annak burjánzását, újólag felütötte a fejét a többségi türelmetlenség, a kirekesztő ukrán nacionalizmus. Akkor szóltunk arról is, hogy Potápi nemzetpolitikáért felelős államtitkár határozottan hangot adott annak a kormányálláspontnak: Magyarország rendkívüli módon nehezményezi azt, hogy Ukrajnában jelentősen módosítani akarják az oktatási törvényt, és meg akarják szüntetni a tisztán egynyelvű oktatási struktúrát, mely végzetes hatással lenne a magyar, és persze az összes többi ukrajnai kisebbség jövője szempontjából. Egyúttal azt is kifejtette: küszöbön áll az ukrán miniszterelnök magyarországi látogatása és remélhető, hogy a két ország kormányfőjének tárgyalásain a kárpátaljai magyarság helyzetét érintő probléma-csomag, mindenekelőtt az anyanyelvi oktatást korlátozni akaró minisztériumi kezdeményezés is terítékre kerül, és a tárgyalóasztalnál majd sikerül a vitás kérdéseket tisztázni.

A jelek arra is mutattak, hogy átmenetileg „szélcsend” következett be az öntevékeny „haza megmentőinek” táborában azt követően, hogy az ukrán miniszterelnök november végi budapesti látogatásakor a magyar kormány világosan közölte Volodimir Hrojszmannal: nem tűri el sem az ukrán oktatási, sem pedig a nyelvhasználati törvény olyan módosítását, amely rontana a kisebbségek helyzetén. Erre hivatkozott most Szijjártó is a Kommerszantnak adott tegnapi interjújában még azt megelőzően, hogy megfogalmazta volna a bevezetőnkben ismertetett kemény hangú állásfoglalását, illetve reményét fejezte ki, hogy Ukrajna végül nem fogadja el azt a drasztikus törvényt, amely szerint nyilvános helyen és a hétköznapi életben csakis az ukrán nyelvet lehetne használni.

Szükség is volt erre a határozott kiállásra, mert időközben kiderült: a tavaly őszi hangulatkeltők elhalkulása átmeneti jellegű volt csupán. Alig ért haza magyarországi látogatásáról az ukrán kormányfő, máris újult erővel lendültek támadásba a hon megmentői szerepkörében tetszelgő nacionalisták, immár nem egy önmutogató népszerű pedagógus-írónő, Larisza Nyicoj úgymond spontán akciójával, aminek korábban támogatója is akadt a kijevi oktatási tárcánál. Ezúttal sokkal magasabbra emelték tétet, melynek kézzelfogható bizonyítéka a mostani brutális nyelvtörvény-tervezet, ami mögé sokan beálltak különböző pártok törvényhozói, köztük – s ez igazán az elgondolkoztató – egyikük az államfő mögött álló, ún. Petro Porosenko Blokkjának képviselője volt.

Ilyen előzmények után lássuk a kárpátaljai véleményt, a Hogy a varjú is ukránul károgjon-t, melyet a magyarországi ruszinok világhírű kutatójának, a tekintélyes történésznek és egykori egyetemi tanárnak, a Magyar Tudományos Akadémia tagjának, Hodinka Antalnak a nevét viselő magyar nyelvészeti intézet tudós szakemberei fogalmaztak meg, és amelyet a Kárpátalja.ma ismertetett meg a hétvégén olvasóival.

A Pallagi Mariann szerkesztő által bemutatott elemzés bevezetőjében arról értesülhetünk, hogy a most benyújtott kíméletlen és agresszív nyelvtörvény-kezdeményezés egy átfogó kisebbségellenes akció része. A tények e téren megcáfolhatatlan nacionalista térhódításról tanúskodnak: miközben Kijevben még le sem zárult az Alkotmánybíróság előtt a 2012-ben elfogadott és azóta is hatályban lévő nyelvtörvény ügyében folyó eljárás, múltév december 19-én parlamenti képviselők egy csoportja új nyelvtörvény-tervezetet nyújtott be a törvényhozás, a Verhovna Rada elé Ukrajna törvénye a nyelvekről Ukrajnában címmel. Ezt a decemberi kezdeményezést egy hónappal később, január 19-én követte az újabb, az eddigieknél sokkal kirekesztőbb tartalmú új jogszabály-javaslat, amely az Ukrajna törvénye az államnyelvről címet viseli.

A beregszászi szakmai elemzés szélesebb kontextusban vizsgálja a különböző parlamenti frakciókból verbuválódott alkalmi kijevi képviselőcsoport elképesztő ötleteit összegereblyéző és törvényesíteni szándékozó normaszöveget, melynek egyetlen célja van: az élet minden területén kötelezővé lenni az államnyelvet. Mielőtt erre az értékelők sort kerítenének, a tervezet néhány jellemzőjét ismertetik. Úgy hisszük, a legjobb szolgálatot az olvasónak azzal tesszük, ha szöveghűen közreadjuk az abszurditásokban bővelkedő törvényjavaslat tartalmi elemeit bemutató áttekintést:

„Az ukrajnai nyelvpolitika iránya alapján már meg sem lepődünk azon, hogy a tervezet értelmében a törvényhozásban, az államigazgatásban, az önkormányzatok munkájában, az állami intézmények, cégek és vállalatok tevékenysége során kizárólag az államnyelv használatát írja elő a tervezet.

A kisebbségek nyelvén folyó oktatás csak a kisebbségi nyelvek tanulására, és nem az ezeken folyó oktatásra vonatkozik, ám a felsőoktatásban még ez sem engedélyezett. Igaz, az egyetemeken, főiskolákon néhány tantárgyat az Európai Unió valamely hivatalos nyelvén is lehet oktatni. Ez is jelzi, hogy a törvény elsősorban az orosz nyelv ellen irányul, hiszen például az Írországban is csupán a lakosság töredéke által használt ír nyelv – mint az EU egyik hivatalos nyelve – elvileg használható lehet az ukrajnai felsőoktatásban, az ukrán állampolgárok harmadának anyanyelve, az orosz azonban nem (mert nem hivatalos nyelv az EU-ban).

A tervezet szerzői a kulturális életben is csak az államnyelvet látnák szívesen. Még a színházi előadások is kizárólag ukrán nyelvűek lehetnek. Amennyiben mégis más nyelvű az előadás, azt ukránul feliratozni szükséges. A tömegtájékoztatásban is az államnyelv kizárólagos uralmára törekszenek az ügybuzgó honatyák. Például a nem ukrán nyelvű tévéműsorokat, a filmeket, riportműsorokat stb. kötelező államnyelvi feliratozással ellátni.

A boltokban, üzletekben, kocsmákban, de még a piacokon is csak államnyelven szabad kiszolgálni a vevőket. S ha a törvényt jelenlegi formájában szavazza meg a parlament, akkor a jogszabályban foglaltak betartását egy külön hatóság, egyfajta nyelvrendőrség felügyeli majd, amely bírságokkal próbálja rákényszeríteni a polgárokat az engedelmességre, vagyis az államnyelv kizárólagos használatára.

Hogy az államnyelvről törvény következetes alkalmazása – abban az országban, amely oly távol áll a jogállamiságtól, mint Porosenko, Hrojszman és Parubij a szegényháztól – mennyire életszerű, elég csak arra utalni, hogy a tervezet szerint minden ukrán állampolgárnak törvény által előírt kötelezettsége az államnyelv ismerete. Ukrajnában politikusok, magas rangú állami hivatalnokok, közszereplők, üzletemberek, celebek, sztársportolók tömege képtelen ukránul nyilatkozni a sajtó előtt. A 25 éve független államnak eddig már két olyan elnöke volt (Leonyid Kucsma és Viktor Janukovics személyében), akik gyakorlatilag hivatalba lépésük után kezdtek bele az ukrán megtanulásába. A mai ukrán politikai és köztisztviselői elit jelentős része (például a kormány több tagja) máig nem beszéli az államnyelvet.

A törvény megsértése esetén a tervezet szerint a magánszemélyek 3400–6800 hrivnya (mai hivatalos árfolyamon számolva 113–226 Euró) büntetésre számíthatnak. A hivatalos és költségvetési szervek büntetése minimum 3400, maximum 5100 ukrán hrivnya (azaz 113–170 Euró) lehet. A legszigorúbb pénzbírságra azonban az oktatás, a tudomány és a kultúra területén számíthatnak azok, akik arra vetemednek, hogy az ukrán helyett más nyelvet használnak. A szellemi szférában tevékenykedőket akár 6800 és 8500 hrivnya közötti összegű pénzbírsággal sújthatják, ami napi banki árfolyamon 226 és 282 Eurót jelent.

Törvénysértésnek tekintik azt is a tervezetet jegyző parlamenti képviselők, ha valaki Ukrajnában a hivatalos két- vagy többnyelvűség bevezetését veti fel nyilvánosan. A tervezet szerint ez az államrend veszélyeztetésével egyenértékű büntetőjogi kategória.”

A száraz tények ismertetést követően következik annak a politikai-társadalmi környezetnek a felvázolása a kárpátaljai magyar nyelvészeti intézet elemzésében, mely megágyazhatott az ilyen jellegű kirekesztő törvényhozási kezdeményezésnek. Ahogyan történt ez az általunk már szóbahozott múltévi oktatási tárca által kibocsátott nemzeti türelmetlenségről árulkodó kisebbségellenes minisztériumi körlevél esetében is, melyet Potápi államtitkár bírált akkor, a mostani javaslat sem más, mint egy tudatos figyelemelterelő akció. Nem célja a kétségtelenül összetett, tradicionálisnak tekinthető ukrajnai nyelvi kérdések átfogó rendezése. Ezúttal is megvezetésről parasztvakításról van szó, mivel Kijev képtelen, de valójában nem is akarja kezelni az ország előtt tornyosuló kihívásokat:

„A nyelvtörvénytervezetek terén mutatott fokozott aktivitás alapján úgy tűnik, hogy az ukrán politikai elit bizonyos része komoly energiákat fektet az Ukrajnában hagyományosan bonyolult nyelvi kérdés rendezésébe. Valójában azonban sokkal valószínűbb, hogy a cél nem a nyelvi problémakör megoldása, hiszen ezekkel a törvénytervezetekkel lehetetlen a társadalmi feszültségek feloldása. Sokkal inkább a probléma fokozódása várható. Az igazi cél az lehet, hogy eltereljék a közvélemény figyelmét az országot sújtó politikai és gazdasági válságról, Ukrajna kül- és belpolitikai kudarcairól és kompromisszumairól.”

Semmi sem új a nap alatt – derül ki a Hogy a varjú is ukránul károgjon folytatásából. A publikáció szerzői rámutatnak arra, hogy valahányszor politikai krízishelyzetet élt át Ukrajna népe, pótcselekvésként mindig kapóra jött a feszítő gondokat elfedni akaró fügefalevélként az ügyeletes slágertéma, a nyelvhasználattal való foglalkozás. Ez történt meg az oly sok reménnyel és csalódással megélt három évvel ezelőtti rendszerváltás-kísérlet idején, s ez volt a mesterségesen előtérbe tolt és felnagyított álindoka Krím megszállásának és a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus kirobbanásának. Hogy ez mennyire így volt, azt a cikk szerzői nemzetközileg is ismert politikai elemzők, köztük a kenti egyetemi professzor, Richard Sakwa véleményével támasztják alá. Mellettük megismerhetjük a politikai „nagyágyú”, az orosz elnök álláspontját ez ügyben.

„2014. február 23-án, amikor Janukovics elnök szökése után történetének legsúlyosabb politikai válságával nézett szembe az ország, illetve amikor a Verhovna Rada épületétől néhány száz méternyire lángokban állt a Függetlenség tere (a Majdan) és egymást lőtték az emberek, a honatyáknak nem volt fontosabb dolga, mint az, hogy a 2012-ben épp általuk elfogadott nyelvtörvény eltörléséről szavazzanak. És bár az Ukrajna elnöki posztját és a parlament házelnöki tisztjét akkor egy személyben ideiglenesen betöltő Olekszandr Turcsinov a kiélezett politikai helyzetet mérlegelve február 27-én úgy döntött, nem írja alá a 2012-es nyelvtörvényt hatályon kívül helyező dokumentumot, a nyelvtörvény eltörlésére irányuló szándéknak súlyos következményei lettek.

Elemzők szerint a nyelvi kérdés a Krím megszállásának és a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus kirobbanásának egyik legfőbb ürügye lett. „Háború a határon: Ukrajna üllő és kalapács között” című könyvében Richard Sakwa például leszögezi: „Az ország keleti részén kirobbant konfliktusnak a nyelvkérdés volt az egyik kiváltó oka”.

Andrij Drozda ukrán szakértő úgy látja, hogy „A mai ukrajnai helyzet példája annak, hogyan válik a nyelvi és kulturális háború előfeltételévé és hivatalos alapjává egy valódi hadjáratnak”

„Bárhonnan nézzük, a jelenlegi orosz–ukrán háború a nyelv miatt kezdődött. Ez vitathatatlan tény. Oroszország épp a nyelvi tényezőt használta fel mint az agresszió okát – azzal magyarázva, hogy meg kell védenie az orosz ajkú polgárokat Ukrajnában” – foglalta össze a konfliktus okait Szerhij Osznacs

Vlagyimir Putyin orosz elnök a következőket mondta a Krím Oroszországhoz csatolásának moszkvai ceremóniája során 2014. március 18-án tartott beszédében: …a Krím és Szevasztopol lakói Oroszországhoz fordultak, hogy védelmezze meg életüket és jogaikat azzal, hogy megelőzi az olyan eseményeket, mint amelyek Kijevben, Donyeckben, Harkovban és más ukrán városokban történtek, illetve történnek jelenleg is. Ezt a kérést nyilvánvalóan nem hagyhattuk figyelmen kívül. Részünkről ez felért volna egy árulással. (…) Érthető az aggodalmunk, hiszen nem egyszerűen csak közeli szomszédok vagyunk, hanem, mint azt már többször említettem, egyetlen nemzet. (…) Több millió orosz nyelvet beszélő ember él Ukrajnában, és él majd a jövőben is. Oroszország mindig meg fogja védeni érdekeiket, minden politikai, diplomáciai és jogi eszközt bevetve. De elsősorban mégis Ukrajna érdeke kellene legyen ezen polgárok jogainak és érdekeinek teljes körű védelme. Ez ugyanis Ukrajna állami stabilitásának és területi integritásának garanciája.”

A hogyan továbbról is van kikristályosodott álláspontja a Hogy a varjú is ukránul károgjon értékelés szerzőinek. Mielőtt erre vonatkozó meglátásukat ismertetnénk, hadd tegyünk egy megjegyzést. Annak ismeretében, hogy három évvel  ezelőtt a 2012-es nyelvtörvény eltörlésének hírére Oroszország azonnal bejelentette: védelmébe veszi az ukrajnai orosz anyanyelvű közösséget és már aznap a Krím területén megjelentek az orosz hadsereg felségjelzés nélküli fegyveresei, a „zöld emberkék”-ként elhíresült katonák, majd ami ezt követően mindmáig megtörtént,  – úgy hisszük, a kárpátaljai nyelvészek publikációjának záró következtetései kétségtelenül helytállóak. Viszont ott, ahol még a varjút is ukrán nyelvű károgásra szeretnék késztetni, a jámbor óhaj sajnos megmarad a kívánság szintjén, kedvező fordulatra aligha van remény.

A nyelvi, nemzetiségi konfliktusok gerjesztése, az erőszakos ukránosítás egészen bizonyosan nem szolgálja sem Ukrajna, sem pedig az ország polgárainak érdekeit. Ahelyett, hogy egyes politikai szereplők a varjút is ukrán nyelvű károgásra akarnák bírni, érdemes volna odafigyelni az Európa Tanács (ET) „A nemzeti kisebbségek helyzete és jogai Európában” címmel elfogadott 1985 (2014) számú határozatára.

Az – állítólag – Európába igyekvő Ukrajna számára tanulságos lehetnek az ET határozat alábbi sorai: „Az, hogy nem sikerült kielégítő választ adni a kisebbségi kérdésekre, politikai feszültségek, konfliktusok és az emberi jogok megsértésének fő oka volt. A kisebbségvédelem tehát a konfliktus-megelőzés eszközének is tekinthető.”

Az ukrán mint államnyelv kizárólagosságát hirdetők számára megfontolásra érdemesek az ET határozatának azon szavai is, melyben felszólítja az ET tagállamait (melyek között Ukrajna is jelen van), hogy „mozdítsák elő a nemzeti kisebbségek által beszélt nyelvek hivatalos használatát azokon a területeken, ahol élnek”.

Ukrajna számára nem a homogén nemzetállam kierőszakolása, hanem az emberi és kisebbségi jogok elismerése és tisztelete lehet járható út. Az ET Közgyűlésének említett határozata „hangsúlyozza a stabilitás, szolidaritás és népek sokasága Európában való békés egymás mellett élésének fontosságát, és felszólít az »egység s sokféleségben« koncepció támogatására az országokon belül és az országok között. A nemzeti kisebbségek jogainak védelme maradjon prioritás a politikai napirenden.”