Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (november 9-15.)
Potápi Árpád János: nemet mondunk a kárpátaljai magyar oktatást felszámolni akaró ukrán nacionalistáknak
Másfél évvel ezelőtt, 2015 júniusában, az addig testvérharcot folytató két kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezet összebékítése érdekében kezdeményezett jószolgálati közvetítő munkája okán tettük szóvá ebben a rovatban azt, hogy Potápi Árpád János budapesti nemzetpolitikai államtitkár „alig pár hónap alatt lényegesen többet segített itt Kárpátalján a magyar ügynek, mint elődei együtt az elmúlt öt évben”, miközben „kegyetlenül nehéz dolga van, mert valóságos bástyák épültek az ügy ellenében, s bírnia kell a budapesti kormányzás jóindulatát is pozitív kezdeményezéseihez.”
A kiegyezés végül Potápi „aprómunkájának” köszönhetően meg is valósult, annak ellenére, hogy a korábbi budapesti megmondóemberek, a Németh Zsolt-Répás Zsuzsanna duó zsigerből politizáló kárpátaljai árvái nagyon nem nézték jó szemmel, hogy a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) új elnöke, Brenzovics László elfogadta a rivális, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) szintén újonnan megválasztott első emberének, Zubánics Lászlónak a kinyújtott kezét.
Amikor még csak halványan felsejleni tűnt a magyar-magyar belső kiegyezés esélye, teljes joggal állapította meg a Kárpáti Igaz Szó: „az, hogy a kárpátaljai magyarság megmarad-e megyei szintű tényezőnek, részben a magyar kormány felelőssége is, hiszen megvannak a szükséges eszközei a közösségi érdek érvényesítésére.”
A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Potápi Árpád János ennek a felelősségnek tudatában mindent meg is tett azért, hogy a KMKSZ és az UMDSZ közötti, a mintegy húsz éve megromlott viszony helyreálljon. Személyesen vállalt szerepet abban, hogy oldódjon a feszültség és elindulhasson a két szervezet közötti dialógus. Ez viszonylag hamar eredménnyel is járt: az októberben sorra került helyhatósági választásokon való sikeres magyar részvétel érdekében a két, eddig rivalizáló magyar szervezet, a KMKSZ és az UMDSZ együttműködési megállapodást kötött.
A két évtizedes háborúskodásnak véget vető egymásratalálás meghozta az gyümölcsét: Kárpátalján a tavaly október 25.-i önkormányzati választások egyik fő győztese az ott élő magyarság lett. Az összefogással létrehozott magyar pártlista 9 százalékos eredménnyel került be a legfőbb döntéshozatali testületbe, a megyei tanácsba, ahol így megduplázódott a magyar politikai jelenlét. A közös KMKSZ-UMDSZ lista ilyen és ehhez hasonló sikereket hozott a régió számos helyi önkormányzatában is és mindenki meglepetésre nemcsak a magyaroklakta településeken.
A választási adatok arról tanúskodtak, hogy ukránok tömegesen preferálták a magyar pártok koalícióját, melyről mi is szóltunk e helyen az tavaly októberi választások után és idéztük is egy ottani kolléga értékelését. Őszerinte: „Az összefogásnak köszönhetően viszont talán soha vissza nem térő lehetőség is megnyílt a magyar erők előtt: utoljára a Szovjetunió szétesése után, a kilencvenes évek elején voltak ilyen jó pozíciói a kárpátaljai magyarságnak. Most sok ukrán településen is jó eredményt ért el a megyei magyar lista. A választók annyira kiábrándultak már az ukrán pártok hazug politikájából, hogy sokan úgy gondolhatták, megéri esélyt adni a magyaroknak, hátha ők képesek lesznek európai módon politizálni.”
A sikeres akkori magyar szereplést követte a közös munka, a megválasztottak élni kívántak a megkapott eséllyel és igyekeztek is visszaigazolni a reménykedő nemzettársaiktól és a megkeseredett többségiektől egyaránt megkapott bizalmat. Megpróbálkoztak és sikerrel is tették az elvárásoknak megfelelően a saját és a nagyobb közösség érdekében „európai módon politizálni.”
És ma, egy évvel a választások után milyen állapotok uralkodnak Kárpátalján? Az erőfeszítések vajon meghozták-e a kívánt eredményt? Vajon kecsegtethet-e napjainkban sikerrel Kárpátalján vagy bárhol máshol Ukrajnában az európai módon történő politizálás?
A válasz sajnos a nem. A magyarok megpróbálkoztak ugyan, olykor erőn felül is; ki-ki a maga helyén tette is a dolgát a vállalásához híven, rajtuk semmi se múlott, de a helyzet időközben drámaian megváltozott. A központi hatalom európai politizálást mond, európai értékekről papol, de mindent megtesz, hogy ez csak illúzió maradjon. A politikai légkör a lehető legkedvezőtlenebben alakult, a működési feltételeknek, a közállapotoknak köze sincs ahhoz, amit Európa képvisel.
Múlt héten arról cikkezve, hogy a nagydobronyiaknak elegük lett a várakozásból, a beváltatlan kijevi ígéretekből és maguk kezébe vették településük útjainak rendbetételét, az olvasóink már némi képet alkothattak arról, hogy mennyire akar eleget tenni Kijev a jogos lakossági elvárásoknak. Egyfajta magyarázatként erre akár elfogadható is lehetett volna a jól ismert politikai-gazdasági körülményekre hivatkozás, a központi költségvetés siralmas állapotának a tudomásulvétele, a polgárháborús állapotok a maguk, össztársadalmat sújtó következményeivel, ha nem szembesültünk volna például tegnap azzal a hírrel, hogy „a nyugati közvéleményt sokkolta az ukrán politikai elit elektronikus vagyonbevallása. Óriási ellentmondást mutat, hogy Európa egyik legszegényebb országában multimilliomosok a politikusok. Petro Porosenko államfő az öreg kontinensen a legtehetősebb az összes kollégája között, de közben ő az, aki bármerre is jár, hitelekért könyörög.”
És még valamit a beváltatlan ígéretekről, amikről szintén tegnap olvashattunk a Magyar Időkben: „Hiába ígérte 2014-es megválasztásakor Petro Porosenko elnök, hogy eladja üzleti érdekeltségeit, „elfeledkezett” róla. Európa leggazdagabb államfőjének száznál is több vállalkozásban van tulajdonrésze. Ezek pontos értékére nem tért ki, de a tekintélyes Forbes magazin becslése alapján egy év alatt 100 millió dollárral nőtt a vagyona, mára 858 milliót tesz ki. Porosenkónak az idén sikerült túlélnie egy óriási offshore-botrányt is.
A panamai Mossack Fonseca ügyvédi irodából kiszivárgott lista alapján offshore vállalatot alapított a Brit Virgin-szigeteken. Magyarázkodása szerint erre azért volt szükség, hogy a tulajdonában lévő Roshen édesipari vállalatot eladhassa, de ezt persze máig nem tette meg, sőt, a cég oroszországi üzemeit sem számolta fel, noha országa háborús viszonyban áll a szomszédos országgal, amit adóbefizetések révén maga Porosenko elnök is támogat.”
Mindezt azért kívántuk elmondani, mert abban az országban „ahol a minimálbér és a nyugdíj alig tesz ki 50 dollárt, ott a 450 fős parlament tagjai együttvéve közel 500 millió dollárnyi készpénzt tartanak otthon, s akkor még nem szóltunk a befektetéseikről, impozáns ingatlanjaikról, lenyűgöző autóparkjaikról, egyéb luxusukról”, ahol a sokadjára becsapottak, köztük a kárpátaljaiak – magyarok és nem magyarok – európai politizálást reméltek, ismételten csalatkozni kényszerültek.
Viszont van Ukrajnában a csalódásnál is embertpróbálóbb nyomasztó tehertétel: egyre riasztóbb méreteket ölt a kisebbségekkel szembeni türelmetlenség. Elterelendő a figyelmet arról, hogy az országban továbbra is virágzik a korrupció, s még csak nem is látni, hogyan lehetne visszaszorítani annak burjánzását, újólag felütötte a fejét a többségi türelmetlenség, a kirekesztő ukrán nacionalizmus, melynek célkeresztjébe ezúttal a kárpátaljai magyarság került, oly módon, amilyenre még nem volt példa az ukrán állam negyedszázados történetében.
Nemrég Larisza Nyicoj népszerű írónő és pedagógus nyílt levélben fordult Petro Porosenko ukrán elnökhöz és Lilija Hrinevics oktatásügyi miniszterhez, melyben azt követelte, hogy tegyenek haladéktalan és határozott lépéseket az itteni magyarságnak az ukrán társadalomba való beolvasztása érdekében. Nyicoj országos indítványában, melyet alig egy hét alatt többszázan is aláírtak, javarészt ukrán értelmiségiek, szóvá teszi, hogy „a kárpátaljai magyarok többsége nem Ukrajnával érez együtt, hanem a szomszédos állammal, azaz Magyarországgal szimpatizál.”
Petíciójában az obskúrus politikai zavarkeltők szócsövévé előlépett, amúgy „spontán kérelmező” kifejtette, szerinte Kijevnek sürgősen lépnie kell, amíg nem késő. „Ellenkező esetben – így a nemzetféltő „civil”, aki a kulturális minisztérium ukránnyelv-használattal foglalkozó koordinációs tanácsnak is a tagja – a kelet-ukrajnai helyzethez hasonlóan Ukrajna nyugati részén is kiéleződhet a nemzetiségi kérdés, ami az ukrán társadalom biztonságát, az ukrán állam egységét fenyegetné.”
A tettrekész pedagógus-meseírónő megoldást is javasolt az államfőnek és az oktatási miniszternek. A legnagyobb közösségi oldalon közreadott kvázi-kiáltványában „arra kéri Porosenkót és Hrinevicset, hívják közös tanácskozásra az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsot (RNBO), az Állami Televíziós és Rádiós Bizottságot, a Legfelsőbb Tanács oktatási és tudományügyi kérdésekkel foglalkozó bizottságát, az Ukrán Kulturális Minisztérium, valamint további illetékes testületek, szervek képviselőit.” Az öntevékeny „haza megmentő” itt nem állt meg, napirendet is készített számukra: „Az egyeztetésen összetett intézkedéssort kellene kidolgozniuk az oktatási, kulturális, tömegtájékoztatási területekre vonatkozóan, hogy az európai demokratikus normákat figyelembe véve segíthessenek a magyar kisebbség tagjainak integrálódni az ukrán társadalomba, és hogy országunk teljes értékű állampolgárainak érezzék magukat.”
A Facebook, jól tudjuk, sokat kibír, az október 7-i Nyicoj követelés akár maradhatott volna a népszerű meseíró irodalmi munkásságának felejthető része, nem más, mint az itt elérhető, majd mindennapos és terjedelmesebbnél-terjedelmesebb magakellető alkalmi bejegyzéseinek egyike.
A drámai fordulat akkor következett be, amikor a számos ukrán értelmiségi által is aláírt folyamodvány gyors meghallgatásra talált Kijevben: az ukrán oktatási tárca vezetője minap körlevelet intézett a kárpátaljai iskolák igazgatóihoz, melyben felkérte őket, hogy népszerűsítsék az államnyelvet a tanulók és a pedagógusok körében. Ebben, „külön bekezdésben térnek ki arra, hogy a többségi nyelvű oktatási intézményekben munkaidőben kötelező, míg a nemzeti kisebbségi tanintézményekben az anyanyelv mellett erősen ajánlott az ukrán nyelv használata.”
Az oktatási miniszterasszony kézjegyével ellátott, az államnyelv használatára vonatkozó dokumentumban felszólítják a magyar oktatási intézmények vezetőit, hogy „növeljék az államnyelv elsajátításába fektetett munkát, vonják be a tanulókat a különböző oktatási-nevelési és kulturális felvilágosító programokba, továbbá biztosítsák az oktatásban dolgozók nyelvtudásának fejlesztését, amennyiben szükség van rá.”
Mi több, míg a miniszterasszony körlevelében csak „finoman” kér, a kijevi parlament asztalára már odakerült az oktatási törvényt módosító javaslat is, melyet első olvasatban már el is fogadtak a képviselők. Ennek lényege és egyetlen célja: jelentősen szűkíteni a nemzeti kisebbségek oktatási jogait, így Kárpátalján az „Ukrajnával nem együtt érző magyarokét” és persze mellettük az itteni románokét és a többi, e régióban élő nemzeti közösségekét.
Ilyen előzmények közepette szólalt meg a Magyar időkben Potápi Árpád János és azon a sajtótalálkozón, melyről Borsodi Attila számolt be a Kormányzati támogatás a kárpátaljaiaknak – Magyarország mindent megtesz az ukrajnai oktatási rendszer átalakítása ellen című cikkében.
A múlt kedden, a Szentháromság-téri Magyarság Házában sorra került háttérbeszélgetésen, melyen részt vett Grezsa István kormánybiztos is, a központi téma az Orbán kormány viszonyulása volt a legnehezebb körülmények között élő külhoni magyar közösség, a kárpátaljai nemzetrész helyzetéről, de ez volt az az alkalom is, melyen az államtitkár bejelentette: már javában készülnek a Magyar Diaszpóra Tanács (MDT) és a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) közelgő üléseire. Mivel a két testület november végi, december elejei üléseinek napirendjéről is részletes tájékoztatást kaptak a jelenlevő újságírók, hadd ismertessük az általa elmondottakból előbb, Borsodi Attila tolmácsolásában mindazt, amit ezekről elmondott:
„Közölte, hogy a diaszpóratanács ülésén döntenének a diaszpórastratégiáról is. Ez négy fő fejlesztési irányt határozna meg, az oktatás fejlesztése mellett tartalmazza a Magyar Emigrációs és Diaszpóraközpont létrehozását, a gazdasági kapcsolatok erősítését a külhoniak és az anyaország között, valamint a diaszpóra diplomáciai eszközeinek erőteljesebb hasznosítását. A Máért fő napirendi pontja a következő tematikus év lesz, amelynek központjában a külhoni magyar családi vállalkozások állnak. Az egész évre egy- milliárd forint áll majd rendelkezésre.”
Ehhez hadd tegyük hozzá az újságcikkben közreadottakon túlmenően, hogy a tervek szerint mindkét tanácskozás várhatóan egynapos lesz, de a magyar emigráció mintegy száz meghívott képviselőjének a tervek szerint módjában áll külön is és kötetlenebb formában konzultálni a kormányzati illetékesekkel a találkozásokra és eszmecserékre a Tata közeli, festői környezetben elhelyezkedő Duna-parti Neszmélyen.
Ami a kárpátaljai magyarság megsegítését célzó intézkedéseket illeti Potápi államtitkár legnagyobb hangsúllyal arról szólt, hogy az Orbán kabinet mindent meg kíván tenni az ukrajnai oktatási rendszer tervezett, – s amint láttuk a korábbiakban – a kisebbségeket, így köztük a kárpátaljai magyarokat is súlyosan érintő átalakítása ellen. Alább idézzük szöveghűen a magyar időkben megjelent beszámoló idevágó részletét:
„Ha a kelet-ukrajnai konfliktus súlyosbodna, vagy télen tartósan rendkívül hidegre fordulna az időjárás, akkor a kormány, az önkormányzatok, a civil szervezetek, az egyházak és a lakosság is minden támogatást megadnak Kárpátaljának, ahogy tették ezt tavaly is – jelentette ki lapunknak a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. Potápi Árpád János hozzátette: a segítség nemcsak a magyarokat érintette és érintené, hanem minden helyi lakost. Jelezte, hogy most is több program fut, és közben elindult az Egán Ede-terv, a kárpátaljai magyarság gazdaságfejlesztési stratégiai terve. Az első nyertes pályázókkal már megkötötték a szerződéseket.
A politikus a kárpátaljai helyzetet értékelve elmondta: a gazdasági környezet semmit nem javult, hasonló, mint az elmúlt évben, években, Kelet-Ukrajnában elhúzódó, befagyott konfliktusról beszélhetünk. Potápi Árpád János kitért arra is, hogy Magyarország és Ukrajna viszonya rendeződni látszik. – E hónap végén kétnapos látogatást tesz Magyarországon az ukrán miniszterelnök, és nemcsak Budapestre, hanem a Kárpátaljával határos területekre is elmegy. A program összeállítása folyik. Reméljük, hogy a két ország kormányfőjének tárgyalásán a kárpátaljai magyarság helyzetét érintő problémák is terítékre kerülnek majd, és sikerül a kérdéseket tisztázni – mutatott rá a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. A politikus nem tekinti kedvező előjelnek, hogy Ukrajnában jelentősen módosítani akarják az oktatási törvényt, és meg akarják szüntetni a tisztán egynyelvű oktatási struktúrát. – Ahol eddig magyar nyelvterületen két tannyelvű oktatási rendszert vezettek be, az mindig rohamos nyelv- és identitásvesztéshez vezetett. Ezért ezt az elképzelést mereven elutasítjuk – fogalmazott.”
Sajnos a napilap beszámolójából kimaradtak a Grezsa kormánybiztos által elmondottak, melyek szintén Kárpátaljára koncentráltak, de ezen túl is tartalmaztak fontos megállapításokat napjaink magyar nemzetpolitikáját illetően. Ezért zárásképpen, hadd ismertessük az ő szavait, abban a formában, ahogyan arról az OrientPress hírügynökség számolt be:
„A sajtóbeszélgetésen Grezsa István kormánybiztos kiemelte, fontosnak tartja, hogy a „nemzetpolitika, mint belpolitikai haszonszerzés eszköze” mára lekerült a politika és a sajtó napirendjéről. Mint mondta, természetessé kezd válni a magyar társadalom számára az, hogy élnek külhoni magyarok. Megfogalmazta ugyanakkor, hogy fennáll annak a veszélye, hogy a terület 150 ezres magyarsága elhagyja hazáját, az ottani magyarság szülőföldön tartását a többségi nemzet számára is tett gesztusokkal lehet csak elősegíteni ‒ vélekedett.
Kitért arra is, hogy a kárpátaljai magyarság gazdasági megerősítését célzó 32 milliárd forintos gazdaságfejlesztési támogatási program „könnyebb részén” túl vannak, a kisvállalkozások által szabadon felhasználható pályázatok gazdára találtak. A jövő évben sorra kerülő jelentősebb vállalkozásokat segítő programok beindítása azonban nehezebb feladat lesz, elsősorban az ukrán közigazgatás sajátosságai miatt.”
