„…a megvalósított eredmény, nem pedig a pozitív sajtóvisszhang vagy az önfényezés számít” – Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke évet értékelt

Megszólalt a héten a Kárpáti Igaz Szóban Zubánics László az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke és a napilap utolsó óévi számában mérleget vont a mögöttünk hagyott 2016-os esztendőről. A leltárkészítés során a politikus beszámolt a kárpátaljai magyar összefogás eredményeiről, a magyar kormány és az UMDSZ közötti viszony gyökeresen új alapokra helyezésének pozitív következményeiről, a soha korábban nem tapasztalt anyaországi támogatásokról és az ottani magyar közösség szaporodó, valóban embertpróbáló gondjairól. Utóbbiak mentén elmondja: a folyamatosan romló életkörülmények miatt az elvándorlás okozza a legnagyobb problémát, de növeli a bajt az ukrán nemzeti türelmetlenség is, mely sajnos testet öltött több kisebbségellenes kijevi kezdeményezésben.

Egy évvel ezelőtt, 2016 januárjának első napjaiban „Ne kelljen menekülni innen...” címmel e helyen ismertettük Zubánics László UMDSZ elnöknek azt a mérlegmegvonó interjúját, melyben a kárpátaljai magyarság tekintélyesebb és népszerűbb, de Budapestről sokáig csak megtűrt, mint támogatott magyar érdekvédelmi szervezetének első embere beszámolt elnöki mandátumának első esztendejéről. Akkor Zubánics elmondta a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztő-helyettesének: a kárpátaljai magyarok számára rendkívül mozgalmasnak bizonyuló 2015-ös esztendő példátlan magyar sikereket hozott és ennek elérése a korábbi riválissal, a KMKSZ-el történt kiegyezésnek és a választási együttműködésnek volt köszönhető. Azt sem titkolta el a civilben történész és egyetemi tanár, az ungvári egyetem magyar karának dékánhelyettese, hogy az egymásra találásban az ukrán választási törvény kényszere mellett döntő szerepe volt a budapesti ráhatásnak. A kiegyezést elősegítette az a megváltozott magyarhoni kormányzati szemlélet, melyet Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár képviselt, aki újraértékelte elődeinek, a Németh Zsolt-Répás Zsuzsanna duónak a permanens KMKSZ-UMDSZ ellenségeskedésszításnak a kártékony és lélekromboló gyakorlatát, és jószolgálati küldetést vállalva a korábbi ádáz ellenfeleket partnerségre ösztökélte. A Potápi által tető alá hozott kibékülés, melynek részleteiről annak idején beszámoltunk, meg is hozta a kedvező választási eredményt, sőt túl is szárnyalta az előzetes várakozásokat.

A tavalyi évkezdeti Zubánics-vallomás címe, a „Ne kelljen menekülni innen...” egyértelműen jelezte, hogy a kárpátaljai magyarság megmaradásának és megtartatásának a legnagyobb veszélyforrása a kilátástalanság rémképe, az elvándorlás fenyegető kényszere, amire megnyugtató választ csak a legkiszolgáltatottabb helyzetben élő Kárpát-medencei magyar közösség életkörülményeinek javulása adhat. Akik figyelemmel kísérték a rovatunkat, azok számára  ez a megállapítás aligha okoz meglepetést, hiszen  a Kárpátalján élő honfitársaink nehéz helyzetét, létgondjaikat többször is szóvá tettük az elmúlt hónapokban, miközben persze szóltunk, például itt és itt vagy itt, nemcsak az ottani elkeserítő állapotokról, hanem a tenniakarók kiútkereséseiről, a túlélési kísérletekről.

Az UMDSZ elnöke egy évvel ezelőtti konfessziójában arról is beszélt, hogy „a választási sikertörténet sem feledtetheti velünk az összukrajnai társadalmi, politikai gazdasági vesszőfutást”, aminek következményeképpen „mi lettünk Európa koldusai. Az állam a Nemzetközi Valutaalap kegyelméből és könyörhiteléből él, az átlagpolgár pedig szubvenciók után koslat, s választ: rezsit fizet, vagy eszik inkább.”

Nem feledkezett meg akkori interjújában Zubánics arról, hogy hangsúlyosan kitérjen a nemzeti szolidaritás lépten-nyomon megtapasztalt megnyilvánulásaira. Mint elmondta: „Az anyaország, más régiók magyarjai azonnal a segítségünkre siettek. Helyben is tettekben öltött testet a szolidaritás. Ezrek kapcsolódtak be az egyházak, ifjúsági szervezetek ajándékozó akcióiba. Ám az így megnyilvánuló adakozó szeretet, féltő odafigyelés sem feledtetheti a tényt: az elhibázott belpolitika, a rablógazdálkodás, a burjánzó korrupció közepette a segélyek ugyan megdobogtatják a szívet, emberségről, összetartozásról tanúskodnak, ám nem jelentenek megoldást.”

Végül kiemelte, bizakodással tölti el, hogy a megkülönböztetett magyarországi odafigyelésnek folytatása is lehet, mert küszöbön áll egy olyan jellegű gazdaságélénkítő programcsomag bejelentése Budapesten a kárpátaljai magyarok számára, mint amilyent korábban, 50 milliárd forintot erre a célra szánva, az Orbán-kormány a vajdasági magyarságnak biztosított.

Ilyen előzmények ismeretében, úgy hisszük, érdemes egy év elteltével ismét megszólaltatni a tavalyi mérlegmegvonót, hadd lássuk, mi változott egy esztendő alatt, mi lett a tervekből, a reményekből s hogyan alakult a kárpátaljai honfitársaink sorsa? Már csak azért is indokolt meghallgatni a most újra megszólaló UMDSZ elnököt, mert Ukrajnában, s így Kárpátalján is, az élet ugyan semmivel sem lett könnyebb 2016-ban, de az anyaországféltő gondoskodása azóta konkrétumok szintjén is testet öltött, mindenekelőtt az akkor beharangozott, utóbb az ír eredetű ifjabb Egán Edéről, az egykor Kárpátalja felzárkóztatásáért küzdő "nemzetgazdáról" elnevezett átfogó gazdasági program révén. (A terv névadója, Egán Ede közgazdász 1897–1901 között miniszteri biztosként szervezte és irányította a kárpátaljai kisparaszti gazdaságok megsegítését.)

Előbb az itt elérhető átfogó gazdaságfejlesztési stratégiai terv készült el, majd az Egán Ede-terv végrehajtásra 2016 márciusában megszületett a budapesti döntés: a magyar kormány 20 milliárd forint kedvezményes hitelkeretet nyitott kárpátaljai vállalkozók támogatására és emellett 2 milliárd 150 millió forint összeget is átutalt az év folyamán ottani, vállalkozói kezdeményezések finanszírozására. Az Orbán kabinet a lebonyolítással a KMKSZ-t bízta meg, de mivel az augusztus elsején elstartolt, három évesre tervezett program minden ottani magyar vállalkozó számára nyitott, aki mezőgazdasági, vállalkozásfejlesztési és turisztikai fejlesztési területen érdekelt, a pályázatok elbírálása értelemszerűen mentes volt politikai szimpátiáktól.

Maga az UMDSZ elnöke is ezt a budapesti kormánydöntést tartja a most mögöttünk hagyott esztendő legnagyobb horderejű, valóban nemzetpolitikai jelentőségű kezdeményezésének. Mint elmondta az őt kérdezőnek, aki ezúttal is Dunda György a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztő-helyettese volt: „Az Egán Ede Program révén a kárpátaljai magyarság nagy részét kitevő falusi lakosság is megszólításra került, a meghirdetett támogatási formákban részesülő emberek ismét hinni kezdtek egy élhetőbb, kiszámíthatóbb jövőben.”

Az élhetőbb, kiszámíthatóbb jövő érdekében, mint kiderül Zubánics mostani interjújából, „az Ukrajnában zajló események, a belpolitikai és a gazdasági válság arra ösztökélte a magyar kormányt, hogy nagymértékű gazdasági erőforrásokat mozgósítson a helyi magyarság megmentésére és talpra állítására.” Ennek a stratégiai horderejű kezdeményezése volt az Egán Ede Program, de a soha korábban nem tapasztalt mértékű anyaországi támogatási szándék nem merült ki ebben a nagyszabású gazdaságélénkítő projektben. Nem is lett volna ez elegendő, hiszen a folyamatosan romló körülmények miatt, nem túlzás állítani, folyamatos „tűzoltásra” is szükség volt.

Az egyéb területeken, elsősorban az oktatás és kultúra világában megnyilvánuló megkülönböztetett anyaországi odafigyelésről az UMDSZ elnöke a következőket tartotta fontosnak kiemelni:

„A pedagógusok, közművelődési és egészségügyi dolgozók bérkiegészítése, illetve a gyermekétkeztetési támogatások nélkül intézményrendszerünk megrendült volna, sokkal drasztikusabb elvándorlási adatokkal kellene most szembenéznünk. A Máért oktatási és kulturális bizottságának ülésén javasoltam, hogy a támogatások célszerű felhasználásának koordinációja érdekében szükség lenne egy egységes határon túli (esetünkben kárpátaljai) támogatási adatbázis felállítására, s ennek a nemzetpolitikai államtitkárság lenne a gazdája. Erre azért is szükség lenne, mert gyakran előfordul, hogy egy-egy intézményt többen is felkarolnak, míg mások méltatlanul kimaradnak a támogatotti körből.”

A jól ismert előzmények ismeretében meg nem kerülhető kérdés a Kárpáti Igaz Szó újságírója számára az is, hogy a korábbi mostoha viszony, mely jellemezte a magyar kormány és az UMDSZ kapcsolatait, miként változott az elmúlt esztendőben. Zubánics a kérdésre válaszolva elmondta: pozitívan értékeli a történteket, bár kétségtelen az is, hogy e válaszának utolsó mondatában, mely nem véletlenül vált végül az interjú címévé, félre nem érthetően üzenni akart a külső ráhatással partnerré szelídült korábbi riválisok keményvonalasainak:

„Meglátásom szerint a magyar kormány és az országos szövetségünk kapcsolatának alakulásában a 2014-es közgyűlésünk, illetve a nemzetpolitikai értékekhez való rugalmasabb hozzáállásunk indított el jelentős elmozdulást. Ezt az idei Magyar Állandó Értekezleten (Máért) elhangzott értékelések is alátámasztják. A magyar kormánynak van ugyan egy stratégiai partnere a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) személyében, ez azonban nem zárja ki, hogy stabil, partneri együttműködést tartson fenn az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséggel is. Nem elhanyagolható tény, hogy a mi szervezetünk soraiban jelentős számban vannak jelen az értelmiség képviselői, akiknek a mellőzése súlyos hiba lenne. Az UMDSZ elnöksége az év elején elkészített egy jelentősebb tanulmányt a kárpátaljai magyarság gazdaságfejlesztési stratégiájáról, amelyet megküldött a magyar kormány illetékeseinek, jelenleg pedig az oktatási stratégia kialakításán dolgozunk. Szinte napi kapcsolatban vagyunk a nemzetpolitikai államtitkársággal és a Kárpátalja fejlesztésével foglalkozó kormánybiztossággal, így saját kapcsolati tőkénket és humánerő-forrásainkat mozgósítva gyakorlati szinten is bekapcsolódunk azokba a programokba, amelyek itt megvalósulnak. Nem minden esetben domborodik ki ebből a folyamatból az UMDSZ, azonban számunkra elsősorban a megvalósított eredmény, nem pedig a pozitív sajtóvisszhang vagy az önfényezés számít.”

A Kárpáti Igaz Szóban közölt nagyinterjú bevezetésében a szerkesztőségi felvezetőben arról olvashattunk, hogy a kárpátaljai magyarság számára felemelő és gondterhes pillanatokat hozó 2016-os évben a megtapasztaltakat megélve „bizakodásra ad okot, hogy magyarságszervezeteink 2015-ben elindult együttműködése nem torpant meg, sőt, talán erősödött is. Szükség is van rá, mert közösségünknek akad éppen elég rosszakarója Kijevben és helyben egyaránt. Közösen ezeket a megalapozatlan támadásokat is könnyebb kivédeni.”

Az együttműködésnek, az összefogás kötelező imperatívuszának, ahogyan máshol, valóban Kárpátalján sincs alternatívája.  E korparancs mellett határozottan hitet tett interjújában a historikus-politikus, aki egy bő esztendő távlatából ekképp értékeli a KMKSZ-UMDSZ összefogás hozadékait:

„Azt kell mondanom, a 2016-os események igazolták azokat a várakozásokat, amelyek a kárpátaljai magyar–magyar együttműködést övezték. A közelmúltban egy nagyobb merítésű szociológiai felmérést készítettek Kárpátalján, amely során mind a magyar, mind pedig az ukrán lakosság véleményét kikérték az aktuális viszonyokról. Az eredmény valószínűleg mindenkit meglepett, mármint pozitív értelemben. Egyrészt a magyar összefogás révén, másrészt a magyar kormány intenzív „odafigyelési” politikájának köszönhetően mi magunk is, valamint a velünk együtt élő többségi nemzet képviselői is sokkal erősebbnek érzékeljük a súlyunkat, mint amekkora az valójában a lélekszám, illetve a politikai befolyás alapján. Az anyaországi támogatásoknak és a hosszú idő után létrejött magyar egységnek köszönhetően a nagyarányú elvándorlás ellenére mind magunk, mind pedig az ukránság többre becsüli a vidék magyarságát valós számarányánál. Mi azt 22,8 százaléknyira taksáltuk, az ukránok szerint 18,4 százalékát alkotjuk Kárpátalja lakosságának, miközben tudjuk, a 2001-es népszámlálás során 12 százalékot mértek, ami azóta biztosan csökkent. Ez többek között az együttműködésünknek is köszönhető, összeadódtak a kárpátaljai magyar erőviszonyok. Sikerült kiküszöbölni a korábbi párhuzamosságokat, gondolok itt arra, hogy nincsenek megduplázódott nemzeti ünnepek, mi több, meghívjuk egymást saját rendezvényeinkre. Ezt a szervezetek tagsága, de az egyszerű kárpátaljai ember is tolerálja, hiszen nem kell önmagában meghasonulnia. A választási együttműködésen túl sikerült megállapodnunk egy olyan általános keretegyezményben, amely lehetővé teszi szervezeteink szorosabb együttműködését. Ennek köszönhetően most már az UMDSZ képviselői is jelen vannak azokban a grémiumokban, ahol a kárpátaljai magyarságot érintő ügyekben döntések születnek. Kikérik a véleményünket. Természetesen még mindig vannak kisebb-nagyobb egyenetlenségek az együttműködési rendszerben, elsősorban ott, ahol 2015 őszén nem sikerült megállapodnunk a közös fellépésről. Az elmúlt esztendő világosan megmutatta, hogy ezeken a helyeken is nagyobb eredményeket tudnánk felmutatni, ha a helyi aktivistáink képesek lennének felülemelkedni a múlt sérelmein.”

A kárpátaljai magyarságot megtizedelő elvándorlás kérdése, akárcsak a tavalyi Zubánics-megszólalásban, az ideiben is hangsúlyosan szerepelt. A hivatalos magyar nemzetpolitikában bekövetkezett paradigmaváltás, a magyar kormányzat pozitív hozzáállása az UMDSZ-hez, amivel – mint láttuk – kézzelfogható módon, több területen is kezdeményezve, konkrét jeleit adta, annak, hogy számára politikai szimpátiáktól és opcióktól függetlenül minden kárpátaljai magyar egyaránt fontos, és tesz is azért, hogy senkinek „ne kelljen menekülni innen”, talán valóban elősegítheti az interjúalany reményét: az elvándorlás kényszere Kárpátalján, akár belátható időn belül megszűnhet, a folyamat esetleg  vissza is fordítható:

 „A kedvezményes honosítás, s ezáltal az európai országokban való szabadabb mozgás természetes módon elindított egyfajta migrációt a kárpátaljai magyarság körében is. Ez hasonló azokhoz a folyamatokhoz, amelyek a XX. század elején zajlottak, amikor kenyérkeresőink a belgiumi bányáktól kezdve az amerikai kőolajlelőhelyekig mindenütt fellelhetőek voltak. Ez részben természetes is, hiszen a szabad munkaerő oda áramlik, ahol megfelelő kereslet van. De külföldön sem fonják kolbászból a kerítést, a távolban számtalan nehézséggel kell megküzdeniük földijeinknek. Meglátásom szerint 1-2 éven belül lecseng ez a nagy elvándorlási láz, s sokan, részben csalódva, hazatérnek szülőföldjükre. Ennek a remélt hazatérésnek a lehetőségeit növelhetik azok a gazdasági fejlesztések, amelyek nemrég elindultak.”

Ukrajnában a mögöttünk hagyott 2016-os év egyszerre volt a lehetőségek és csalódások esztendeje. A leköszönő esztendőt értékelve Zubánics előbb tömören az országos állapotokról szól, így az elvárásokról, a reményekről és a kijózanító illúzióvesztésekről, majd ezek tükrében kerít sort a saját közössége számára nyugtalanító és sajnos egyre inkább szaporodó fejlemények felidézésére:

„Reménykedtünk abban, hogy a 2015-ös politikai megrázkódtatások után Ukrajna végre talpra áll, s elindul az európai integráció útján. Erre a lehetőségek is megvoltak, hiszen az EU vezetősége pozitív jelzést adott a társulási megállapodás előkészítéséhez. Sajnos mind a gazdasági fellendülés, mind pedig a kiegyensúlyozott politizálás elmaradt. Mi több, a kisebbségi érdekérvényesítés szempontjából számos visszalépéstől kell félnünk. A lakosság körében elharapódzó idegenellenesség egyre aggasztóbb méreteket ölt, amelynek olyan „gyümölcsei” születtek, mint a március 13-i ungvári magyarellenes jelszavakat skandáló felvonulás, vagy legutóbb a holokauszt áldozatai ungvári emlékművének a meggyalázása. Az utóbbi időben pedig megszaporodtak azok a provokációk, amelyek miatt az állambiztonsági szolgálatok vizsgálatot indítottak a magyar szervezetek ellen szeparatizmus gyanújával. Úgymond alulról jövő kezdeményezésre a szakminisztérium indítványozta az oktatási törvény módosítását, illetve képviselői beadvány alapján az alkotmánybíróság vizsgálja a kisebbségbarát nyelvtörvény részleges, vagy teljes eltörlését.

Ugyanakkor hosszú idő óta először került sor ukrán–magyar hivatalos kormányfői találkozóra, amelynek előkészítési stádiumában az UMDSZ és a KMKSZ közösen fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, s javasoltuk, vesse fel ukrán tárgyalópartnerének azokat a problémákat, amelyek a kárpátaljai magyarságot hatványozottan foglalkoztatják. Meglátásunk szerint Ukrajnának nem kell mást tennie, mint betartania saját törvényeit, illetve nemzetközi kötelezettségvállalásait, illetve eleget tenni annak az alkotmányos normának, hogy az elfogadásra kerülő új törvények nem szűkíthetik a már meglévő kereteket. A 2016-os év egyik szomorú tanúsága, hogy a kisebbségi érdekérvényesítés, sajnos, lenullázódni látszik. Éppen ezért fontos, hogy a kárpátaljai magyarságnak is ki kell lépnie a nemzetközi porondra. Ennek a folyamatnak a része, hogy a két politikai szervezet szakmai intézményekkel és szakértőkkel közösen elkészítette és benyújtotta árnyékjelentését a nyelvi Charta ukrajnai betartásával kapcsolatban, s felhívta a figyelmet azokra a visszásságokra, amelyek ezen a téren tapasztalhatóak.”

A tavalyi esztendőben a sokasodó kisebbségellenes kijevi törekvések közül a legveszélyesebbeknek az oktatás világát érintő, nyíltan soviniszta kezdeményezések bizonyultak. Az a fanatikus hazafiság, amit az obskúrus politikai zavarkeltők szócsövévé előlépett Larisza Nyicoj népszerű írónő és pedagógus képviselt, s melynek kockázataira mi is felhívtuk korábban a figyelmet, komoly félelmeket keltett kárpátaljai honfitársaink körében, akárcsak a régióban élő többi kisebbségben. A másik, immár csak a magyarokat célkeresztbe vevő és minden alapot nélkülöző vádaskodása az ukrán nacionalizmusnak a szeparatizmus rágalma volt, amivel a mindegyre meg-megnyilvánuló kútmérgezők próbálták folyamatosan hiszterizálni a közvéleményt.

Zárásképpen hadd közöljük az interjúnak azt a két kérdését és az azokra adott válaszokat, melyek e két, közérzetromboló nacionalista kezdeményezés valódi hátterét és fenyegető veszélyeit igyekezett megvilágítani:

„Komoly félelmet keltenek az oktatásunkat veszélyeztető kijevi törekvések. Mi várható ezen a téren?

Az oktatási törvény tervezett módosítása gyakorlatilag gyökerestül megváltoztatná a jelenlegi kisebbségi oktatás helyzetét. A döntéshozókat hidegen hagyja, hogy a tervezett változtatások ellentmondanak minden hatályos jogszabálynak, köztük magának az alkotmánynak is. Érvénybe lépése esetén könnyen abba a helyzetbe kerülhetünk, hogy a kisebbségi oktatás először kétnyelvű lesz, a későbbiekben csupán a kisebbségi (esetünkben a magyar) nyelv és irodalom oktatására lesz lehetőség anyanyelven. Ebben az ügyben, akárcsak a nyelvtörvény módosításával kapcsolatban, megkerestük az emberi jogok parlamenti biztosát, aki támogatásáról biztosított bennünket.

Az idei év egyik negatív slágertémája volt a helyi magyarságot gyakran ért szeparatista vádak…

Régi szovjet közmondás, hogy ahol nincs ügy, ott majd csinálunk. Valahogy így van ez a szeparatizmussal is. Gyakorlatilag hisztériakeltés folyik országos szinten, hiszen egyesek még a megyei tanács elnökének televíziós interjújában is elszakadásra való felhívást véltek felfedezni. Idén ősszel a magyar szervezetek háza táján is megszaporodtak az efféle vádak. Mi több, azt látjuk, hogy az esetek többségében „kreált szeparatizmus”-ról beszélünk, amikor valakik kiragadott szövegrészletekkel, félrevezető fényképekkel azt próbálják sugallni a médián keresztül a többségi nemzetnek, hogy mi, kárpátaljai magyarok veszélyesek vagyunk, s még álmunkban is szeparatista terveket szövögetünk. Pedig csak vissza kell tekinteni a történelemben, a XX. században bármelyik állam kötelékébe is tartozott a kárpátaljai magyarság, mindig jogkövető, tisztességes polgárként viselkedett.”